#ellenzék

Újabb baloldali bukás felé: a gondosan eltervezett káosz
 

Újabb baloldali bukás felé: a gondosan eltervezett káosz

„Szavazzatok ránk, hogy legyen állásunk” – nagyjából ezzel az üzenettel tudják a baloldali politikusok megörvendeztetni fogyatkozó számú híveiket. Nyíltan persze nem hangoztatják, már csak azért sem, mert nem érnek rá a szavazókkal kommunikálni, újabb és újabb belső egyeztetések kötik le az energiáikat. Ma például az MSZP elnöksége tárgyal a miniszterelnök-jelöltről, azaz Botka Lászlóról.


Radnóti Sándor: A csata előtt megfújt takarodó
 

Radnóti Sándor: A csata előtt megfújt takarodó

Az ellenzéki tevékenységnek nem feltétlenül célja a választási győzelem. A Horthy-kor vagy a Kádár-éra ellenzéke is esélytelen volt, ám szegényebb lenne a nemzeti emlékezet és önbecsülés nélkülük. Majtényi László elnökké jelölésének sem a lehetséges eredmény ad értelmet. Vélemény.

Radnóti Sándor Radnóti Sándor








Az akarnok dada
 

Az akarnok dada

Szerencsétlen nép, milyen megmondóembereket kapott a nyakába! Vélemény.

Somogyi Zoltán Somogyi Zoltán



TGM: Állapotok a médiapuccs után
 

TGM: Állapotok a médiapuccs után

Tisztelt karok és rendek, az ember úgy vonul ki a parlamentből, hogy lemond a mandátumáról, a javadalmazásról és mentelmi jogról, nem úgy, hogy visszajár az Országházba. Bohózat.

Tamás Gáspár Miklós Tamás Gáspár Miklós

Népszavazás után: a tanult tehetetlenség kórja
 

Népszavazás után: a tanult tehetetlenség kórja

A valóságban mindenki vesztes. De ebből még mindig a Fidesz jöhet ki jobban, mert az ellenzéken kezd elhatalmasodni a politika legfélelmetesebb és talán legnehezebben gyógyítható betegsége: a tanult tehetetlenség.

Marosán György Marosán György


Lakner Zoltán a baloldali ellenzékről: Valaminek a végén vagyunk
 

Lakner Zoltán a baloldali ellenzékről: Valaminek a végén vagyunk

Túl vagyunk Füreden és Kötcsén, hétfőn Orbán-beszéddel kezd az országgyűlés, három hét van a népszavazásig. Hétfő reggeli interjúnkban Lakner Zoltán politológus mondja el, mire kell számítani, hol lát ő már lejátszott meccseket, és hol játszanak most le évekre szóló partikat. Azt, hogy mit gondol a baloldali ellenzékről, már most eláruljuk.

hvg.hu hvg.hu


Az ellenzék ma megszorongathatta volna a kormányt, de inkább elengedte
 

Az ellenzék ma megszorongathatta volna a kormányt, de inkább elengedte

Az ellenzéknek hosszú idő óta először sikerült - természetesen a sajtó segítségével – rákapaszkodni egy olyan, a kormány számára kínos témára, amire a legütőképesebb kormányzati reakció is az volt: nem biztos, hogy ez a Pharaon, az a Pharaon. Úgy tudjuk, a hétfői nemzetbiztonsági ülésen erről is kérdezhették volna a szakszolgálatokat, de a szocialistákon kívül minden ellenzéki párt képviselőjének akadt jobb dolga.

hvg.hu hvg.hu


Füttykoncert és dulakodás a megemlékezéseken - 56-os ünnep percről percre
 

Füttykoncert és dulakodás a megemlékezéseken - 56-os ünnep percről percre

Juhász Péter és az ellentüntetők végigsípolták a Kossuth téri Orbán-beszédet, a sípolók és a kormánypártiak több helyen összeverekedtek. Orbán Viktor a visszajáró kommunizmusról és Európa elszovjetesedéséről beszélt. Az ellenzéki pártok a Blaha Lujza téren tartottak rendezvényt. Ezek voltak az 56-os megemlékezések percről percre!

hvg.hu hvg.hu