A katolikus egyház 3,2 milliárdhoz jut az 1 százalékos felajánlásokból, a Heim Pál Alapítvány 165 millióhoz
A katolikusok mellett a reformátusoknak is komoly összeget ajánlottak fel az adózók.
A katolikusok mellett a reformátusoknak is komoly összeget ajánlottak fel az adózók.
Párizs főpolgármester asszonya, a szocialista Anne Hidalgo nemzetközi adománygyűjtő akciót hirdetett meg, melyet egy konferencia zárna a városházán, az újjávarázsolt Hotel de Ville-ben.
Ráadásul korábban is csak az adózók kb. fele vette a fáradtságot, hogy felajánlja az szja 1 százalékát, a többi az államnál landolt. A legtöbben gyermekek fejlődésére és gyógyítására, vagy állatmenhelyeknek tettek felajánlást, idén május 20-ig lehet erről rendelkezni.
Fenyvesi Zoltán ismét gondolt egy nagyot.
Ha nem az államra, hanem inkább gyermekek gyógyítására vagy állatmenhelyre szánná a pénzt.
Tavalyi alkotása fél millió forintért kelt el, a befolyt összeget a Bethesda Gyermekkórház kapta.
Az Oltalom Karitatív Egyesület a Dankó utcai melegedő és népkonyha felújítására gyűjt, a rendező egy kollázsára lehet licitálni.
Több mint tíz mázsa, helyben termett kivit osztottak szét időseknek és kisgyerekeknek Becsehelyen.
A civil szervezetek közül idén is a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány gyűjtötte a legnagyobb összeget, 175,1 millió forintot az 1 százalékos szja-felajánlásokból.
A héten elindult egy honlap, amelyen keresztül közvetlenül lehet segítséget kérni vagy ajánlani. Egy miskolci kislány máris boldog lett.
Egy évvel ezelőtt alakult a Nárcisz Asztaltársaság. Tavaly decemberben hét étterem fogott össze, hogy heti egy menü árával támogassa a Magyar Hospice Alapítványt. A virág, mely az egész világon a súlyos betegekkel foglalkozó intézmények szimbóluma, kinyilt: az adományokból az óbudai Hospice Házban egy betegszoba egész éves fenntartását tudják fedezni.
Nem bővült az szja 1 százalékról rendelkezők száma, a felajánlások átlagos értéke pedig ismét csökkent: az adófizetők a lehetséges 11,6 milliárd forintból az idén 7,1 milliárdot (61 százalék) juttatnak a civileknek. A várakozásokat igazolva a legnagyobb vesztes a tavaly még toplista első Gyermekrák Alapítvány.
Több mint húsz értékes műalkotást kapott ajándékba az amerikai Denveri Művészeti Múzeum.
Magyarország 260 ezer dollárt ajánlott fel a szíriai lakosság megsegítésére a Kuvaitban tartott szerdai donorkonferencián, az összeget törökországi menekülttáborokban lévő, súlyosan sérült gyermekek magyarországi gyógykezelésére és élelmiszersegélyekre fordítják - mondta a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön.
A nemzetközi közösség összesen 16 milliárd dollárt ajánlott fel a következő négy évre Afganisztán fejlesztéséhez vasárnap a tokiói adományozói konferencián. Hamid Karzai afgán elnök nyitóbeszédében arra kérte a világot, hogy ne hagyja magára az országot a következő években, amikor a legtöbb külföldi katonát kivonják onnan.
Kína hétfői 43 milliárd dolláros felajánlásával 456 milliárd dollárra nőtt a Nemzetközi Valutaalap válságmegelőző és elhárító hitelkerete.
Csak lassan gyűlik a pénz az Összefogás az Államadósság Ellen Alap számláján – írja a hétfői Népszava.
Egy egész napot tölthet Bill Clintonnal annak a sorsolásnak a nyertese, amelyet a Hillary Clinton választási kampányában felhalmozott adósságok törlesztéséhez hozzájárulók között rendeznek.