Olyan országban élünk, ahol nyugdíjvédelmi intézkedésnek hívják, amikor ellopnak 3000 milliárdot az öngondoskodásra képes polgároktól.

A magyar föld védelmében játsszák át a helyi gazdák által bérelt földeket a Fidesz-földesuraknak.

A családról papolnak, de a gyerekek iskoláit módszeresen veszik el a családoktól, helyi közösségektől és teszik tönkre, esélyeiket folyamatosan rontják, a gyermekvédelmi rendszert tönkreverték.

A kisközösségek fontosságáról beszélnek, de kifosztják az önkormányzatokat.

XXI. századi egészségügy megteremtéséről beszél a miniszterelnök, de a fejlődő országok nehezebb pillanatait idéző kórházi épületekben elavult gépek között próbál a még itthon maradt kisszámú szakszemélyzet helyt állni a forráshiány melletti betegellátás próbatételével.

A szabadságjogokat üzemszerűen és módszeresen kurtítják miközben bármikor hosszú szónoklatba kezdenek a szabadság képviseléséről.

Nemzetinek határozzák meg magukat, olyan kormánynak, amely számára a függetlenség lételem, de kiszolgáltatják hazánkat minden fronton a berlini KGB ügynökből lett orosz diktátornak.

A sor még hosszan lehetne folytatható.

A választópolgárok jelentős része fokozódó apátiával szemléli mindezt.

Ugyanakkor nem csak érzékelik, de tettek is Orbán minapi kudarcsorozatáért, hiszen az irdatlan pénz és mozgósítás ellenére jelentős számú választó tartotta távol magát a népszavazástól, amelynek kérdését utána az Országházban sem tudta átverni a miniszterelnök.

Ebben a politikai térben a magukat demokratikusnak meghatározó, baloldali erők egyike-másika is rutinszerűen gyakorolja az igazságon-túli politika praxisát.

Azt mondják: éljen a pluralista gondolkodás. Majd egyikük közli, aki őt támadja - az a jelenlegi miniszterelnököt védi.

Azt mondják: fellépnek a kirekesztés ellen. Majd vétóval intéznék a közös fellépésre felkészülésből a kizárásokat.

Azt mondják: hívei a tisztes versenynek, de ha ennek bármilyen próbája elé állítanák - megriadnak.

Megértőnek kell lenni persze a tekintetben a magyar baloldali (és a kicsi, de liberális alternatívát kínáló) pártokkal, hogy sok sebet kell begyógyítaniuk, sok kérdésre kell választ lelniük, miközben elképesztő elnyomás alatt vannak a kormány hatalmi gépezetének rosszvoltából. Forráshiánnyal küzdenek, beszűkült médiatérrel, és erős hitelességi deficittel.

A megértést persze megnehezíti, hogy látható: milyen hatalmas felelősség van a kezükben és rajtuk áll vagy bukik, hogy az ország további négy éven át épül le szellemi, orientációs és pénzügyi értelemben egyaránt Orbán alatt, vagy némi pályaváltás remélhető a normalizálódás és nyugatosodás irányába; a demokratikus normák és a joguralom visszaállítása mellett.

A kormányváltás feltétele az ellenzéki pártok attitűdváltása.

A legnagyobb baloldali ellenzéki párt, az MSZP - hosszas hezitálás után - végre a Párbeszéd, az Együtt és a Liberálisok után szerencsés módon elfogadta az előválasztás szükségességét.

Ez az a mód, amely lehetőséget teremt arra, hogy 106 helyen kiválasztódjon a helyben legnagyobb támogatással bíró jelölt, egyúttal pedig kiválasztódjon az a miniszterelnök-jelölt, aki mögé képesek felsorakozni az Orbánt leváltani akaró tömegek, ezt a tömeget pedig képesek mobilizálni azzal, hogy az alternatíva mögött bizalom, közös erő és képesség van.

