Publicus: Egyre elégedetlenebbek a magyarok
Még a Fidesz-szavazók 29 százaléka is.
13 év után vezet újra tv-műsort a kormánypárti csatornán a volt KDNP-s képviselő, korábbi tévés műsorvezető.
Csak a lakosság 38 százaléka elégedetlen azzal, ahogyan az országban mennek a dolgok.
Úgy tűnik, betelt a pohár az utasoknál, petíciót adtak be, és tüntetést szerveznek a rendszeres késések és káosz miatt. A botrány a MÁV-nál már egy vezérigazgató-helyettes fejébe került. Míg ezermilliárdokat költünk el anélkül, hogy látszana a fejlődés, közben alapvető dolgok sem működnek.
Országos szintű társadalmi robbanás következhet be Oroszországban, ha nem javul meg gyorsan a gazdasági helyzet – figyelmeztetett Alekszej Kudrin, a Számvevőszék elnöke.
Vázoljuk az aktuális toplistát, melynek élén egy japán, a végén pedig egy olasz márka található.
A Gallup kutatása szerint nálunk mondták a világon majdnem a legtöbben azt, hogy komoly problémákra, konfliktusra számítanak az évben.
A francia államfő a televízióban beszélt hétfő este. A sárgamellényesek elégedetlenségét jogosnak, az erőszakot azonban elfogadhatatlannak tartja.
Legalábbis ez a véleménye a svájci Thomas Straubhaar professzornak, aki jelenleg Hamburgban tanít nemzetközi gazdaságtant.
Lélegezzünk föl: erkölcsi és pszichológiai értelemben a gyűlölt Orbán-rezsimnek vége. Vélemény.
Az idősebb, kistelepüléseken élők között a legnagyobb az elégedetlenség ma az országban – írta közös elemzésében a Policy Solutions, a Závecz Research és a Friedrich-Ebert-Stiftung. A kormánypártiak "egy szabad szemmel is látható" része sem ért egyet a dolgok állásával, őket is feltérképezték, és kiderült az is, kik jelentik a gyenge pontot a Fidesz táborában.
Erőszakos tüntetések voltak Brazília több városában az elmúlt héten, legutóbb a tömegközlekedési díjak emelkedése miatt Rio de Janeiro és Sao Paolo utcáin. Az országban erősödik az általános elégedetlenség az infláció növekedése, a bűnözés és a rossz szolgáltatások miatt.
Az Európai Unióban a legnagyobb a társadalmi elégedetlenség kockázata a világon - állapította meg a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) hétfőn közzétett éves jelentésében.
Továbbra is a család és az anyagi biztonság határozzák meg leginkább a magyar fiatalok élettel való elégedettségét. A kelet- és nyugat-magyarországi városokban élő 19-29 évesek elért céljaikkal kevésbé elégedettek, mint a központi régióban élő kortársaik.
Drámaian megnőtt tavaly a politikai indítékú letartóztatások és bebörtönzések száma Kubában egy független emberi jogi szervezet szerint, amely "igazi reformok hiányában" idén is növekedést jósol ezen a területen.
Betelefonálós műsor csak olyan csatornán tartható fenn, aminek a nézői elégedetlenek. A betelefonálás lényege az elégedetlenség és a panaszkodás.
Abban az országban, ahol milliókra rúg a munkanélküliek száma, azt várnánk, hogy akinek van állása, örül neki. Egy kutatás azonban rámutat, a többséget egyáltalán nem boldogítja a munkája - írja az ELTE-TÁTK Hírlevele.
A szakma képviselői szerint az orvosok egyre elégedetlenebbek, az egészségügyben a feszültség kezelhetetlenné vált. Ha nem sikerül megfordítani az orvosok elvándorlásának tendenciáját, már jövőre sem lesz elég orvos, 2013 végére pedig akkora lehet a hiány, hogy működésképtelenné válik az egészségügy - figyelmeztettek a résztvevők a Változás előtt az egészségügy című konferencián.
A szederkényi Jobbik egyik képviselője azt állítja, hogy más megyében is elégedetlen sok helyi szervezet, és hasonló lépésekre készülnek - írja a Népszabadság.
Egy nemrég közzétett nemzetközi felmérés szerint az ausztrál háziorvosok több mint fele elégedetlen a munkájával. A tizenegy vizsgált ország szakemberei közül az ausztrál orvosoknál csak a német doktorok szeretik kevésbé munkájukat.