#Egyesült Államok



Az ájulásig szónokol egy amerikai szenátor

Maratoni - 21 óra 19 perces - szónoklatot tartott az amerikai kongresszus felsőházában egy konzervatív szenátor abban a reményben, hogy parttalan beszédével megfosztja a pénzügyi támogatástól Barack Obama elnök szövetségi egészségügyi törvényét.




Hajón küld gabonát Szíriába az USA

Összesen 22 ezer tonna gabonát szállít a szíriai rászorulók számára az Élelmezési Világprogram (WFP) által szervezett segélyakció keretében egy amerikai hajó, szállítmányának egy része Libanonon, másik része pedig Törökországon keresztül jut el a szíriai éhezőkhöz - jelentette be kedden az Egyesült Államok bejrúti nagykövetsége.




Nem gyűjtött eleget nyugdíjra, 77 évesen hamburgert süt

Egyre több idős amerikai kényszerül arra, hogy 65 éves kora utána is dolgozzon, mivel alig tudott megtakarítani pénzt nyugdíjas éveire, amennyi félretett pénze pedig volt, azt elvitte a 2008-as gazdasági válság. A helyzet ráadásul egyre rosszabb lesz, mivel a baby goom generáció tagjainak többsége a következő években vonul majd nyugdíjba, elegendő pénzük a megélhetéshez nyugdíjas éveikre viszont nem lesz.






Ilyen lesz New York 2020-ban – fotók

A SkyscraperPage weboldal egyik felhasználója a térképre álmodta, hogy milyen lesz New York látképe 2020-ban, ha az összes tervezett felhőkarcoló és nagyobb épület elkészül. Több tucat új épülettel gazdagodhat az amerikai nagyváros látképe.


Megunt, problémás gyerek ingyen elvihető

Az Egyesült Államokban egyre több szülő az interneten keresztül adja tovább a problémás vagy megunt örökbe fogadott gyermeket. Leginkább nagyon kiszolgáltatott, harmadik világbeli gyermekeket hirdetnek. Az online örökbefogadások ellenőrizetlenek, gyakori, hogy az új családokban bántalmazzák vagy molesztálják a gyermekeket. Magyarországon ilyesmi állítólag nem fordulhatna elő.


Kukkantson be a Versace-kúriába! – fotók

Az 1997-ben meggyilkolt Gianni Versace divatguru Miami Beachen található villáját szeptember 17-én árverezték el 41 millió dollárért. Az épület, amelyben korábban Madonnának például személyre szabott fürdőszobája volt, ezelőtt 10 szobás szállodaként működött.



Már rég nem figyeltek ennyire egy ember szavára

A pénzvilág és a világ legbefolyásosabb kormányfői is mind Ben Bernanke, az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Fed elnökének szerdai szavait várják. A magyar idő szerint esti sajtótájékoztatón döntés születhet az amerikai jegybank monetáris élénkítésének visszafogásáról. A pénznyomda visszafogása a világ összes gazdaságára komoly hatással bír. Megélénkülő gazdasági növekedéseket foghat vissza, a feltörekvő országok komolyan megüthetik a bokájukat. Magyarországon ugyanakkor a belső folyamatok is sokat nyomnak a latban.


Újra a lőfegyverekről vitáznak az Egyesült Államokban

A washingtoni haditengerészeti parancsnokság ellen elkövetett fegyveres támadás ismét ráirányította a figyelmet az Egyesült Államokban a fegyvertartás jogi szabályozására. Keddi közlések szerint elmeorvosi kezelés alatt állt Aaron Alexis, aki tizenkét embert ölt meg hétfőn haditengerészet washingtoni parancsnokságán.


46 és fél millióan szegények Amerikában

Az amerikai országos statisztikai hivatal adatai szerint a lakosság 15 százaléka volt szegénynek tekinthető 2012-ben. Összesen 46,5 millió amerikai volt szegény az előző évben, hétből egy állampolgár. A szegények száma gyakorlatilag megegyezik a 2011-es adattal. A súlyozott, négy főből álló családokra vonatkozó átlagos szegénységi küszöb évi 23 492 dollár volt.