#dráma

Mátraházi Zsuzsa hvg360

Garaczi László: "Ha diktátor lennék, imádnám ezt a helyzetet"

A tudományos kutatási együttműködést és a házhoz jövő kultúrát tartja a járvány kedvező hozadékának a szerző, akinek Végre egy kis csönd című darabjából készül a Katona K:ortárs elnevezésű, streamelt színházi sorozatának első premierje.

Csatlós Hanna Kult

Végre lefordították magyarról magyarra a Bánk bánt

Nádasdy Ádám fogta Katona József kétszáz évvel ezelőtt írt drámáját, a Bánk bánt, és fogyaszthatóvá tette. Magyarról magyarra fordítani azonban semmivel sem könnyebb, mint egy Shakespeare-darabot új fazonba rázni. Katona nagy kihívások elé állította Nádasdyt, de a végeredmény magáért beszél: olyan művet kaptunk, amelyhez talán a tanárok, diákok és a színházi rendezők is nagyobb kedvvel fognak hozzányúlni.

Bicsérdi Ádám Kult

Drágám, megnéztem ezt a sorozatot, válni akarok

Az jól jelzi egy sorozat erejét, ha a nézők egy része nem tudja elkülöníteni a műsorban látottakat a valóságtól. A The Affair esetében ez azt jelenti, hogy sokan a széria hatására kérdőjelezték meg saját házasságukat, kapcsolatukat. Van, aki arra esküszik, ezt a sorozatot párban kell nézni és megvitatni, mások ezt elképzelni sem tudják. De miért ilyen fontos és folyton témát szolgáltató műsor a The Affair? És miben hozott újat a megszokott családi drámákhoz képest?

MTI Kult

Békéscsabán mutatják be az új Orbán-drámát

Orbán János Dénes új drámája, a Szabadság, kolbász, szerelem megosztott első helyezést ért el a Bárka folyóirat és a Békéscsabai Jókai Színház meghívásos pályázatán.

MTI Kult

Fotó: Kulka a színpadon dodzsemezik

Egy dodzsempálya is előkerül a KAtona József Színházban pénteken bemutatandó darabban, A két Korea újraegyesítése című előadásban.

MTI Kult

Pitt és Jolie olyat tesznek újra együtt, amit már régen

Angelina Jolie írta és rendezi a Universal stúdió új játékfilmjét. A By the Sea című drámában a színésznő mellett Brad Pitt is szerepel. Hollywood álompárja lesz a film producere is – mondta Donna Langley, a Universal Pictures elnöke.

Világ

Börtöndráma zajlott Izraelben

Egy izraeli börtönben egy rab fegyverrel megsebesített több őrt, majd a helyszínre érkezett kommandósok lelőtték - közölte az egyik izraeli tévécsatorna vasárnap délután.

hvg.hu Gazdaság

Ilyen lenne a devizahiteles dráma, ha Alföldi rendezné

Kétség ne legyen, a devizahiteles polémia közeledik a végkifejlete felé, és ahogy klasszikus szappanoperához illik – kitérőkkel, újabb és újabb mellékszereplők felbukkanásával, drámai összecsapásokkal – lassacskán kibontakozik a katarzis. A szereplők már a helyükön vannak: a negatív hős szerepében feltűnő bankok, a drámai hős szerepében megjelenő több százezer devizahiteles, és persze a kormány, amelyik lovagi kardot forgató hősként vagdalja a gonoszt, és segíti az önmagát megvédeni képtelen devizahitelest. A Pénzkérdés blog eljátszott a gondolattal, milyen lenne egy devizahiteles dráma, és mi lenne az igazi katarzis.

1 2
Mészáros és Várkonyi villájának kerítését plakátozták ki Fekete-Győr Andrásék

Mészáros és Várkonyi villájának kerítését plakátozták ki Fekete-Győr Andrásék

Hogyan lesz a törékeny hópihéből halálos lavina?

Hogyan lesz a törékeny hópihéből halálos lavina?

A tarajos dinók eddig ismeretlen faját azonosították Mexikóban

A tarajos dinók eddig ismeretlen faját azonosították Mexikóban

Ombudsman: A védettségi igazolvány szabályozása nem visszás

Ombudsman: A védettségi igazolvány szabályozása nem visszás

Mi lesz a szív szerinti szülőkkel?

Mi lesz a szív szerinti szülőkkel?

Rémálom volt a magyar boltosoknak az április

Rémálom volt a magyar boltosoknak az április

Egy kakas adta át a győri állatkert legújabb fejlesztését

Egy kakas adta át a győri állatkert legújabb fejlesztését

A világ legfurább tigrisidomárja a börtönből üzent: rákja miatt kér kegyelmet

A világ legfurább tigrisidomárja a börtönből üzent: rákja miatt kér kegyelmet

A címlapról ajánljuk