Feloszlatta magát Újudvar önkormányzata
Feloszlatta magát a Zala megyei Újudvar önkormányzata, a döntésben személyes ellentétek is szerepet játszottak - írta a Zalai Hírlap szombati számában.
Feloszlatta magát a Zala megyei Újudvar önkormányzata, a döntésben személyes ellentétek is szerepet játszottak - írta a Zalai Hírlap szombati számában.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91,13 pontos, 0,40 százalékos emelkedéssel, 22.701,75 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 17,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
Jogsértő Gyöngyössolymos önkormányzatának azon döntése, amelyben a településen nem kívánatos személynek nyilvánított hat állampolgárt, köztük két újságírót -közölte a Heves Megyei Kormányhivatal kommunikációs vezetője azt követően, hogy a Heves Megyei Kormányhivatal Törvényességi Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztálya megvizsgálta az önkormányzat erről szóló határozatát.
Az ügyész indítványára zárt tárgyalással folytatódik a Hunvald-ügy csütörtök reggel kezdődött büntetőpere a Fővárosi Bíróságon.
Amerikai, európai és arab vezetők eldöntötték szombaton Párizsban, hogy azonnali katonai akciót indítanak Líbiában a polgári lakosság védelmében - jelentette be a francia elnök szombaton Párizsban.
Körülbelül tíz év múlva kezdhet elterjedni az amerikai autókban azoknak a jelenleg fejlesztés alatt álló automatikus érzékelőknek az alkalmazása, amelyek a sofőr alkoholszintjét mérik, és nem engedik elindítani a kocsit, ha vezetője ittas.
Átalakul a nyugdíjrendszer; az Országgyűlés hétfői döntése értelmében a magán-nyugdíjpénztári tagoknak január 31-ig dönteniük kell: maradnak, vagy belépnek az állami rendszerbe. A döntésről nyilatkozniuk azoknak kell, akik a maradást választják, ezt személyesen kell megtenniük nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél. Az átlépők adómentesen vehetik ki az infláció feletti hozamukat.
Díszsortűzzel búcsúztatták pénteken a baji temetőben Telegdi Zsolt főtörzsőrmestert, aki augusztus 16-án az M1-es autópályán szolgálati feladat teljesítése közben a kitörő felhőszakadásban motorjával megcsúszott és életét vesztette.
Csütörtökön és pénteken, kétnapos ülése során dönt a Fidesz elnöksége arról, hogy kit támogat házelnöknek - közölte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
A másodperc töredéke alatt meghozott döntéseket igénylő munkát végzők önmagukat és másokat is veszélybe sodorhatnak, ha nem alszanak eleget, állítják amerikai kutatók.
„Aki keveset lop, azt elkapják, aki sokat, az megússza a felelősségre vonást” – hangzik az általános közvélekedés. Ezért meglepetést okozott, hogy Kulcsár Attilát, a több milliárd forintot elsikkasztó brókert első fokon komoly, nyolc éves börtönbüntetésre ítélték. A fehérgalléros bűnügyek – az államot vagy az emberek befektetéseit érintő lenyúlások – esetében igen változatos verdiktek születtek. Felelevenítünk néhány ügyet – a teljesség igénye nélkül –, hogy megnézzük, kik úszták meg, és kik nem.
Napokig, sőt hetekig is várathatják az álláskeresőt a munkáltatók, míg eldöntik, megkapja-e a megpályázott posztot. A késlekedésnek számtalan oka lehet.
A görög parlament szerda délután megszavazta a 28,4 milliárd euró összértékű költségvetési megszorításokat; a voksolást megelőzően napi csúcsra emelkedett az euró a dollárhoz képest, több mint egy dolláros nyereségen volt a nyersolaj ára, drágult az arany és emelkedtek az európai tőzsdemutatók.
Hétfőn összeül az Alkotmánybíróság (Ab) elnökét és tagjait jelölő parlamenti eseti bizottság, és - a napirendje szerint - dönt az Ab öt új tagjának jelöléséről.
Kevesebb kormányzati testületet működtet ezután a kabinet - közölte a kormányszóvivő Budapesten.
Pert nyert a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és az origo.hu a Magyar Villamos Művek Zrt.(MVM) ellen, így nyilvános az MVM őrző-védő szerződése - közölte a TASZ csütörtökön.
Az MSZP azt javasolja a magán-nyugdíjpénztári tagoknak, hogy jól fontolják meg, hogyan döntenek.
Akár áprilisra is csúszhat a döntés arról, melyik cég sugározhat adást az egyetlen ki nem osztott fővárosi frekvencián - értesült médiahatósági forrásból az MTI.