#Európai Unió


Orbán Viktor és az EU - Nagyítás-fotógaléria

Orbán Viktor az Európai Parlament vitanapján "a nemzetközi baloldal hazugságait és alaptalan rágalmait" hárította; nézzük meg a folyamatot, amelynek során Magyarországot szinte minden lehetséges fórumon a bóvli kategóriába sorolták, s amelynek végén az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárásokat indított ellenünk. Képes összeállításunk az elmúlt másfél év kormányzásának legfontosabb állomásait mutatja be a "fülkeforradalomtól" a leminősítésekig.


Továbbra is mélyrepülésben az európai autópiac

Tavaly sem jött lendületbe az uniós autópiac: 2011-ben már negyedik éve csökkentek az európai gyártók autóeladásai rendre az előző évekhez képest az európai ágazati szövetség, az ACEA kedden nyilvánosságra hozott adatai szerint.


A Jobbiknak csak látszólag érdeke az EU-ból való kilépés

Még a Jobbikon belül is voltak olyan országgyűlési képviselők, akiket meglepett az EU-s zászló nyilvános elégetése a párt szombati demonstrációján, ám az akció nem váltott ki vitát a párton belül. Ma már bizonyosnak tűnik, hogy a cigányellenesség után a nyugatellenességre építi politikáját a párt.




Sokba kerülnek a magyar és a lengyel munkanélküli fiatalok

Megközelíti az uniós átlagot a magyar és a lengyel munkanélküli fiatalok száma, eltartási költségük viszont mindkét országban meghaladja az átlagot - derült ki az élet- és a munkakörülmények javítását vizsgáló alapítvány, az Eurofound decemberi jelentéséből.






VV: Európa megmenekült?

Nagyon úgy néz ki, hogy az Európai Unió átvészelte a válság legutóbbi hullámát - írja a Véleményvezér. A problémáknak természetesen még nincs vége, de kijelenthető, hogy az azonnali EU-összeomlással vagy felbomlással kapcsolatos félelmek elmúltak.


Magyarország ellen is uniós eljárást akarnak az álladvédők

Három állatvédő egyesület jogsértési eljárást kezdeményez az Európai Uniónál többek között Magyarország ellen is az élőállatok Törökországba tartó szállítása miatt, és a törökországi export leállítását is fel akarják függesztetni - íjra a Magyar Hírlap a csütörtöki számában.





Bekeményít az EU a magyar deficit miatt

A Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás következő szakaszba léptetését fogja szerdán kezdeményezni az Európai Bizottság - tudta meg a Bruxinfo. A testület szerint Budapest nem teljesítette a pénzügyminiszteri tanács 2009-es ajánlásait, 2013-ra pedig ismét a referenciaként meghatározott 3 százalék fölé emelkedhet az államháztartás hiánya.


Washington Post: EU-tagállamtól ilyet nem lenne szabad eltűrni

Az autokrácia felé rohanó Magyarországról ír a Washington Post szerkesztőségi vezércikkében. A lap szerint az EU-nak nemcsak a magyar gazdasági törvényekkel szemben kellene fellépnie, de más területeket is vizsgálnia kellene, mert Orbánék több törvénye az alapvető emberi jogokat sérti.



Megmentené az eurót a dán elnökség

Az Európai Unió soros elnökeként Dánia az euró megmentését tűzte ki célul - mondta el Helle Thorning-Schmidt dán miniszterelnök, aki pénteken Koppenhágában ismertette országa programját a következő hat hónapra.