Itt a KDNP újabb húzása: EU-s szinten zárnák ki a melegeket a házasságból
Harrach Péter és Rétvári Bence egy sajtóeseményen írta alá az erről szóló kezdeményezést.
Harrach Péter és Rétvári Bence egy sajtóeseményen írta alá az erről szóló kezdeményezést.
MTI
MTI
hvg.hu
Az európai gazdasági élénkülés tavaly ellenállónak bizonyult a globális kihívásokkal szemben, és a várakozások szerint az idén és a következő évben is folytatódni fog. Csaknem tíz év óta először fordul elő, hogy a teljes előrejelzési időszakban (2016, 2017 és 2018 ) az EU minden tagállamában növekedésre számít a Bizottság. Igaz, a testület frissen közzétett jelentésében van egy fontos "de": a növekedési kilátásokat a szokásosnál nagyobb bizonytalanság övezi.
hvg.hu
Másfél éven belül fokozatosan felszámolja Brüsszel a dömpingáron előállított kínai napelemek importját korlátozó intézkedéseket. Annak ellenére döntött így, hogy a 2013-as, eredetileg két évre szóló, de 2016 év végéig érvényben tartott határozathoz a kínaiak egyáltalán nem alkalmazkodtak. Mi változott?
hvg.hu
Nyilvánosságra került az OLAF-jelentés a 4-es metró beruházásáról. 60 milliárd forintot kérhetnek vissza a szabálytalanságok miatt.
hvg.hu
A protekcionizmus mindenkinek rossz. Ez a véleménye Cecilia Malmström asszonynak, aki az Európai Unió kereskedelmi biztosaként mindent megtett a szabadkereskedelemért.
hvg.hu
A volt külügyminiszter írása Orbán Viktor javaslatairól.
Balázs Péter
Orbán Viktor leült cikket írni az EU-ról. Szerinte az európai projekt megrekedt a pályán, és az unió válságok sorozatával volt kénytelen szembesülni. A magyar miniszterelnöknek nem tetszik, hogy megerősödtek az európai intézmények.
MTI
Csak két EU-tagállam csökkentette jobban az adósságát Magyarországnál. Aztán jött a december, a hatalmas kormányzati pénzszórás, és egy újabb nagy hitelfelvétel bejelentése.
hvg.hu
A Brexit egyik kellemetlen következményével a napokban fognak szembesülni a britek: jelentősen megemelkednek az appok árai az App Store-ban.
hvg.hu
Az uniós bíróság vizsgálhatja, nem sérti-e az EU-jogot, amennyire kevés lehetőségük van perelni a volt devizahiteleseknek.
hvg.hu
Nagy-Britannia volt moszkvai nagykövete, Sir Tim Barrow veszi át a brit EU-nagyköveti tisztséget Sir Ivan Rogerstől, aki a héten váratlanul lemondott, komoly bírálatokat megfogalmazva a brit kormány címére.
MTI
Az alternatíva hiánya tartja hatalomban az Orbán-kormányt, a miniszterelnök lefutottnak tartja a jövő évi választást is, így már távolabbra tekint – mondta a hvg.hu-nak Krekó Péter politikai elemző.
Windisch Judit
Egy új holland tévésorozat úgy mutatja be az EU-t, ahogy eddig még sosem láttuk.
hvg.hu
Sokkal kisebb a magyarok vagyona, mint a régió többi országában élőké. Az életkor mellett az számít a legtöbbet, hogy van-e az embernek saját lakása.
hvg.hu
Egyre kevesebb külföldi bankvezető érkezik Londonba tartós kiküldetésre, mivel a nagy pénzügyi szolgáltató cégek tartanak a kilépést pártolók győzelmével végződött EU-tagsági népszavazás következményeitől, és ezt alaposan megszenvedi a londoni luxusingatlanok piaca is.
MTI
Görögországban, Cipruson egészen durva, 40 százalékos visszaesés történt a medián jövedelemben.
hvg.hu
Mi történik a világban, és miért – ezt elemzi Tölgyessy Péter cikksorozata az Indexen.
hvg.hu
Újabb hat hónappal meghosszabbította az Európai Unió az Oroszország ellen Ukrajna destabilizálása miatt elrendelt gazdasági szankcióit - jelentette be hétfőn a tagállami kormányokat tömörítő miniszteri tanács.
MTI
Nem csak nálunk, sok uniós tagországban is problémás az Európai Bizottság Energetikai Főigazgatósága szerint annak még a felmérése is, hogy mennyibe kerül majd az atomerőművek sugárzó hulladékának kezelése, arra honnan lesz elég pénz, és az elhelyezésük milyen határidővel történhet meg. Egy budapesti konferencián orosz nukleáris szakértő jelentette ki: az, hogy Paks II. szemetét hozzájuk vigyük, nem lehetéséges.
hvg.hu
Bár a brit kormány abban bízik, hogy két éven belül rendezik majd a Brexit utáni kereskedelmi viszonyokat, egy szabadkereskedelmi egyezmény összehozása akár 10 évbe is beletelhet.
hvg.hu