Maradunk a Nemzetközi Büntetőbíróságban, vizsgálják az azbesztbotrányt, házkutatás volt Tarr Zoltán minisztériumában, Trump Béketanácsába nem fizetett még senki semmit, megvan a Pride időpontja, van pár gond a szombati BL-döntő körül. Ez a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.
Az egészségügyi miniszter állítja: a leállás nemcsak lokális probléma, hanem a hosszú évek óta halogatott kórházi infrastruktúra-válságnak az egyik tünete.
Azt hitte a páciens, hogy magánkórháztól vásárolt 70 ezer forintért egészségügyi szolgáltatást, de valójában egy sima klinikai bőrgyógyászaton látták el, ahol sebtapaszra már nem futotta – Tóth Zsolt anyajegyének története világosan megmutatja, hogy mennyire össze tudnak kuszálódni a köz- és magánellátás betegútjai. A szakértők szerint lehet, hogy a rendszerben minden jogszerű, mégis érthető tud lenni az átlagember felháborodása. Az anyajegyügy eljutott már Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszterhez is, aki a HVG-nek nyilatkozva megerősítette: az egyetemi magánszolgáltatók működését is felül fogja vizsgálni.
Nem csak a náci Németországban kötötték el nők petevezetékeit akaratuk és beleegyezésük nélkül, egy borsodi kórházban is történhettek ilyen esetek, még a 2010-es években is, Szlovákiában, Csehországban is volt példa erre. A megkárosított nők sokszor a családjuk elől is inkább elhallgatják a tragédiát, mert nem akarják újra átélni a fájdalmat. Emília Rigová szlovák roma képzőművész anyja utolsó gyerekeként született, mielőtt a nőt kényszersterilizálták – az ő történetét dolgozta fel Nem rögzített esetek című, megrázó projektjében.
A Magyarországon először alkalmazott beavatkozással egyebek között olyan súlyos betegségeket lehet azonosítani, mint a cisztás fibrózis, az SMA, a Huntington-kór, a Turner-szindróma vagy a veleszületett szivárványhártya hiány.
Személyes kudarcként élte meg, hogy az ország egyik vezető gyermekkórházának irányítójaként sem sikerült elérnie, a gyermekegészségügy prioritás legyen a magát családbarátnak nevező Orbán-kormány számára – erről is beszélt a HVG-nek a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese. Velkey György János szerint sok más területen is elsikkadtak a szakmai érvek, „az elmúlt két kormányzati ciklusban a nagy szabályozási kérdésekben áttörő eredményeket nem sikerült elérni”. Szóba került a Fidesz-közelisége, az új kormány egészségügyi programja, és a fia, aki a Tisza egyik frakcióvezető-helyettese, de az is, hogy végül ő vagy Takács Péter exállamtitkár alapította közös DPK-jukat.
A Tisza-kormány egészségügyi minisztere bemutatta, hogy milyen állapotban veszik át az egészségügyet. Például több tízezer egészségügyi dolgozó hiányzik.
A Magyar Kardiológusok Társaságának 2026. május 7–10. között Balatonfüreden rendezett kongresszusán Dr. Vértes András, a Dél-pesti Centrumkórház kardiológusa és az MKT Prevenciós és Rehabilitációs Munkacsoportjának vezetője arról beszélt, hogy 70 év felett a kardiológiai prevenció célja már nem pusztán az infarktusok és stroke-ok számának csökkentése. A tét az, hogy az ember meddig marad önálló, terhelhető és döntésképes.
A kezdeményezők szerint fontos, hogy már a tervezett stratégiaalkotás első lépésétől megjelenjenek a női, anyai szempontok az ellátásban. Ennek érdekében felajánlják a segítségüket.
Az egészségügyi miniszter eskütétele után a szívhangtörvényről és egészségügyi reformokról beszélt az újságíróknak a parlamentben. Elárulta azt is, mikor jelenti be a leendő országos tiszti főorvos nevét.
A szakmai szervezet az autonóm működés visszaállítását követeli, és létrehoz egy bejelentő platformot azoknak, akik jelzést tennének hatalmi visszaélésről.
Hétfőn meghallgatták Hegedűs Zsolt leendő egészségügyi minisztert az Egészségügyi Bizottságban, ahol számos bejelentést tett. 6 igen, 0 nem és 1 tartózkodással megszavazták Hegedűst miniszternek, aki éles szóváltásba került az ülésen Takács Péter leköszönő egészségügyi államtitkárral is. Az ülés után azonban kezet ráztak.