Jön Michelle Obama új könyve
A saját tapasztalatait is felhasználva keresi a volt first lady a megoldásokat arra, hogy miként boldogulhatunk egy mind inkább stresszes világban.
A saját tapasztalatait is felhasználva keresi a volt first lady a megoldásokat arra, hogy miként boldogulhatunk egy mind inkább stresszes világban.
hvg.hu
Az első C-5M-et még 1970-ben kapta meg az amerikai légierő, az 1998-as felújítás óta azonban már C-5M Super Galaxy néven emlegetik az 52 teherszállítót.
hvg.hu
Az ukrán elnök felesége azt mondta az amerikai képviselőknek, azért van szükség a fegyverekre, hogy megvédhessék magukat, nem azért, hogy bárkire rátámadjanak.
MTI
Az ukrán erőknek így már 16 ilyen fegyverrendszere lesz.
MTI
A külügyminiszter éppen Washingtonban beszélt erről, két héttel azután, hogy az Egyesült Államok bejelentette, felmondja a Magyarországgal 1979-ben kötött adóegyezményt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A washingtoni legfelsőbb bíróság előtt tüntettek az abortuszjogért. Az őrizetbe vett 18 képviselő közül 17 nő.
hvg.hu
A stábtag az autójában ült, amikor a támadó odalépett hozzá, kinyitotta az autó ajtaját, és tüzet nyitott az áldozatra.
hvg.hu
A parazita által okozott tünetek a hivatalos adatok szerint mintegy öt napig tartanak – utána a páciens nagy valószínűséggel meghal.
hvg.hu
Donald Jr., Ivanka és Eric Trump édesanyja 73 éves volt.
hvg.hu
Elemzők szerint az infláció valószínűleg nem fog egyhamar a járvány előtti szintre esni.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A rendőrök percekkel a támadó után megérkeztek az iskolához, mégis 77 percet vártak, mire betörtek az osztályterembe, ahol a fegyveres 19 diákkal és két tanárral végzett.
MTI
Az USA 1962-ben a Starsfish Prime művelet során egy 1,4 megatonnás atombombát robbantott fel 400 kilométeres magasságban.
hvg.hu
A HRA Pharma szerint nincs összefüggés a hatósághoz benyújtott kérelem és az alkotmányos abortuszjog eltörlése között.
MTI
Az amerikai first lady felháborodást váltott ki a latinó közösségben, amiért beszédében tacókhoz hasonlította őket.
unknown
Az Egyesült Államok felmondta a Magyarországgal 1979-ben kötött adóegyezményt, a magyar parlament gazdasági bizottsága erre válaszul egy, a politikai nyomásgyakorlást elutasító határozatot szavazott meg. Ezt valószínűleg nagyjából mindenki olvasta, aki követi gazdasági híreket – ha viszont valaki nem azzal kel és fekszik, hogy a kettős adóztatási egyezmény részleteit és a felmondás következményeit figyeli, akkor nem kell, hogy egyedül érezze magát. Adószakértők és elemzők segítségével próbáljuk bemutatni, mi is történik most.
Sztojcsev Iván
A magyar miniszterelnököt is meghívták a texasi "konzervatív dzsemborira", ahol sztárvendégként lép fel a szélsőjobbra tolódott republikánus híveknek.
hvg.hu
A politikai nyomásgyakorlást elutasító politikai nyilatkozatot fogadott el hétfőn a parlament gazdasági bizottsága, válaszul arra, hogy többen bírálják a magyar kormányt, amiért nem támogatja a globális minimumadót. A politikai nyilatkozat címzettje részben az Európai Parlament, de nyilván ez egy üzenet Amerikának is.
hvg.hu
Ukrajnának azonban további rakétákra lenne szüksége Oroszország ellen.
MTI
Az Országgyűlés elnöke szerint az ukrajnai háború valódi oka nem Donbaszban, nem az Ukrajna és Oroszország közötti feszültségekben keresendő, hanem az amerikaiak stratégiájában.
MTI
Az apja írta alá a fegyvertulajdonosi igazolványhoz szükséges papírokat, pedig akkora már bőven voltak baljós jelek a fiatal férfi viselkedésében.
hvg.hu