szerző:
Szénási Éva
Tetszett a cikk?

Sarkozy bukása után korántsem olyan szívélyes a viszony az unió két vezető államfője, a francia elnök és a német kancellár között, ami erősen kihathat az unió jövőjét érintő kérdésekre. Barroso elnök máris feladta a magas labdát a föderalizáció kérdésével, melyben a franciák és a németek gyökeresen ellentétes álláspontot képviselnek.

Az elnökválasztási kampány lezárulásával visszatértek a normális mederbe a francia – német kapcsolatok. A klasszikus tandem azonban mégsem állt helyre és „Merkozy” helyett mégsem beszélhetünk „Merkhollande”-ról. François Hollande-ot sok kritika éri a jobboldal részéről a francia – német kapcsolatok kezelése és tágabb értelemben Európa-politikája miatt. A francia – német motor működésében a látványosan hangoztatott „gyümölcsöző munkakapcsolatok” ellenére ugyanis továbbra is mutatkoznak kommunikációs zavarok, apróbb feszültségek, amelyekre a külön tartott sajtóértekezletek és az előzetes informális találkozók hiánya is utal. Pedig a francia – német páros „különleges kapcsolata” - mint erre Le Monde egyik júniusi számában a volt európai ügyekért felelős miniszter, Laurent Wauquiez is figyelmeztetett – az EU működésének kezdetektől fogva alapköve és záloga. Németország nem helyettesíthető más országokkal ebben a partneri viszonyban.

Hollande demokratikusabb, az állampolgárok bizalmát élvező „polgárbarátabb” és szolidáris Európát képzel el, a partnerek álláspontját jobban figyelembe vevő, kiegyensúlyozottabb kapcsolatokat az EU-ban. Mint erre Jean Quatremer a Libérationban rámutatott, Sarkozyvel ellentétben, aki a jelenlegi válságot elsősorban pénzügyi válságként kezelte és elégségesnek vélte a tandem által irányított kormányközi megoldásokat, Hollande inkább annak politikai összefüggéseit hangsúlyozza. Megítélése szerint ugyanis az unión belüli válság döntően politikai, nincs pénzügyi szolidaritás a tagállamok között, „az eurozóna nem egy nyelven beszél és az állampolgárok és piacok elveszítették bizalmukat”. A motor szerepét, jelenleg azonban úgy tűnik, egyetlen hiteles és hitelképes személyként Angela Merkel tölti be.

A német kancellár és az új francia elnök viszonyának alakulásán az sem változtatott, hogy 2012 a francia – német barátság éve. 1962-ben júliusában Charles de Gaulle, francia köztársasági elnök Reims-ben fogadta Konrad Adenauer kancellárt, majd ezt követően, 1962 szeptemberében de Gaulle németországi tartózkodása során több városban mondott beszédet német nyelven (!) és foglalt állást a két nép barátsága mellett, megnyitva ezzel az utat a megbékélés felé. Az 50 éves évforduló alkalmával megemlékezésre került sor Angela Merkel és François Hollande részvételével szeptember 22-én Ludwigsburgban. Ennek a megemlékezésnek az aktualitását azonban az euróválság és az unió jövőjéről folyó viták adták. Bár beszédében Hollande kifejtette az integrációban való továbblépés szükségességét, komoly bejelentésre nem került sor.

Történelmi fordulat?

A komoly bejelentések már korábban történtek. A kormány és államfők 2012 június végi csúcstalálkozójának javaslatai alapján Manuel Barroso szeptember 12-én Az unió állapota címen az Európai Parlament előtt tartott évértékelő beszédében ambiciózus célkitűzéseket fogalmazott meg. A bankunión és az egységes bankfelügyeletre vonatkozó elképzeléseken túlmenően kevesebb visszhangot keltett Barroso beszédének az a része, amely a politikai integráció továbbvitelének lehetőségét és formáit elemezte. Az Európai Bizottság elnöke az uniót ért kihívásokra a föderális megoldások javaslatával állt elő, amelyben a nacionalizmus és populizmus térnyerése elleni harc eszközét látja.

Hollande és Merkel
©

Az unió„alapító atyjai” - mint írásaikban ennek számos alkalommal hangot adtak - , a föderáció hívei voltak. Maga a föderáció kifejezés azonban eddig nem szerepelt az EU alapdokumentumaiban: a Római Szerződés „az Európa népei közötti mind szorosabb egység”-ről beszélt és e tekintetben ennél tovább a Maastrichti Szerződés sem ment. Barroso – aki tanulmányait a Genfi Egyetem Európa Tanulmányok Intézetében az ismert föderalista gondolkodó, Dusan Sidjanski mellett folytatta, sőt rövid ideig asszisztenseként is dolgozott - lényegében a Bizottság korábbi elnökének, Jacques Delors-nak 1994-ből származó elképzelését elevenítette fel, amikor a „nemzetállamok föderációja” kifejezést használta beszédében.

