A Vértesi Környezetgazdálkodási Zrt. arra kérte a szervezetet, hogy az ossza meg velük a mintavételi jegyzőkönyveket és kapcsolódó dokumentációt, ezzel segítve a tényfeltárást.
Az élő környezetért felelős minisztérium vezetőjének neve már ismert, a HVG-hez most eljutott egy államtitkári és egy helyettes államtitkári poszt várományosának a neve. Az érintettek nem erősítették meg, de nem is tagadták információinkat.
A trend bizony arra mutat, hogy pár éven belül felére csökken a fák árnyéka Budapesten, rövidül a növények életciklusa, miközben drágul a fenntartásuk is. A fővárosi zöldfelületeknek tehát túl kell élniük a klímaváltozást, miközben az emberek túlélését is segíteniük kell. Fővárosi parkokban, zöldfelületeken, méhlegelőkön kóborlunk a zCast idén tavaszi évadának hatodik adásában Dezsényi Péterrel, a Főkert főigazgatójával. Mint mondja, elkerülhetetlen a gyökeres technológiaváltás, amin már dolgoznak, de pozitív fejlemény is van: egyre nagyobbak és elfogadottabbak méhlegelők, jönnek az önkéntesek, a vállalkozások pedig sorban állnak, hogy kivegyék a részüket a városi zöld rendbetételéből.
Európa hó- és jégtakarója csökken, a gyors felmelegedés már a kontinens leghidegebb régióit is elérte – állapította meg az ENSZ támogatásával, mintegy száz tudós és szakértő közreműködésével készült European State of the Climate 2025 című jelentés.
A helyi madármentő szervezet egy Facebook-posztban búcsúzott Gáspártól, a szeretett gúnártól, emellett követelik az állatkínzással foglalkozó szabályozás szigorítását.
Az elmúlt évtizedekben soha nem látott gazdasági növekedést ért el az emberiség: nőtt a jövedelem, csökkent a szegénység, és milliárdok életminősége javult. Csakhogy mindez egy rejtett költséggel járt: a természet fokozatos leépülésével. Szerkesztett részlet Partha Dasgupta cambridge-i közgazdász A természeti tőke című könyvéből.
Nem kell feltétlenül kidobni az elhasználódott virágföldet, vannak esetek, amikor megmenthető az erejét vesztett közeg. Néhány dologra azonban érdemes figyelni.
A Főkert azt ígéri, idén olyan kaszálási gyakorlatot vezetnek be, amivel a szándékosan vadvirágosnak hagyott zöldfelületek nem tűnnek majd elhanyagoltnak.
Mennyire kitettek a vállalkozások a természetnek, mekkora kockázatot jelent az egyre súlyosabb ökológiai válság? Hogyan mérhetjük meg, ha egyáltalán lehetséges, az elvesző természet értékét? Miképp lehet csökkenteni az ennek való kitettséget és kezelni a kockázatokat? Ezekről a témákról is szó lesz a HVG Impact Talks konferenciáján.
Eddig kétszer kapták fel igazán a majdani Tisza-kormány élő környezetért felelős minisztere, Gajdos László nevét az internetes keresésekben: egyszer, amikor a helyi Fidesz nagy rémületére Tisza-párti jelölt lett, másodjára pedig amikor miniszteri posztra nevezték.
Több mint 11 ezer négyzetméternyi területen azonosították a városban a súlyos egészségügyi kockázatot jelentő, azbeszttartalmú kőzúzalékot, milliárdos tétel lehet a kármentesítés. A leginkább érintett városrészt elkerüli a posta, ritkábban jár a kukásautó, maszkot osztanak, a lakók menekülnének. Több Vas megyei település is vizsgálja már, került-e hozzájuk az anyagból, de még Sopronban is lehet belőle. A Greenpeace Ausztria feljelentést tett.