Már 184 halálos áldozatról tudnak a dominikai diszkóbaleset után
A Jet Set nevű szórakozóhelyen több százan buliztak, amikor beszakadt a teteje.
A Jet Set nevű szórakozóhelyen több százan buliztak, amikor beszakadt a teteje.
A tulajdonos azt írta, a török vendégek rendszeresen molesztálják a klub vendégeit. Kommentben már „importtermékként” hivatkozott az elkövetőkre.
Két volt kidobó ellen emelt vádat az ügyészség a 23 évvel ezelőtti bűnesetben.
Letöltendő börtönbüntetést kapott a 65 halálos áldozatot követelő diszkótragédia miatt többek között az a személy is, aki az ellene zajló per ellenére azóta az egyik bukaresti kerület polgármestere lett.
Az ügyben a feljelentést még 2016-ban utasította el az ügyészség, ám Szabó Tímea ellenzéki képviselőjelölt újra elővette a témát a kampányhajrában.
A lengyeleknél most naponta mintegy 23 ezer új fertőzöttet azonosítanak.
Az általános iskolákban pedig távolságtartási szabályokat léptetnek életbe.
Több helyre is ki kellett vonulniuk a rendőröknek az elmúlt napokban, mert az emberek nem tartották be a védelmi intézkedéseket. Egy fővárosi helyszínen 22-en voltak egy kerti partin, Zalaegerszegen 25-en diszkóztak.
A koronavírus egy nagy disztópiafilm rendező, most épp zenés filmet készített.
Giorgio Moroder a jövő zenéjét akarta megalkotni – és sikerült is neki. Nélküle másképp hangozna az elektronikus tánczene.
Arturo Vidalnak 800 ezer eurós büntetést kell fizetnie, mert korábban vodkásüveggel vert fejbe egy férfit.
Giorgio Moroder nevéhez fűződik az első igazán népszerű diszkósláger. A 78 éves legenda májusban lép fel az Arénában.
A nyári világbajnokságra házigazdaként készülő orosz labdarúgó-válogatott két játékosa, Roman Nojstedter (Neustädter) és Konsztantyin Raus (Rausch) egy moszkvai diszkóban szórakozott a braziloktól elszenvedett 3-0-s vereség után, péntek este, ezért pénzbüntetést kaptak.
1977. július 2-án jelent meg Donna Summer korszakalkotó I Feel Love című dala. Mesélünk róla.
Két helyen is a mentők segítségét kérték az újév első óráiban Szegeden.
Benedetto Bufalino francia művész szerint egy cementet daráló kamionnal egyáltalán nem kell unalmasnak lennie.
Eddig több mint 8 ezren igényelték a kasszánként 50 ezer forint állami támogatást a január 1-jétől online pénztárgép alkalmazására újonnan kötelezett vállalkozások közül. Ez kevesebb, mint a kötelezettek harmada.