#EU

Horizon 2020: "Magyar szemszögből nézve áttörés született"

Magyar szemszögből nézve áttörés született szerda este Luxembourgban az uniós tagállamok versenyképességi tanácsában arról, hogy milyen szabályok alapján lehet majd részt venni a 2014 és 2020 közötti EU-költségvetési időszakban a kutatást és fejlesztést ösztönző, Horizon 2020 elnevezésű keretprogram által finanszírozott projektekben - közölte az MTI-vel Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.


Kísérleti roma projektek indulnak Magyarországon

Kísérleti roma projektek indulnak Magyarországon a kormány, a Német Szintik és Romák Központi Tanácsa, az Európai Népcsoportok Föderális Uniója (FUEN) és a német Robert Bosch Alapítvány összefogásával - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az MTI-nek szerdán Berlinben.





Kövér megmondta, mikor lesz számunkra teljes Európa

A nyugat-balkáni országok EU-csatlakozása nem csupán külpolitikai stratégiája Magyarországnak, hanem nemzeti érdek, nemzetpolitikai szempontból is fontos - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken Bosznia-Hercegovinában folytatott tárgyalásai után.





Jobb Magyarországot szülhet Brüsszel új szigora

Öt-tíz éven belül megváltozhatnak az uniós tagállamok gazdaságpolitikái a közelmúltban életbe lépett szigorúbb uniós költségvetési előírásoknak köszönhetően az Európai Bizottság tanácsadója szerint. Az új szabályok nem csak a költségvetési fegyelmet segítik elő, hanem takarékosabbá és hatékonyabbá is teheti az államok működését.


Óriási összegre büntetné az USA-t az EU

Évente 12 milliárd dollár értékben léptetne életbe büntetőintézkedéseket az Európai Bizottság az Amerikai Egyesült Államokkal szemben a Boeingnek korábban nyújtott tiltott állami támogatások miatt - tudatta csütörtökön az uniós testület.



Tűzveszélyes hűtőfolyadék került a Merecedesekbe

Betiltotta a Mercedes a jövőben készülő autók klímaberendezéseiben használandó hűtőfolyadékot (R1234yf típus). Az EU-s előírás szerint az új autókban használandó új folyadék ugyan környezetbarátabb, mint a régi, azonban bebizonyosodott, hogy rendkívül tűzveszélyes.


A franciák félnek az "f" betűs szótól, a németek nem

Sarkozy bukása után korántsem olyan szívélyes a viszony az unió két vezető államfője, a francia elnök és a német kancellár között, ami erősen kihathat az unió jövőjét érintő kérdésekre. Barroso elnök máris feladta a magas labdát a föderalizáció kérdésével, melyben a franciák és a németek gyökeresen ellentétes álláspontot képviselnek.


IMF-tárgyalások: már a Fideszben is visszaesésről beszélnek

Bár az utóbbi napokban lehetett egy-két kardcsörtető nyilatkozatot hallani Fidesz-vezetők részéről az IMF tárgyalásokkal kapcsolatban, kormányzati és fideszes forrásaink sem számítanak újabb verbális konfliktusra sem a Valutaalappal, sem az Európai Bizottsággal. Mint egyikük fogalmazott, „soha ilyen kompromisszum-kész nem volt még a kormány”. Közben már a Fideszben is visszaesésről beszélnek éves szinten.


Andor kudarcot vallott - marad a bizonytalanság az uniós munkavállalás körül

Nem rendezik az uniós munkavállalók problémáját Brüsszelben, mert a tagállamok sárga lapot adtak az Európai Bizottság javaslatának. A problémában egymásnak ütik a munkavállalók és a munkaadók jogai, miközben a gazdasági válság, és a súlyos foglalkoztatottsági problémák miatt a kérdés egyre nagyobb hangsúlyt kap.



Már az "Európai Föderáció" felé vezető első lépést elgáncsolnák

Éles kritikával és ellenérzéssel fogadta több, az eurózónához nem tartozó uniós tagállam José Manuel Barroso múlt heti bejelentéseit, melyek európai bankuniót eredményezhetnek. A hvg.hu-nak nyilatkozó diplomaták szerint országaik veszíthetnek a terven, a megkérdezett elemzők viszont úgy látják: nincs más hátra, csak előre.