A Republikon Intézet számos anyagot írt az előválasztásról, egy hosszabb gondolatot idéznék:

“A választók meggyőzéséhez, a képességek és az elkötelezettség felmutatásához a kommunikációs cselekvésen túlmutató akciókra van szükség. Ebben a tekintetben a mindenkori ellenzék hátrányban van a kormánypártokkal szemben, hiszen nem rendelkezik azokkal az erőforrásokkal, amelyek a politikai cselekvés feltételei. Az előválasztás tulajdonképpen egy olyan eszköz az ellenzék kezében, amivel megvalósítható a sajtótájékoztatókon és vírusvideókon túlmutató politikai cselekvés, a szimpatizánsok, választók mozgósítása.

Az előválasztás mellett szóló egyik érv szerint az képes felkelteni a közvélemény figyelmét az ellenzék körül történő eseményekre, valamint az eredmények után fel lehet mutatni egy demokratikusan létrehozott egységet is. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az állandó kormányzati kommunikációs offenzíva árnyékában az előválasztás a leginkább tárgyalt, vitatott, kritizált és magasztalt ellenzéki eljárási, stratégiai iránynak bizonyult.” (Akit részleteiben érdekel az izgalmas szakirodalom, itt mélyedhet el benne.)

E rövid írásban azonban nem az előválasztás melletti újabb érveket szeretnék felhozni, hanem csupán jelezni: az utolsó utáni pillanatban vannak a leváltásra szövetkező csoportosulások, ha érdemi előválasztási kampányt kívánnak megvalósítani és ezzel utat nyitni az ország felszabadításának a Fidesz alól.

Mindehhez természetesen számos nehéz döntésre, áldozatra van szükség a szereplőktől. Van, akit a reflexiós képességei, a külvilágtól tapasztalt benyomások és reakciók rá kell, hogy bírjanak arra, hogy kiszálljon a politika fősodrából, ahelyett, hogy kirekesszen másokat, engednie kell pártja nem elhasznált és demokratikus gondolkodásra képes politikusait érvényesülnie. (Nehéz ügy ez, de nem lehetetlen, magam volnék az egyik példa rá, és jelezném az érintett kollégának, hogy kifejezetten felszabadító is…. Hirtelen olyasféle cselekvésekre van idő, amiről egy aktív politikus nem is álmodhat: szépirodalom elmélyedt olvasásán át a rendszeres családi kirándulásokon keresztül a kívülálló perspektíva izgalmainak felfedezéséig.)

Képesnek kell bizonyulni a szükségszerűen megjelenő csoportközi feszültségek kezelésére, képesnek kell lenni a közös munkára, végül pedig a nyertesek egyöntetű támogatására. Ezzel párhuzamosan pedig számos innovatív és alacsony költségvetésű kampányelemet kell kitalálni és megvalósítani (!), amely hitet ad és mozgósítja, majd mozgásban tartja és szélesíti a kormány leváltását kívánó polgárok körét.

Nehéz feladat, de ennél nehezebb kihívás egy országot kormányozni, így illene az első akadályt sikerrel venni.

Érdemes azzal is tisztában lenni, hogy ha nem sikerül, akkor körülbelül arra van remény, hogy nagy marakodások, kínos harcok után a ’14-ben összesen 26 százalékot elérő demokratikus ellenzék most elérjen jó esetben 20 százalékot, a Fidesz pedig dalolva nyerjen. Felteszem, nem ez a szándék.

Miközben a világban érezhető a mind erősebb jobboldali tendencia, alapvető érdekek és értékek megkérdőjelezése, nem volna semmi se felemelőbb, mintha 2018-ban itthon a Fidesz igazságain túli világot sikerülne megteremteni, ahol olyan egyszerű értékek újra érvényesülnek, mint szabadság, jogbiztonság, demokratikus normák.

Ideje elkezdenie dolgozni ezért a hölgyeknek, uraknak. Egymással versengve, majd együtt nyerve.