Az a két politikus ül le most tárgyalni egymással, aki pár hónappal ezelőtt még atomfegyverekkel fenyegette a másikat, s kétségbe vonta a másik szellemi képességeit. (A csúcshoz vezető út kronológiáját ebben a cikkünkben foglaltuk össze.) Tulajdonképpen ez a hangnem, vagy legalábbis ennek enyhébb változata volt jellemző az utóbbi hetven évben: Észak-Koreát az egész világ olyan kitaszított államnak tekintette, amely milliószámra hagyja senyvedni saját állampolgárait, viszont dollármilliárdokat költ arra, hogy kifejlessze saját atomütőerejét. Észak-Koreával a nyugati hatalmak közül senki sem akart komolyan szóba állni, s a világ Kínára és Oroszországra bízta a diktatúra kordában tartását.

Mindez gyökeresen megváltozott akkor, amikor Trump mindenkit meglepve elfogadta Kim Dzsong Un tavasszal közzétett tárgyalási javaslatát, s most az 1950-1953 közötti koreai háborút lezáró békeszerződésről, a két Korea közötti kapcsolatok javításáról, illetve a félsziget atommentesítéséről lesz szó. Ennek részeként Washington azt akarja elérni, hogy Észak-Korea véglegesen, visszafordíthatatlanul és nemzetközi ellenőrzés mellett mondjon le nukleáris programjáról. Ha ez megtörténik, akkor számíthat Észak-Korea komoly nemzetközi segítségre.

A Hvaszong-15 típusú, új fejlesztésű interkontinentális ballisztikus rakéta fellövése egy ismeretlen észak-koreai helyszínen november 29-én. A rakéta az ország állami médiájának közlése szerint képes elérni az Egyesült Államok egész területét.

MTI / EPA / KCNA

Persze a megbékélés akkor is hosszú és vargabetűkkel teli folyamat lesz, ha sikeresen zárul Trump és Kim első találkozója. A bizalom ugyanis egyelőre hiányzik, s ez látszott akkor is, amikor Phenjan egy pillanat alatt megkeményítette álláspontját, miután az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, John Bolton azt találta mondani, a líbiai modell lehet az észak-koreai válság megoldásának mintája. Trump azonnal visszakozott, s közölte: a líbiai modell az ország lakosságának a megtizedelését jelentette, s esze ágában sincs ezt Észak-Koreában megismételni. Trump hozzátette: olyan alkut kötnek Phenjannal, amely értelmében Kim Dzsong Un maradna az állam élén.

Nem csak Bolton és a Trump környezetében lévő többi tanácsadó nyilatkozatai bizonytalaníthatják el Észak-Koreát: az a makacsság, amellyel Trump szövetségesei tiltakozása ellenére kivonult az iráni atomalkuból, ugyancsak elgondolkodtatásra késztetheti Kim Dzsong Unt, mi lesz, ha az amerikai elnök ugyanígy viselkedik majd a még meg sem született koreai alku esetében is. Az után például, hogy Phenjan felszámolja teljes atomarzenálját – amire egyelőre nem tűnik teljes mértékben hajlandónak –, s ezzel gyakorlatilag védtelenné válik a minden tekintetben sokkal erősebb USA ellenében.

AFP / Jung Yeon-Je

Nem csak Trump tűnik nehezen kiszámíthatónak, Észak-Korea sem arról híres, hogy minden alkut tiszteletben tartana. Az ország, amely az 1960-as évek elején, szovjet segítséggel kezdte el nukleáris kutatásait, s az Egyiptomtól vásárolt rakétatechnika révén az 1970-es években indította be hordozóeszköz-fejlesztéseit, például nem tartotta magát ahhoz a 2005-ös megállapodáshoz, amelynek értelmében Phenjan – az országnak adott segélyért cserébe – leállította volna atomfegyver-kutatásait. Észak-Korea számára ugyanis az atomfegyver tűnhet a túlélés legmegbízhatóbb szavatolójának: ha a nukleáris fegyverekkel elérhető az USA szárazföldi területe, akkor Washington már nem avatkozhat be büntetlenül Dél- és Észak-Korea ügyeibe.

A szakértők szerint az észak-koreai atomfegyverek nem csak azért jelentenek komoly kockázatot, mert Kim Dzsong Un egészen 2018 tavaszáig rendszeresen azzal fenyegetőzött, hogy be is veti azokat, hanem azért is, mert az egész nukleáris program annyira titkos, hogy a külvilág nem tudja, mennyi és milyen erejű robbanóeszközökkel rendelkezik az ország. Ez pedig egy esetleges rendszerváltás esetén volna veszélyes, nagyon nehéz lenne megakadályozni a robbanófejek legalább egy részének rossz kezekbe jutását.

Az optimisták most azzal érvelnek, hogy Kim Dzsong Un elődjeinél inkább kész a kompromisszumra, mivel fejleszteni akarja az ország gazdaságát, s ehhez a szankciók enyhítésére, majd feloldására, illetve külföldi befektetésekre van szüksége. A 2011-ben, apja, Kim Dzsong Il halála után hatalomra jutott Kim Dzsong Un ugyanis 2013-ban meghirdette a párhuzamos fejlődés, azaz a bjungcsin ideológiáját, melynek részeként az atomfegyverek mellett fejleszteni kell a gazdaságot is. Hasonlót már az elődök is mondtak – az egyik kézben fegyverrel, a másikban sarlóval és kalapáccsal kell állni –, de Kim Dzsong Un egy kicsit másképp gondolja, mint apja és nagyapja. Megjelentek a kis boltok, sorra nyílnak az új üzletek, az állami vállalatok vezetői is érdekeltek a termelés növelésében és a minőség javításában, s Phenjan jobban hagyja érvényesülni a dollárt is az országon belül. „Kim sok újdonságot vezetett be a gazdaságban, még a korlátozott privatizációt is engedi” – nyilatkozta egy dél-koreai diplomata, Park En Na.

Talán az is okot adhat a bizakodásra, hogy az egyre inkább világpolitikai destabilizációs tényezőnek tűnő Trumpnak az összeveszésbe torkollott québeci G7-es csúcs után mindenképpen szüksége lenne arra, hogy valami eredményt is fel tudjon mutatni. Erre pedig jó alkalmat adhat a szingapúri csúcstalálkozó.

Trump és Kim a csúcson - az ördög a részletekben van

Donald Trump alig készült a keddi szingapúri csúcsra, amelyet az egykor „a halál utáni szigetnek" nevezett Sentosán tartanak. Az amerikai elnök tárgyalópartnere, Kim Dzsong Un nem akarta kifizetni a számlát, végül a helyiek állják a költségeket. A találkozó részleteiről szól írásunk, meg arról, hogy miért is szereti Kim a svájci sajtokat.