Vigyázat, nem minden bárányhús, ami annak látszik
Csúnya eredményekre jutott egy bárányhúsos fogásokat vizsgáló fogyasztóvédelmi szervezet Londonban és Birminghamben. 5 esetben meg sem lehetett állapítani, milyen állattól származik a hús.
Csúnya eredményekre jutott egy bárányhúsos fogásokat vizsgáló fogyasztóvédelmi szervezet Londonban és Birminghamben. 5 esetben meg sem lehetett állapítani, milyen állattól származik a hús.
A NAV követi és elemzi a pénztárgépek online adatforgalmát, és azoknál a vállalkozásoknál rendel el vizsgálatot, amelyektől gyanúsan kevés vagy netán semmilyen forgalmi adat sem érkezik. Budapesten már lefüleltek egy vállalkozót, aki csak próbaüzemben működtette az online kasszát, a bizonylatot viszont egy régi géppel nyomtatta.
Mindkét intézmény esetében főként a számviteli szabályok betartásánál, a leltározásnál és a bizonylati fegyelem területén tárt fel szabálytalanságokat a számvevőszéki ellenőrzés.
Van egy jó hírünk: biztonságosan fogyaszthatjuk a pálinkáinkat. Legalábbis addig, amíg nem kell valamibe belekapaszkodnunk. Ugyanis a forgalomban levő pálinkáknak mindössze 7%-ával kapcsolatban merült fel valamilyen kifogás a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) legutóbbi laboratóriumi vizsgálata során.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaly a tervhez közeli bevételt ért el, az ellenőrök több vizsgálatot végeztek, mint egy évvel korábban, jelentősen csökkent a meghiúsult ellenőrzések száma, és több adókülönbözetet tártak fel; az adóhatóság az idén is mindent ellenőrizni fog, amit korábban, a revizorokat több ágazatban az érdekképviseletek is segítik.
Gyakoribb ellenőrzésekkel és beszámoltatásokkal igyekszik nagyobb pénzügyi fegyelemre szorítani az NB I-es klubokat a Magyar Labdarúgó Szövetség.
Rajtaütésszerű vizsgálatot tartott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2014. január 23-án az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt., a DíjbeszedőNyomda Zrt. és a Díjbeszedő Holding Zrt. székhelyein és ezzel egybekötötten versenyfelügyeleti eljárást indított a vállalkozások ellen.
Az elmúlt tíz évben összesen huszonhárom ellenőrzés érintette az adóhatóság (NAV/APEH) tevékenységét, ebből hét olyan ellenőrzés volt, amely az adóhatóság adóztatási tevékenységét vizsgálta - közölte a számvevőszék. 2014 első félévében is sort kerítenek az adóhatóság tevékenységének értékelésére.
Kiemelt figyelmet fordít a jövőben a magánorvosok ellenőrzésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Magyar Norbert sajtóreferens szerint a régióban egyéni vállalkozóként 1024 orvos tart fenn magánrendelést főállása mellett. Az érintett orvosok majdnem fele mindhárom megyében kiegészítő tevékenységként működteti magánpraxisát.
A BKK tavalyhoz képest idén már kevesebb szabálytalanságot talált a budapesti taxikban, de átlagosan minden második kocsiban még mindig volt valamilyen hiányosság. Sokan nem adtak nyugtát az utazás végén, találtak az ellenőrök hamis számlát és megbuherált taxamétert is. Néhány sofőr elfelejtkezett a visszajáróról, vagy éppen kerülőutat választott a magasabb bevételért – derül ki a friss adatokból.
Három napig akcióztak a rendőrök Borsodban: a sebességhatárok betartását ellenőrizték. 179 gyorshajtó akadt fenn az ellenőrzésen, 5 autóst nem csak megbüntettek, hanem fel is jelentettek.
Többmilliárdos be nem fizetett közterherre derített fényt a NAV a kereskedelmi láncok berkeiben – írja a Magyar Nemzet. A láncok ellenőrzése azért különösen fontos, mert ez a gazdasági ágazat nagy kockázatot jelent a költségvetésre.
Tavaly 1031 ellenőrzést hajtott végre a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) az elektronikus kereskedelemben, 60 százalékkal többet, mint 2012-ben, csökkent ugyanakkor az olyan ügyek aránya, amelyekben elmarasztalás történt - tudta meg a Világgazdaság az NFH-tól.
A gazdasági szereplők döntő többsége eleget tett kötelezettségeinek az új pénztárgépeket illetően. Idén a kisvállalkozások mellett a nagyobb szereplők, például a benzinkutak és a nagyáruházak is ellenőrzésre számíthatnak – közölte a NAV.
A téli élelmiszer-ellenőrzések december 31-ig tartanak, és kiterjednek többek között a friss húsra, a pácolt, füstölt, nyers vagy főtt húskészítményekre és virslikre. Vizsgálják az édesipari termékeket, borokat, pezsgőket, a szezonális zöldség-gyümölcsöt és az állatszállítmányokat is.
Az adóhatóság informatikai elnökhelyettese interjút adott. A pénztárgép-előírások teljesítését a NAV mindenképpen ellenőrizni fogja, de a revizorok, a pénzügyőrök az eset összes körülményét áttekintik majd – mondta Vágújhelyi Ferenc.
A Nébih elrendelte az idei téli kiemelt ellenőrzést. A halak mellett szaloncukrokat és virslit is vizsgálnak.
A NAV értesítéseket küld ki, és megkezdi az ellenőrzéseket, kifejezetten azokra koncentrálva, akik egyáltalán nem rendelkeznek pénztárgép-megrendeléssel.
Egyre nagyobb gondot fordítanak a fuvarozással kapcsolatos előírások betartására a veszélyes áruk fuvarozói, tapasztalták a katasztrófavédelmi szakemberek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a rendőrség munkatársaival közösen végzett 24 órás ellenőrzési akciójuk során, amelyet a 4-es főút szolnoki elkerülő szakaszán tartottak.
Akár többféle módon és módszerrel is ellenőrzik az állásra jelentkezőket a vállalatoknál. Főleg a felső vezetői, az értékesítési posztokra pályázók kerülnek górcső alá, de azokról is információt gyűjtenek, akik a HR- vagy az üzleti szempontból stratégiai fontosságú pozíciókba kívánnak bejutni.