Kásler: Három héten belül fontos egészségügyi programok jönnek
A legnagyobb halálozási rátát produkáló betegségek ellen küzdene.
A legnagyobb halálozási rátát produkáló betegségek ellen küzdene.
Hét önkormányzati egészségügyi intézmény működését vizsgálta az Állami Számvevőszék, mind a hét esetében tártak fel szabálytalanságokat.
Rétvári Bence azt írta, a homeopátia egy világszerte alkalmazott rendszer, és az orvosokon múlik, hogy alkalmazzák-e.
Kásler emberminiszter volt az, aki korábban azt mondta, szerinte a halálos betegségek a tízparancsolattal elkerülhetőek. Most több parancsolatról is megkérdezték a véleményét.
Komoly átalakításokba fogott az államtitkárságon és a háttérintézményekben az új miniszter.
Amíg hetekben, hónapokban mérhető a különbség a várakozás mértéke közt a fizetős és a közegészségügyben, addig nem csoda, ha egyre több pénzt költenek el ott a magyarok, és egyre több orvos vándorol ide a közegészségügyből.
Kásler Miklós miniszter szerint a Nemzeti Alaptanterv kiváló, a gond a kivitelezéssel van. A Magyar Hírlapnak adott interjúban beszélt arról is, hogy Magyarországon a gyerekvállalási kedv igen magas, csak most épp hullámvölgyben vagyunk. A gyerekeknek már az óvodától kezdve abban kell segíteni, hogy szép párkapcsolatra törekedjenek, amiből házasság lehet.
Nem volt jó ötlet azt ígérni, hogy a homeopátiás hanghullámoktól majd megszűnik az ebola, a malária, a kolera, vagy épp a fejsérülés.
Sokkal több adatot láthat az orvos vagy a gyógyszerész a betegről, de nem kötelező mindent megadni.
Közzétette a Magyar Orvosi Kamara elvárásait az egészségügy jelenét és jövőjét illető alapvető kérdésekben. Hat pontban foglalták össze követeléseiket.
Apró elektronikus chipekkel és milliónyi génmódosított élő sejttel teli lenyelhető kapszulát fejlesztettek ki amerikai kutatók, remélve, hogy az eszköz egy nap alkalmas lesz arra, hogy az emberek gyomrából jelezze a különböző betegségek előjeleit.
Magyarország a negyedik helyen áll a gyógyszerkísérletek számában Európában.
A Stanford Egyetem kutatói szerint az orvosok többnyire tévednek, amikor azt prognosztizálják, meddig élhet még egy beteg. Az általuk megalkotott mesterséges intelligencia azonban rendkívül pontosan számol.
Bill Gates nemrég egy alapítványi rendezvényen beszélt arról, miről is folyt a diskurzus közte és az Egyesült Államok jelenlegi elnöke között.
Egy friss felmérés szerint a fideszesek kétharmada is elutasítja a stadionépítéseket.
Új módszerekkel az eddiginél sokkal részletesebb bűnözői profil felrajzolása is lehetséges az ujjlenyomatokból, de a bőrredők tanulmányozása hamarosan az egészségügyben is kulcsszerephez juthat.
Bill Gates magyarázta el neki.
Az újdonsült emberminiszter szerint az Orbán-kormány eddig is kellő súlyt helyezett az egészségügy fejlesztésére, és most sem kell “kétségbe esni, a folyamat most áll meg".
A leendő emberminiszter szerint az egészségügyi dolgozók itthon tartása vagy a már kivándorolt szakemberek visszacsábítása nem csupán a pénzen múlik.
A közélettől visszavonult, ma már a munkába temetkező ápolónővel a Népszava készített interjút.