Kilenc évre egy fideszes exállamtitkár került az új koncessziós hatóság élére
Biró Marcellt, a miniszterelnök közeli munkatársát egy következő, esetleg más összetételű kormány sem tudja leváltani.
Biró Marcellt, a miniszterelnök közeli munkatársát egy következő, esetleg más összetételű kormány sem tudja leváltani.
Az afgán alkotmányra hivatkozva jelentette ki Amrulla Száleh, hogy ő most az ország első számú vezetője.
MTI
A mali kormány annyit közölt, hogy a gyanúsított egészsége a vizsgálat során romlásnak indult.
MTI
Egyhangú döntés született.
MTI
A klub három korábbi focistájának örökös bajnoki címet adományoztak a tisztújító közgyűlésen.
MTI
A hadsereg szóvivője hétfőn még a felkelők elleni győzelmet jelentette be, kedden pedig már az elnök halálát. Az országot 30 éve vezető Idriss Déby elnöktől fia vette át a hatalmat.
hvg.hu
Az Egyesült Államok egykori vezetői hasonlítanak egymásra.
Pulzus
A katalán klub korábbi irányítója a szavazatok nagyjából 58 százalékát kapta.
MTI
1793-tól a megválasztott amerikai elnökök majd másfél évszázadon át a választási évet követő év március hónapjának 4. napján tették le hivatali esküjüket, és mondták el beiktatási beszédüket.
hvg.hu
Lassan itt az ideje, hogy az Egyesült Államok megvonja az elmúlt négy év mérlegét.
hvg360
Az amerikai elnöknek járó hivatalos Twitter-fiók követőinek száma nullára áll át, amikor Joe Bident beiktatják elnöknek. Emellett többek között a first lady és a Fehér Ház fiókja is így jár.
hvg.hu
Egyesült Államok 45. elnökének jellemét igyekszik megfejteni a Johns Hopkins Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Karának dékánja, már túl azon, hogy narcisztikus, aljas és bosszúálló. A The Atlanticban megjelent elemzésében Eliot Cohen, aki jó 10 éve a State Department tanácsadója volt, elismeri, hogy Trump bonyolult személyiség.
hvg360
Távozott Peru átmeneti elnöke, Manuel Merino, miután a politikai pártok a lemondását követelték a tüntetések elfajulása miatt, különben vádemelést helyeztek kilátásba ellene.
hvg.hu
Vlagyimir Putyin, Jair Bolsonaro vagy Hszi Csin-ping kivár, Benjamin Netanjahu gratulált is, meg nem is.
hvg.hu
Josep Maria Bartomeu nem várta meg az ellene kezdeményezett bizalmatlansági szavazást.
MTI
MTI
hvg.hu
A volt szovjet tagköztársaság az október elején megtartott parlamenti választások után sodródott káoszba.
MTI
A svájci államfő szerint egy országban a rendszer autoriter jellegéről árulkodik, amikor akadályozni próbálják a hozzájutást az információhoz és az internethez, igyekeznek újságírókat megfélemlíteni vagy elűzni.
hvg360
A jogállamiság ügye és Amerika helyzete elválaszthatatlanok egymástól, írja a vezető amerikai lap.
hvg360
A kinevezettek egyike a pénzügyminisztériumot vezeti majd.
MTI