A kifejezés a ’90-es években nagy vitát váltott ki szakmai berkekben: a jogászok és politológusok rámutattak annak gyenge pontjára, az európai fejlődésnek az amerikai szövetségi modelltől eltérő vonásaira, és arra tényre, hogy a nemzetállamok léte nem a föderáció, hanem a konföderáció (államok szövetsége és nem szövetségi állam) lehetőségét hordozza magában. A kormányköziség és supranacionalitás kettősségére épülő uniós intézményrendszer inkább „hibrid” megoldásnak tekinthető, amelyet sajátosságai alapján különböző elnevezésekkel illettek.

A kormányköziség és szupranacionalitás finom egyensúlya azonban megbillenni látszik, és a jelenlegi válság a politikai integráció továbbgondolására ösztönöz. A „vízionárius” elképzeléseiről mindeddig kevésbé ismert bizottsági elnök, kilépve a kormány és államfők árnyékából, valószínűleg további vitát fog generálni azzal, hogy felelevenítette nagy elődjének elméletét. Barroso a válság ellen reformokat javasolt: a monetáris, a költségvetési és a bankunió mellett beszédében felvetette a politikai uniót kérdését, ezzel együtt pedig a szélesebb európai demokrácia kérdését is. Konkrét politikai javaslatként szorgalmazta az európai közéleti tér megteremtését, kitért a parlamenti pártok „európanizálására”, a pártokra vonatkozó szabályok megerősítésére és azt javasolta, hogy a 2014-es választásokon a főbb pártok állítsanak jelölteket a Bizottság elnöki posztjára. Ez a választások európai jellegének és témáinak erősítése mellett az EP választásokon való részvételi hajlandóságot is növelné. A Bizottság elnökének parlament általi megválasztására tett javaslata pedig alapvetően átalakíthatja az EU intézményi struktúráját.

Barroso Merkellel. Mindketten a föderalizáció mellett állnak
©

A németek egyértelműen hajlanak a föderalizmusra. Merkel kancellár korábban maga is inkább a kormányok közti együttműködés mellet érvelt, most már inkább úgy gondolja, hogy bizonyos kérdésekben a nemzeti döntéshozatal helyett uniós kézbe kell adni a döntéseket. Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter viszont már régebb óta a föderalista elképzelések mellett áll. Nem meglepő, hogy a németek föderalista elképzeléseit elsősorban a fiskális kérdések, a német befizetések feletti hatékonyabb ellenőrzés igénye motiválják.

Francia visszhang

A francia sajtó inkább vitaindító előadásként értékeli Barroso beszédét, amellyel a Bizottság elnöke tesztelni kívánja a politikai partnereket és a közvéleményt. Meglepő viszont, hogy a beszéd - mint ahogy arra az írott sajtóban felhívták a figyelmet - csaknem észrevétlen maradt a francia médiában: Barroso évértékelőjét egyetlen csatorna sem közvetítette egyenes adásban.

Úgy tűnik, maga a föderalizmus is tabu téma Franciaországban, amely erősen megosztja a közvéleményt. Hollande már a júniusi csúcson is óvakodott a szónak a dokumentumban való szerepeltetetésétől, az „F wold” helyett inkább az európai szolidaritás és európai politikai integráció együttes megvalósítását magában foglaló „szolidáris integráció” kifejezést javasolta használni. Hollande-hoz hasonlóan enigmatikusan fogalmazott Najat Vallaud-Belkacem kormányszóvivő is, és a beszéd kapcsán csak annyit jelentett ki, hogy a kormány támogatja a tagállamok nagyobb mértékű politikai integrációját: az eurozóna válságát „több és jobb Európával” lehet legyőzni.

Franciaország és köztársasági elnöke egyenlőre nem tűnik késznek a föderalizmus kifejezés elfogadására. Kerülné a vitát a pártjában, és inkább a kis lépések politikáját választaná. A Szocialista Pártot is megosztó 2005-ös Alkotmányszerződést elutasító referendum ugyanis óvatosságra inti. Annál is inkább, mert a legutóbbi közvélemény-kutatások felmérései szerint 20 évvel Maastricht ratifikálása után a franciák 64%-a nemmel voksolna az egységes pénz bevezetéséről döntő szerződésre. A válaszadók 55%-a pedig úgy véli, hogy az euró hátrányt jelentett a válságban és negatív következményekkel járt a gazdaság versenyképességére, a munkanélküliségre és az árak alakulására. A többség (64%) hasonlóképpen vélekedik az európai föderáció tervéről is és kevésbé tartja valószínűnek egy egységes európai állam létrejöttét. (64%).

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Folk György / Brüsszel Világ

Már az "Európai Föderáció" felé vezető első lépést elgáncsolnák

Éles kritikával és ellenérzéssel fogadta több, az eurózónához nem tartozó uniós tagállam José Manuel Barroso múlt heti bejelentéseit, melyek európai bankuniót eredményezhetnek. A hvg.hu-nak nyilatkozó diplomaták szerint országaik veszíthetnek a terven, a megkérdezett elemzők viszont úgy látják: nincs más hátra, csak előre.