#etikai eljárás

Mizsur András Itthon

Átvertek 88 nőt, de az orvosi kamara képtelen elítélni a csalássorozatot

A jövőre nézve is aggályos határozatot hozott a Magyar Orvosi Kamara, amely előszeretettel hárítja az etikai eljárásokat azzal, hogy előbb megvárja az az orvosok ellen indított büntetőügy végét. Most egy nőgyógyászt jogerősen elítélték, ám a kamara etikai bizottsága hiába mondja ki, hogy az elkövetett csalások súlyos etikai vétségnek minősülnek, abszurd jogi helyzetre hivatkozva megszüntették az eljárást az orvos ellen. Azonban a TASZ szakértője szerint dönthetett volna máshogyan is a testület.

Mizsur András Itthon

A kamara pénzügyeit firtatta, etikai eljárást kapott a nyakába az orvos

Kunetz Zsombor szerint meg akarják félemlíteni az eljárással, amiért szóvá tette, hogy szerinte több szempontból is aggályos az orvosi kamara gazdálkodása. Az oxiológus szakorvos nem egyszer élesen kritizálta a MOK elnökét, Éger Istvánt, ami az etikai kódex alapján akár vétségnek is minősülhet.

hvg.hu Itthon

Hálapénz miatt elítélt orvos: még mindig zavaros a MOK eljárása, az orvos most is dolgozik

Nem árulja el a Magyar Orvosi kamara, hogy felfüggesztették-e tagságát annak a veszprémi onkológus-nőgyógyásznak, akit decemberben jogerősen elítéltek, mert pénzt kért a betegektől életmentő műtétekre. A Magyar Idők írta meg, hogy két évig nem praktizálhat, de ezt sem a kamara, sem az orvos ügyvédje nem erősítette meg. A kórház főigazgatója azt mondta: a nőgyógyász dolgozik. A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete nem érti a titkolózást – hangzott el a csütörtöki RTL Híradóban.

Gergely Zsófia Itthon

Kitörhet az igazságügyi szakértők lázadása

Sok igazságügyi szakértő már most azzal fenyegetőzik: befejezi, ha tényleg hatályba lép a rájuk vonatkozó új törvény. Emiatt akár akut szakértőhiány is beköszönthet, ami megakaszthatja az igazságszolgáltatást. A reformpártiak állítják, mindez csak a változásra képtelen, elöregedett szakértői állomány pozícióféltő "prüszkölése".

hvg.hu Itthon

Az ELTE etikai eljárást kezdeményez G. Fodor Gábor ellen

Elhatárolódott az ELTE korábbi oktatójától. A jelenleg fizetés nélküli szabadságon lévő G. Fodor Gábor, aki korábban az ELTE Politikatudományi Intézetében dolgozott oktatóként, megsértette az egyetem Küldetésnyilatkozatában és Etikai Kódexében megfogalmazott alapelveket.

Gergely Zsófia Itthon

Elmeszelték, de megrovással megúszta Rezesova szakértője

Az igazságügyi kamara megállapította, hogy Melegh Gábor szakértő megszegte a rá vonatkozó szabályokat, és így etikai vétséget követett el az Eva Rezesova elleni büntetőeljárás során – tudta meg a hvg.hu. A kamara ezért elmarasztalta, de büntetésképpen csak írásbeli megrovást szabott ki vele szemben. Az etikai eljárást a balesetben meghalt áldozatok családja kezdeményezte.

hvg.hu Itthon

Szanyi etikai eljárást indíttatna az atv.hu ellen

A szocialista Szanyi Tibor etikátlannak tartja, hogy az atv.hu megírta, hogy viselkedett a politikus hétfőn az ATV Start című tévéműsorban. Szerinte a műsoron kívül elhangzott mondatokat a hírportál egyoldalúan, a műsorvezető megjegyzései nélkül hozták nyilvánosságra. Korma Kata, az MSZP szóvivője is úgy látja, hogy az atv.hu egy „magánbeszélgetést” írt meg, de annak részleteit egyébként vállalják.

1 2
Pénzt kér a megölt tüntetők családjától a holttestek visszaszolgáltatásáért a mianmari hadsereg

Pénzt kér a megölt tüntetők családjától a holttestek visszaszolgáltatásáért a mianmari hadsereg

Az én hetem: Lackfi János kést rántott, pedig nem is gondolták volna róla

Az én hetem: Lackfi János kést rántott, pedig nem is gondolták volna róla

Hullámvasút a nosztalgiavonalon – Az Utasellátó története

Hullámvasút a nosztalgiavonalon – Az Utasellátó története

Törölné vagy újra elhalasztaná az olimpiát a japánok közel háromnegyede

Törölné vagy újra elhalasztaná az olimpiát a japánok közel háromnegyede

Olcsóbb lesz az üzemanyag szerdától

Olcsóbb lesz az üzemanyag szerdától

A tavalyinál is drágább lesz idén nyáron a Balaton

A tavalyinál is drágább lesz idén nyáron a Balaton

Törvénysértő rendeletet fogadhatott el Kerepes fideszes polgármestere a vészhelyzetre hivatkozva

Törvénysértő rendeletet fogadhatott el Kerepes fideszes polgármestere a vészhelyzetre hivatkozva

Tízből kilenc: ennyire nagy a frissítési kedv az iPhone-osoknál

Tízből kilenc: ennyire nagy a frissítési kedv az iPhone-osoknál

A címlapról ajánljuk