Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Yale tagadja az amerikai igazságügyi minisztérium vádjait, a bíróságig is eljuthat az ügy.
A Yale Egyetem a felvételi eljárás során hátrányosan megkülönbözteti a fehér és az ázsiai származású jelentkezőket – idézi az amerikai igazságügyi minisztérium bejelentését a BBC. A megállapítás egy kétéves vizsgálat lezárásaként született. Az egyetemet megfenyegették azzal is:
ha nem változtatnak, jogi eljárást indítanak velük szemben.
A Yale kategorikusan tagadja a diszkrimináció vádját. Szóvivőjük szerint a minisztérium azt sem várta meg, hogy a bekért dokumentumokat megküldje az egyetem. Állítják, ezek fényében már azt láthatták volna, hogy a Yale teljes mértékben tartja magát a legfelsőbb bíróság precedenseihez. Azt is közölték:
ezek miatt az érdemtelen és elsietett vádaskodások miatt nem fognak változtatni semmin.
Tavaly a Harvard Egyetemet vádolta meg egy konzervatív hallgatói szervezet azzal, hogy diszkriminatív az ázsiai származású hallgatókkal szemben. Akár a Yale esetében, a Harvardnál is a hátrányos helyzetűeket segítő intézkedéseket kifogásolták. Az ügyben lefolytatott első bírósági eljárás az egyetemnek adott igazat a vádlóival szemben.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.