Végre lefordították magyarról magyarra a Bánk bánt
Nádasdy Ádám fogta Katona József kétszáz évvel ezelőtt írt drámáját, a Bánk bánt, és fogyaszthatóvá tette. Magyarról magyarra fordítani azonban semmivel sem könnyebb, mint egy Shakespeare-darabot új fazonba rázni. Katona nagy kihívások elé állította Nádasdyt, de a végeredmény magáért beszél: olyan művet kaptunk, amelyhez talán a tanárok, diákok és a színházi rendezők is nagyobb kedvvel fognak hozzányúlni.
„Én Térey Jánost teszem felelőssé azért, hogy lefordítottam. Éppen egy kocsmában ültünk, mikor egyszer csak azt mondta, hogy Páh, milliom!. Nem értettem, hogy mit beszél, majd megismételte: páh, milliom. Aztán egy kicsit szánakozva elmagyarázta, hogy ez a Bánk bánban van, és azt jelenti, hogy ugyan, kit érdekel, mit számít az. Így kezdtünk el a Bánk bánról beszélgetni, arról, hogy milyen nehéz ma már az eredeti szöveget megérteni. Arra jutottam, hogy kéne csinálnom egy modern fordítást hozzá” – indokolta a Könyvfesztivál író-olvasó találkozóján Nádasdy Ádám, hogy miért vette elő Katona József 1819-ben kiadott művét.
Úgy látszik, kétszáz évvel a születése után a dráma még mindig megkerülhetetlen alapdarab, pedig nem csak a laikus olvasók érzik úgy, hogy nehéz fogyasztani. Már Arany János is azt gondolta, és irodalomtörténészek sora gondolja ma is, hogy az 1200-as évek elején élt nádor tragédiája ugyan bizonyos szempontból nevezhető remekműnek, de komoly dramaturgiai és nyelvi problémák vannak vele, amelyek az esztétikai élvezhetőséget is megkérdőjelezik.
Kihívást jelent a diákok, a tanárok, a bölcsészek és a színházi rendezők számára egyaránt, és már a saját korában is nehezen tudta a közönség befogadni. Megjelenésekor kifogásolták a bonyolult, sehova sem besorolható nyelvezetét, amely nem volt nyelvújító, de nem is emlékeztetett a nyelvújítás előtti állapotokra. Egy anekdota szerint még Vörösmarty Mihály sem vette a fáradságot, hogy elolvassa a Bánk bánt azelőtt, hogy megnézte volna azt a Nemzeti Színházban.
A színpadi bemutatóra is húsz évet kellett várni, és végül az 1840-es évek túlpolitizált színházkultúrája emelte be a „nemzeti panteonba” Katona művét – írja a Nádasdy-fordítás utószavában Margócsy István irodalomtörténész.
Mivel a Bánk bán a panteonból azóta sem kopott ki, a nemzeti pátosszal átitatott alkotással kénytelen-kelletlen ma is „állampolgári kötelezettség” megbirkózni.
Nádasdy Ádám a Bánk bán-kultuszt a most megjelent fordításával tovább erősíti ugyan, de az irodalmi kánonba belemerevedett darabot legalább leporolja és felfrissíti, és ezzel ad egy lehetőséget, hogy a Bánk bánt aktualizálni, sőt akár szeretni is lehessen, akár a színházban, akár az iskolákban.
„Elsősorban a hagyomány miatt érdekelt Katona műve, hogy mi az, amit elődeink ennyire fontosnak találtak benne. Ha tetszik, ez olyan, mintha renoválnék egy kultikus helyet, egy lekopott templomot, amelyhez annyian elzarándokoltak már. Tessenek most jönni, mert szokatlan külsőben találják” – hangzik a szerző ajánlása.
Katona feladta a leckét
Leginkább a magyartanárokra gondoltam, amikor fordítottam. Ez nekik egy puska.
