#Donald Trump


drMáriás: Jim Carrey meggyógyult, és ismét teljesen őrült

A mellbimbóját izgató Donald Trump vagy Mark Zuckerberg, mint a Földet elpusztítani kívánó főgonosz – a színészettől ideiglenesen félrevonultan élő Jim Carrey elhalmozza Twitterét szarkasztikus, politikai tartalmú alkotásaival. Hogy megtudjuk, képei egy műértő szemével is értékesek-e, kikértük a hasonló műfajban is alkotó drMáriás véleményét.



Látványosan gyorsul a koreai rendezés

Három -négy héten belül megrendezhetik Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető csúcstalálkozóját. Észak-Korea addigra már bezárja a nukleáris kísérletek központi tesztlétesítményét.






Valamilyen válság mindig kell Trumpnak

Emmanuel Macron francia államfő washingtoni látogatásának végén elismerte, valószínű, hogy Donald Trump amerikai elnököt nem tudta rávenni a május közepén lejáró iráni atomalku meghosszabbítására. Macron szerint ugyanakkor van esély egy újabb megállapodás kidolgozására.



Trumpot lehetetlennek tűnik meggyőzni Irán-ügyben

Hatalmas problémákra számíthat Irán, ha újraindítja nukleáris programját - közölte Donald Trump amerikai elnök, majd őrültnek, és tragikusnak nevezte azt a 2015-ös alkut, amely alapján a perzsa állam felfüggesztette atomprojektjének továbbvitelét.






Fake/Nem fake: bezár a Facebook, s már dúl a világháború?

A BBC a napokban hivatalosan is elhatárolódott attól az állítólagos BBC-hírtől, amely szerint nukleáris háború tört ki Oroszország és az USA között. A felületes szemlélőnek valóban úgy tűnhetett, már úton vannak a rakéták: a képsorokon rakétákat kilövő orosz és NATO-hadihajók, valamint gombafelhők látszottak. A videó viszont több éve készült, s egy oktatófilm részének szánták. A világháborúról ugyan még nem tört ki, de vajon kitalálja, hogy az alábbiak közül melyik hír igaz, s melyik nem?




Zavargásoktól tartanak az USA-ban

A pittsburghi rendőrség arra számít, hogy a városban zavargások törnek ki, ha Donald Trump amerikai elnök elbocsátja Robert Muellert, a 2016-os elnökválasztásba való állítólagos orosz beavatkozás hátterét vizsgáló különleges tanácsadót.