#epilepszia

Tanácsot kért a ChatGPT-től, és az életével fizetett érte

Bár a mesterséges intelligencia modelljei is figyelmeztetnek arra, hogy a tanácsaik nem helyettesítik az orvosi vizsgálatokat, az orvosok utasításait, az átlagemberek sokszor figyelmen kívül hagyják ezt, és vakon bíznak az AI szavaiban. Holott több eset is mutatta már, hogy nem véletlen a figyelmeztetés.







Magyar kutatók áttörése: epilepszia elleni gyógyszerekkel évekkel lassítható lehet az Alzheimer-kór

Az Alzheimer-kór kialakulásában nagyobb szerepe lehet az (akár észrevétlen) epilepsziának, mint eddig gondolták, és ez korai kezelésre vagy diagnosztikára is lehetőséget adhat. Erről kérdeztük Horváth Andrást, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológai Intézet részeként működő Neurokognitív Kutatási Központ igazgatóját és a helyettesét, Kamondi Anita professzort, egy friss tudományos cikk két szerzőjét.


Megjöttek a kínai mikrochipek, amik átírhatják a világ egyik nagy baját

Kínai kutatók fontos lépést tettek a mesterséges intelligencia szélesebb körben történő terjesztésében. Kitalálták ugyanis, hogyan érhetik el, hogy rekordteljesítmény mellett minden eddiginél kevesebb energiát fogyasszanak a mesterséges intelligenciához szükséges chipek. Utóbbi különösen fontos szempont most, amikor az MI térnyerése miatt kezd egyre fenntarthatatlanabb szintekre emelkedni a technológia áramszükséglete.




Hogy sztereóban hallunk, az rendben van, most kiderült: sztereóban szaglunk is

Az agy összehasonlítja az egyes fülekből érkező bemeneteket, hogy segítse az embereket a hangok lokalizálásában. Ez felveti a kérdést, hogy létezik-e hasonló rendszer az illatokhoz. Amerikai kutatók egy nem mindennapi kísérlettel igazolták, hogy a két orrlyuk által közvetített szaginformáció más agyi aktivitáshoz vezet.