Az Isteni színjáték és a Shakespeare-drámák esetében is tapasztalhattuk már, hogy Nádasdy – Margócsy István szavaival élve – „halált megvető bátorsággal provokatív fordításokat készít, és istenkísértő gesztusával megszakítja azt a magyar fordítási hagyományt, hogy a teljes formai hűségre törekedjen”. Ennek megfelelően az új Bánk bán-kiadásban bal oldalon az eredeti, jambusokba szedett művet olvashatjuk, a jobb oldalon viszont egy merész húzással annak a prózai fordítását.
A kötetlen forma ellenére az új Bánk bán nem egyszerű átdolgozása az eredetinek, nem egy rövidített, magyarázó összefoglalója vagy kivonata a Katona-drámának, hanem valódi, szóról szóra történő, pontos fordítás, amelynek célja, hogy világosabbá és érthetőbbé tegye a szöveget a mai olvasó számára. Hiszen, valljuk be, az olyan sorok, mint például II. Endre király szavai, könnyen elveszik az ember érdeklődését:
„Ottan hever meggyilkolt hitvesem,
és gyilkolója azon törvényeket
tapodta, melyek édes tartományimat
zöldeltetik. Buzogj te meglopattatott
szív, árva gyermekid kiáltanak!
Serkenj fel, öszverontatott igazság!”
Nádasdy Ádám számára nem volt először egyértelmű választás a prózai forma, de belátta, hogy csak így lehet érdemben fordítást végezni. „Mikor verses formában gondolkodtam, nem tudtam eléggé különbözni attól, amit Katona írt, és ha már csinálok egy fordítást, akkor ne hagyjak benne olyan szavakat, amelyek ugyan jól hangzanak, de nem egészen nyilvánvaló, hogy mit akarnak jelenteni”.
Példaként a „becsület” szót hozza fel, amelyet Katona a „jó hír” értelmében használ, holott nekünk ma már ez a szó „egy belső tulajdonságot jelent, olyasmit, ami akkor is megvan, ha az ember egyedül ballag a sivatagban”. Bánk azt mondja, azzal, hogy elcsábítják a feleségét, Melindát, tönkreteszik a férfibecsületét. „Az olvasó joggal kérdezhetné, hogy de hát miért lopna, csalna, hazudna Bánk csak azért, mert megromlott a házassága?” A félreértés elkerülése végett le kellett váltani a „becsületet”.
A magyarról magyarra fordítás egyáltalán nem volt könnyebb vállalkozás, mint Shakespeare-t fordítani. „Felmerül mindig a kérdés, hogy ugyanazt írjam, amit Katona, vagy direkt másként fogalmazzak. Ha ő azt írja, hogy óriási, írjam szándékosan inkább azt helyette, hogy hatalmas, vagy hagyjam úgy? Elég erős a szívása az eredetinek” – vallja a szerző.
Talán azt gondolnánk, hogy a magyar nyelvből mostanra kikopott szavak jelentették a legnagyobb kihívást, de valójában a ma is használt, ugyanakkor jelentésváltozáson átesett kifejezések tették igazán próbára Nádasdyt. Ami Izidóra szájából „kiállhatatlanként” hangzik el, az alatt például Gertrudis társalkodónője a mai használat szerint „tűrhetetlen helyzetet” ért, ezért ezt a szót is fordítani kellett.
Nehéz döntések és kompromisszumok sorozata volt Katona nyelvének modernizálása, hiszen úgy kellett fordítani, hogy azért az eredeti szerző nyelvének íze, stílusa ne vesszen el teljesen, a fordítás pedig semmiképpen sem egy bővített magyarázata, azaz parafrázisa legyen az 19. századi szavaknak. Nádasdy például meghagyta a „nincs a teremtésben vesztes, csak én” mondatban a „teremtés” kifejezést, noha ma már azt ritkán használjuk a kétszáz évvel ezelőtti értelmében, amikor még leginkább „világmindenséget” jelentett. Mivel azonban egy emblematikus mondatról van szó, nem érte meg változtatni rajta.
