Jókora hitelt kapott az MVM a „kémbanktól”
A 100 millió eurót a magyar energiaellátási hálózat korszerűsítésére fordították.
A 100 millió eurót a magyar energiaellátási hálózat korszerűsítésére fordították.
hvg.hu
Ha az Oroszországból érkező gázszállítás leáll, nem lesz fűtés és munkahelyek sem, ha pedig Paks 2 bővítése leáll, akkor nem lehet fenntartani a rezsicsökkentést – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
hvg.hu
Az orosz elnök a Gázexportáló Országok Fórumán arról is beszélt, hogy a globális közösségnek az volna az érdeke, ha az energiaszállítást nem nehezítenék szankciók és korlátozások.
hvg.hu
Csaknem 7 milliárd köbméterről van szó - egyelőre.
MTI
Egy szaúdi konzorcium happolta el a megrendelést.
hvg.hu
Világszerte sok problémát okoznak a közműszolgáltatóknak az állatok. A mókusok kimagaslanak a mezőnyből, úgy tűnik, hogy imádják a kábeleket.
hvg.hu
Valahol lehet népszavazást tartani atomerőművekről.
MTI
MTI
hvg.hu
2019-ben le kell állítani két atomreaktort, és ideje nyugdíjazni a közel 70 éves peveki hőerőművet is – hajón küldi a Roszatom a segítséget. Nem ingyen, de a vevő reménykedik, hogy az árak a földön maradhatnak.
hvg.hu
Az Országházban tanácskozott a görög, a macedón és a szerb külügyminiszter, továbbá a török EU-ügyi miniszter a térség energiaellátásáról. Szijjártó Péter bejelentette a tanácskozás után, hogy a felek szakértői munkabizottságot hoznak létre.
MTI
Végleges megállapodás nem született, március végéig szóló "átmeneti téli csomagról" egyezett meg kedden Brüsszelben az energiaellátás biztonságát szavatolni hivatott tárgyalásokon Günther Oettinger energiaügyi biztos, Jurij Prodan ukrán és Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter – közölte az estig tartóegyeztetések után Oettinger.
MTI
Oké, hogy a világ legnagyobb országa, egyben az egyik legritkábban lakott is, de van még pár dolog, amit nem biztos, hogy tudni lehet Kanadáról. A Business Insider egy videóban gyűjtötte össze, hogy mik is ezek.
hvg.hu
Hiába a rendkívül negatív nemzetközi visszhang, a külföldi tőke menekülése és a Krím fejlesztésének horrorméretűre becsült költségei, Vlagyimir Putyin rendszere olajozott gépezetként annektálja a félszigetet. Helyiek szerint a bankoknál van komolyabb fennakadás, ám az ellátás összeomlásától nem tartanak. Sőt, a nyugdíjak háromszorosára nőttek. Milyen az élet az elcsatolt félszigeten? Jelentés a Krímből.
hvg.hu
Napenergia-hasznosító berendezések telepítésével foglalkozó stájerországi kisvállalkozásba fektetett be viszonylag nagy összeget az OMV egykori vezérigazgatója, Wolfgang Ruttenstorfer - írja az osztrák Kurier napilap.
APA
APA
MTI
Az olajkészletek hiánya mítosszá vált, mostanra már nem az energiahordozók, hanem sokkal inkább a környezetszennyezési kvóták szűkössége hordozza magában a globális konfliktushelyzet kialakulásának veszélyét - állapítja meg a BND német szövetségi hírszerző szolgálat tanulmánya, amelyet a Die Welt német napilap hírportálja idéz.
MTI
Három év múlva helyezheti üzembe Oroszország a világ első úszó atomerőművét, ami energiával láthatja el a nehezen elérhető területeket. A technológiát 50 éven keresztül tesztelték extrém sarkvidéki körülmények között.
hvg.hu
A kelet-közép európai régióból csak Szlovákia előzi meg Magyarországot azon a listán, amely a világ országainak energaibiztonságát rangsorolja - írja a Magyar Nemzet.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
Leállt az Emfesz Kft. felszámolási eljárása, gyakorlatilag minden kezdődhet előlről, a társaságnak ismét Góczi István az igazgatója.
hvg.hu
Bár az Európai Unió energiaellátásának diverzifikálására törekszik, ennek megvalósításában a korábban feltételezettnél kisebb szerep juthat Törökországnak - hangzott el egy budapesti műhelykonferencián csütörtökön.
MTI
Egy magyar szakértő is csatlakozik szombaton az Európai Unió csapatához, azon dolgoznak majd, hogy segítsenek helyreállítani a ciprusi energiaellátást, amely hétfő óta akadozik, miután egy robbanássorozatban működésképtelenné vált az ország egyik erőműve - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) pénteken.
MTI