Ócsai bukta: új pályázatot kell kiírni
Új bérlői pályázatot kell kiírni az ócsai szociális lakóparkra, első körben ugyanis nem sikerült benépesíteni a program nyitányaként emelt nyolcvan házat – írja a Népszabadság.
Új bérlői pályázatot kell kiírni az ócsai szociális lakóparkra, első körben ugyanis nem sikerült benépesíteni a program nyitányaként emelt nyolcvan házat – írja a Népszabadság.
Nagyon jó lenne, ha volna egy végleges megoldás a devizahitelesek ügyében, de az elmúlt két évben kiderült, hogy nincs ilyen – jelentette ki a Portfolio.hu-nak adott interjújában Varga Mihály, aki arról is beszélt, hogy összeállt a csapata.
Akár állami tulajdonú üdülőket is lakássá alakíthatnak azoknak a bedőlt hiteleseknek, akik elveszítették otthonukat, vagy kilakoltatás várhat rájuk – olvasta ki a Blikk a Magyar Közlönyből.
Az önkormányzati lakások szociális alapú bérlésének lehetőségével mentenék meg a devizahiteleseket - írta közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Mostanra már jó pár devizahiteles mentőcsomagon vagyunk túl ahhoz, hogy értékelni lehessen az eredményeket. Ezt különösen a nemrég felvázolt új ötletek tükrében érdemes megtenni. Az eddigi tapasztalatok szerint az árfolyamgát meghosszabbításával és a devizahitelek egy részének elengedésével, forintosításával is vannak problémák. De melyik lenne a jobb?
Számítások szerint a jogosultaknak csak körülbelül 30 százaléka igényelte az árfolyamgátat február végéig. A határidő eközben március 29-én lejár. Úgy tűnik, a devizahiteleseken segítő program éppen a kormány kommunikációjának esik áldozatául. A Bankszövetség kampánnyal készül, a PSZÁF pedig örökös árfolyamgátat javasol.
A Szolnoki Törvényszék jogerős ítéletében utasította el egy házaspár fellebbezését, amelyet egy az OTP Bank elleni perben nyújtottak be - számolt be kedden az Origo.
Újabb jogerős ítélet született devizahiteles vs. bank ügyben: március elején a Szolnoki Törvényszék azt mondta ki, hogy a devizahiteleknél alkalmazott eladási és vételi árfolyam nem jogellenes, ezért a szerződést nem lehet érvényteleníteni. Az adósok számlájára a 100 ezer forintos perköltség is felkerült.
Az MSZP szerint a forint értékállóságának helyreállítása segítene a devizahiteleseknek, az árfolyamgát meghosszabbítása csak elodázza a problémát.
A Fidesz azt javasolja, hogy kedden szavazzon a parlament a devizahiteleseket segítő árfolyamgát lehetőségének meghosszabbításáról - közölte Rogán Antal hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek Dióssi Csaba fideszes képviselő a deviza jelzáloghitelek árfolyamgátba történő beléptetési határidejének módosításáról szombaton. Eszerint március 29-e helyett május 31-éig igényelhetnék a jogosultak a 2017 közepéig rögzített árfolyamon való törlesztés lehetőségé - írja a portfolio.hu.
A Népszabadság szerint a tartozás részleges elengedése is szóba kerülhet a devizahiteleseknél; az adósok negyede több pénzzel tartozik, mint amennyit a lakása ér.
Magyarországon a legvalószínűbb az, hogy leírják a külföldi devizában felvett lakossági jelzáloghitelek és bizonyos vállalati hitelek egy részét, mégpedig úgy, hogy a veszteség jelentős részét a kormány vállalja.
Törvénymódosító javaslatban kezdeményezi a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását Szili Katalin volt házelnök, aki szerinte e nélkül heteken belül tömegek kerülhetnek utcára.
Alapvetően két dolgot tehet a kormány a devizahitelesek megmentésére. Az egyik az, hogy a jegybank devizatartalékaiból biztosít nagyon olcsó euróforrást a bankrendszernek, cserébe kötelezné a bankokat, hogy a THM-et vigyék le. A másik megoldás az lenne, hogy forintosítják a devizahiteleket, és ehhez a devizát az MNB tartalékaiból biztosítják. A probléma az, hogy mindkét opció forintleértékelődést okoz.
A Népszabadság értesülése szerint a 90 napja nem törlesztett devizahiteleket forintra váltanák, majd az összeg egy részét elengednék. Lehetséges, hogy a programot a jegybank is segítené devizatartalékával. Ugyanerről értesült a Magyar Nemzet is.
A Magyar Bankszövetség előkészítetlennek, ezért időhúzásnak látta a keddre összehívott tárgyalási fordulót, amelyre semmilyen előterjesztést nem kapott – mondta Sütő Ágnes, a szervezet kommunikációs vezetője az MTI-nek, reagálva Doubravszky György pénzügyi biztos keddi közleményére.
Az árfolyamrés nem költség, azt a teljes hiteldíjnak (THM) nem kell tartalmaznia a Szolnoki Törvényszék ítélete szerint. A furcsa csak az, hogy ugyanerről homlokegyenest eltérő döntést is hoztak korábban.
Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken hétfőn a svájcifrank-alapú devizahitelesek kontra AXA Bank polgári per, amelyben 68-an kérik kimondani jó erkölcsbe és jogszabályba ütközés miatt kölcsönszerződéseik semmisségét.
A kormány április közepéig hosszabbítaná meg a pénteken lejáró kilakoltatási moratóriumot - értesült a TV2 esti hírműsora, a Tények.