A könyv további hozzáadott értékét pedig nem is a szövegben, hanem a lapok alján kell keresnünk, a lábjegyzetekben. Nádasdy itt próbál eligazítást nyújtani a szöveg történelmi kontextusához (az Aranybulla kiadása előtti évekről beszélünk, és a Bánk bán szereplői többségükben valóban léteztek). A lábjegyzetekben magyarázza a szöveghűség miatt és a parafrázisok elkerülése érdekében le nem fordított szavakat (a teremtés mai jelentését is itt kell keresni), illetve kísérletet tesz a Bánk bán homályos részleteinek értelmezésére is.
Katona József sokszor nem fogalmazott egyértelműen, például azzal, hogy bizonyos dolgok a színpadon kívül, a néző vagy az olvasó számára láthatatlan cselekményként történnek, elhallgat olyan részleteket, amelyekre szükségünk lenne a szövegértéshez. Ilyen az, amikor valaki hallgatózik a háttérben, de ez a befogadó számára nem biztos, hogy egyértelmű.
A többértelmű szavak és a homályban hagyott részek tisztázása érdekében Nádasdy négy német és egy angol fordítást is „elfogyasztott”, a konyhaasztalán heverő külföldi kiadások segítségével próbálta kisilabizálni Katona gondolatait. Ahogy a lábjegyzetekben ennek többször jelét adja: nem minden rejtvényt sikerült megfejtenie.
A saját becsületét félti, pedig a felesége italába keverték a Ginát
Margócsy István reméli, hogy a Nádasdy-szöveg „megtermékenyíti majd a mű színpadi feldolgozhatóságát is, mert a Bánk bánnal a színházak úgy vannak, mint Jákob az angyallal: állandóan küzdenek, és mindig a színháznak fordul ki a csípeje közben”.
Az új szöveg talán az oktatásban is nagyobb sikert arat majd, mint az eredeti. A jobb érthetősége miatt könnyebb lesz például a darabnak olyan aspektusairól beszélni, amelyek eddig talán nem képezték a tanórák részét. Mint például egy házasság tönkremenetelének a kérdése, a magánéleti dráma. De a társadalmi nemi szerepekről is bőven eshetne szó egy magyarórán a mű kapcsán. Hogy lehet például az, hogy a darabban a nő alapvető természete az erkölcsi ingatagság? Hogy lehet, hogy Ottó Melinda italába keveri a partidrogot, hogy aztán a nő akarata ellenére közösüljenek, mégis Bánk szenved? Van-e aktualitása annak, hogy egy ilyen esetben a férj csak a saját, férfihiúságának megsértésével van elfoglalva? Tudnánk még példákat sorolni.
A nők megítélése a Bánk bánban nem túl rózsás, a nemzetre romlást hozó, pazarló és gonosz Gerturdisszal például érezhetően az az egyik legnagyobb baja a lázadóknak, azaz a békétleneknek, hogy nőből és vezető pozícióban van. „Tű való női kézbe, nem királyi jogar” – mondja Petur. Mi el tudnánk képzelni egy olyan feldolgozást is, amely inkább Gertrudis drámájával van elfoglalva Bánk helyett.
Annál is inkább, mert éppen Bánk bán karaktere van a legkevésbé kitalálva. Nádasdy Ádám ezt mondja róla: „a legkevésbé érdekes figura maga Bánk bán. Láthatóan Katona nem tudott mit kezdeni vele. Nagy terhet akart ráakasztani, de nehezen tudta a szájába adni, amit mondatni akart. Bánkot volt a legnehezebb fordítani, mert nagyon költői akart lenni, nagyon filozofikus, de közben meg nem volt világos, hogy mi köze van az ő szájából kijövő mondatoknak ahhoz, ami történik éppen. A többi szereplő vele szemben dramaturgiailag rendesen működik.”
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
