Durva teszt: minden ötödik embert kirúgtak egy cégtől, hogy megnézzék, mi történik
Kiderült, ahol véletlenszerűen rúgják ki az embereket, sokkal jobban visszaesik a termelékenység.
Kiderült, ahol véletlenszerűen rúgják ki az embereket, sokkal jobban visszaesik a termelékenység.
A GE a veresegyházi gyárában foglalkoztatott munkavállalóinak majdnem 8 százalékát, közel 140 dolgozót érintő leépítést tervez – írta a Világgazdaság.
A munkáltató dönthet úgy, hogy a jövőben egyes képességekre, szaktudásra nagyobb, másokra kisebb hangsúlyt helyez. Vagyis elbocsáthat egy munkatársat arra hivatkozva, hogy minőségi cserével új munkavállalót vesz fel a helyére. Érdekes ugyanakkor, hogy a csere lehetősége nem a jogszabályokból, hanem a bírói gyakorlatból következik. De mire kell figyelni a cserénél?
Bejelentették a francia–német autóipari összeolvadás első leépítését: négyszáz angliai munkahely szűnik meg az Opel brit márkája, a Vauxhall ellesmere-i üzemében. Az ok: racionalizálás és Brexit.
A Magyar Telekom közel 350 anyavállalati munkavállaló elbocsátásáról állapodott meg az érdekképviseletekkel, további nagyjából 160 fős létszámleépítés pedig a társasági projekt erőforrás-igények csökkenésével összefüggésben valósulhat meg.
A Ford arra készül, hogy nagyjából tízszázalékos létszámleépítést hajt végre jövedelmezőségének növelése és részvényárfolyamának támogatása érdekében - értesült a Wall Street Journal.
Elbocsátottak tucatnyi rendőrt Tádzsikisztánban, mert képtelenek voltak kellő súlyfeleslegtől megszabadulni a számukra előírt edzésprogram során.
Egy friss felmérés szerint az itthon cégek legkevésbé elbocsátásokkal próbálták csökkenteni a kötelező béremelésből fakadó költségeket. Más módszereket vetettek be, főleg a normaemelést.
Megszüntette magyarországi tevékenységét, és három nyugat-dunántúli üzemének bezárásával megvált több mint 300 dolgozójától az autóbelsőket, üléshuzatokat gyártó Prevent Premium & Interior Kft. A cég tavaly nyáron még bővíteni akart, februárban azonban a gyártás kitelepítéséről döntött.
Téves a Magyar Időkben megjelent állítás, miszerint a CEU konszolidációja a magyar oktatókat diszkriminatívan érintő elbocsátásokkal járna – közölte az intézmény.
A Soros György alapította CEU diákjai állítólag arra készülnek, hogy az egyetem rektorához forduljanak a főállású magyar tanárok elbocsátása miatt. 17 embert máris elküldtek, de továbbiak elbocsátása várható.
A félmilliárd forintnak megfelelő jenbe kerülő befektetés a cég számításai szerint kevesebb mint két év alatt megtérül. Az AI rendszer a kifizetéseket számolja ki a 34 elbocsátott dolgozója helyett.
Megvált a Világgazdaság egy meghatározó újságírójától, Csabai Károlytól.
Alkalmazottainak mintegy 40 százalékát építi le a legnagyobb dániai pénzintézet, hogy csökkentse költségeit, így ellensúlyozva az alacsony kamatkörnyezet hatását.
Káoszhoz vezetne a közigazgatásban egy több tízezer fős közalkalmazotti elbocsátás - mondta a Magyar Nemzetnek Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke.
Elbocsátja 1700 munkavállalóját a Siemens Németországban. A kirúgásokat 2020-ra fejezik be.