A gyerekszöktető tanár után az igazgatót is kirúgták
A középiskola fenntartója azonnal belső vizsgálatot rendelt el, ezután mentették fel az igazgatót is.
A középiskola fenntartója azonnal belső vizsgálatot rendelt el, ezután mentették fel az igazgatót is.
hvg.hu
A békési középiskola igazgatója szerint szeptember közepén még nem tudta pontosan, mivel gyanúsítják az iskolájában tanító Sz. Zoltánt, aki egy 11 éves diákjával akart Londonba szökni. A rendőrségi válasz alapján más kép is körvonalazódik.
hvg.hu
Elértük annak a békési középiskolának az igazgatóját, ahol Sz. Zoltán alkalmazásban állt. Kiderült, nekik a tanár elsőre nem árulta el, milyen ügyben folyik ellene rendőrségi eljárás.
hvg.hu
A férfit szerdán állítják bíróság elé szexuális visszaélés vádjával.
hvg.hu
A nagy átlag 1100 forintot ad hetente, hogy a gyereknek legyen költőpénze az iskolai büfében.
hvg.hu
Az áldozat három évvel fiatalabb volt.
MTI
Újra elővette a kormány korábbi, zárt ajtók mögött készített tervét a kistelepülési iskolák felső tagozatainak összevonásáról. A projekt rengeteg kérdést vet fel, köztük olyan egzisztenciálisakat is, mint hogy mi lesz azokkal a falvakkal, ahonnan elviszik a diákokat. Az Emmi racionalitást ígér, és hangsúlyozza, még nincs döntés.
Windisch Judit
Az igazgató állítólag azért tanácsolta el a gyereket – ahelyett, hogy kivizsgálta volna a bántalmazást –, mert az anya nem tett panaszt, csak a szülőin hozta fel a témát. Az ombudsman szerint súlyos visszásság történt.
MTI
A Fazekas diákjai fődíjat nyertek a washingtoni robotépítő olimpián. Ennek, és a többi nemzetközi diáksikernek mindenképp örülnünk kell, de azt is érdmes tudni, hogy ez a magyar oktatási rendszer teljesítményéről az égvilágon semmit nem mond el.
hvg.hu
Aranyérmet szerzett a középiskolásokból álló magyar fizikaválogatott a Szingapúrban megrendezett Nemzetközi Ifjúsági Fizikatornán.
hvg.hu
Hétvégén írtuk meg, hogy multicégek segíthetnek a fizetésképtelenné vált I Love Diákmunka iskolaszövetkezet bajba jutott diákjain. Csakhogy közbeszólt az adóhatóság: a NAV azzal jelentkezett az érintett cégeknél, hogy minden pénzre a felhalmozott adótartozás fedezeteként van szükség, ezért nem fizethetnek közvetlenül a bérükre váró fiataloknak. Vagy ha mégis, azt valószínűleg elbuknák, így érhetően már nem lelkesednek annyira a megmentő szerepért.
A fiatal elkövetők vélhetően nem mérték fel, hogy mennyire veszélyes, amit csinálnak.
hvg.hu
Az adózásra és a jó szerződésre is oda kell figyelni, mielőtt valaki dolgozni kezd a nyári szünetben.
hvg.hu
Elballagtak a középiskolák végzős diákjai pénteken. Végig járták az osztálytermeket, elkészültek az utolsó közös szelfik, a szülők, barátok átadták a virágcsokrokat. Fotók az utolsó ünnepi pillanatokról a kemény időszak előtt. Vannak, akiknek már pénteken megkezdődött az érettségi, a többségnek hétfőtől kell bizonyítania, és a felvételi vizsgák végéig nem lesz megállás.
hvg.hu
Nem volt semmilyen kiválogatási szempont abban, melyik trefortos diák kerülhetett be az Áder-előadásra, melyik nem. A tanárok büszkék felkészült, intelligens diákjaikra, akikben maradt némi hiányérzet az elnöki vizit után.
BI
Petíciót indítottak ellene.
Nem aludt el a volánnál - ezt vallotta az ampostai bíróságon pénteken annak az autóbusznak a vezetője, amelynek tavaly márciusi spanyolországi balesetében 13 külföldi diáklány vesztette életét és 34-en megsérültek, köztük egy magyar egyetemista.
MTI
Tettlegességig fajult a vita két dabasi iskolás között kedden, egyikükhöz végül mentőt kellett hívni, mert a társa megsebesítette egy airsoft fegyverrel.
hvg.hu
Az Emmi-miniszter elhívta teázni azt a diákot, akinek egy korábbi alkalommal megígérte. Most is ígért.
Windisch Judit
Ettől a héttől már egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie annak, aki nyáron fejezte be a tanulmányait, és nem kezdett el dolgozni.
hvg.hu