Czeglédi Fanni Élet+Stílus

Miért is kell úgy dobálni a „buzi” kifejezést, mint a röplabdát tesiórán?

Az iskolai zaklatás túl azon, hogy mindennapos jelenség, egyre nagyobb méreteket ölt: azokban az intézményekben, ahol nem reagálnak a problémára, és nem tesznek kísérletet arra, hogy erőszakmentes iskolai környezetet teremtsenek, egy LMBTQI-diáknak is sokkal rosszabb. A Háttér Társaság leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és/vagy interszex tanulókat kérdezett meg az iskolai tapasztalataikról. Az eredményekből jól látszik, hogy vannak pozitív folyamatok, de bőven van még tennivaló az oktatási intézmények és a pedagógusok részéről is.

Rácz Tibor Kult

"A többségi gondolkodás nem tér el a vádlottak körének gondolkodásától"

Vannak jogászhallgatók, akik még nem hallottak arról, hogy a cigányok ellen sorozatgyilkosságot követtek el Magyarországon. Többek között ez derül ki a súlyos bűntettek tárgyalássorozatát archiváló dokumentumfilm utóéletéből. Amellett, hogy tucatnyi nemzetközi díjat söpört be májusi bemutatója óta, most ugyanis kvázi oktatófilmként vetítik a filmet egyetemistáknak, középiskolásoknak, bíróknak, ügyvédeknek, szakértői kommentár mellett. Az Ítélet Magyarországon rendezőjét, Hajdú Esztert kérdeztük a film utóéletéről.

hvg.hu Itthon

"Borsodi sötét" - Rasszista előítéletek gerjesztésével vádolják a Hír Tv-t

"Betörés, rablás, uzsora, gyilkosság. Napi rutin Észak-Magyarországon. Az idősek lassan már nappal sem merészkednek az utcára. A cigányvajda radikális lett. A Célpontban a rablók listája és a borsodi sötét" – hangzott el a Hír Tv Célpont című műsorának egyik márciusi adásában. A Médiatanácshoz fordult három jogvédő szervezet, mert szerintük a csatorna előítéleteket gerjesztett a romák ellen azzal, hogy a műsorban összekapcsolta a bűnözést a cigányokkal.

hvg.hu Plázs

Ezektől a betegségektől rettegünk a legjobban

A legfrissebb magyar adatok szerint 5-10 százalékkal nőtt a szifiliszes és gonorrhoeás esetek száma az elmúlt év utolsó negyedévében. Egy friss tengerentúli kutatás pedig azt mutatta ki, hogy mindennél jobban félünk a szexuális úton terjedő betegségektől.

Medipress Plázs

Női hormonok szabályozzák az előítéleteket?

A Michigan Állami Egyetem pszichológus kutatói szerint a nők előítélete a termékeny időszakukban megnő az idegen, külföldi férfiak irányába, ami arra utalhat, hogy az előítéleteket részben a genetika határozza meg.

Kiricsi Gábor Itthon

Cigány-magyar ügyek: nem lehet mindent az előítéletekre fogni

A romákat és nem romákat ért támadásokat a sértett környezete kapásból etnikai keretbe helyezi, számukra ugyanis ez jelenti a legegyszerűbb és mindenre alkalmazható magyarázatot- mondja lapunknak Krekó Péter szociálpszichológus. A Political Capital vezető elemzője szerint azonban a konfliktusok akár elő is mozdíthatják a társadalmi egyenjogúságért vívott küzdelemet.

Kritikus a helyzet Milánóban és Nápolyban, azonnali lezárást sürgetnek

Kritikus a helyzet Milánóban és Nápolyban, azonnali lezárást sürgetnek

Káoszba fulladt az állami informatikusképzés felvételije

Káoszba fulladt az állami informatikusképzés felvételije

Buzinkay György: Károlyi Mihálynak igaza volt

Buzinkay György: Károlyi Mihálynak igaza volt

Megölte anyját és nevelőapját egy férfi Budapesten, majd betelefonált a rendőrségre

Megölte anyját és nevelőapját egy férfi Budapesten, majd betelefonált a rendőrségre

Újabb bizonyítékát adta a Fradi, hogyan ér össze sport és politika

Újabb bizonyítékát adta a Fradi, hogyan ér össze sport és politika

Egy hónapra leáll a kecskeméti Mercedes-gyár

Egy hónapra leáll a kecskeméti Mercedes-gyár

A forint ismét történelmi mélypontja felé sántikál

A forint ismét történelmi mélypontja felé sántikál

Drága kellemetlenség: foltot hagy az iPhone 12 töltője az Apple-féle tokokon

Drága kellemetlenség: foltot hagy az iPhone 12 töltője az Apple-féle tokokon

A címlapról ajánljuk