Évek óta most először vettek fel egy magyar diákot a világ egyik legrangosabb egyetemére
Dörnyei Bendegúz 2017 óta a második magyar, akit felvettek a Yale-re.
Dörnyei Bendegúz 2017 óta a második magyar, akit felvettek a Yale-re.
A busás vagyonjuttatást egy törvénytervezet félreeső pontjába dugták el.
A Momentum szerint Csányi Sándor és Lázár János is Orbán Viktor strómanja, eszerint rajzolták be a térképet.
A szegedi momentumos képviselő megszerezte a SZTE alapítványának finanszírozási szerződését, csak az alapítvány működésére és közfeladataira 400 millió forintot jut.
A hazai egyetemeknek a hollandiai, írországi, dániai, német, osztrák és brit felsőoktatási intézményekkel is versenyezniük kell a legtehetségesebb diákokért.
Se érettségi, se nyelvvizsga nem kell hozzá, és még felső korhatár sincsen: egy egyetemi szeminárium tárt karokkal fogad minden érdeklődőt, akinél kimaradtak az egyetemi évek. Ez az a hely, ahol minél kurtább a szakmai önéletrajz, annál szívesebben látják az embert. A Fedél Nélkül terjesztője, egy nyugdíjas hangszerkészítő és egy egyedülálló édesanya is hétről hétre lelkesen várja, hogy az ókori görögökről, a blaszfémiáról vagy a sajtószabadságról tanuljon. Riport.
A modellváltásért felelős kormánybiztos szerint nem igaz, hogy a kormány erőszakolta volna ki a modellváltást, és az utóbbi időben jelentősen csökkentek a félelmek az átalakítással kapcsolatban.
A listák élbolyában nagyjából ugyanazok a híres intézmények – Harvard, MIT, Oxford stb. – szerepelnek, változó sorrendben. A magyar egyetemek esetében is változik a sorrend, de a különbség köztük akár több száz helyezés.
A nemzetközi rangsorokat elsősorban a publikációk értékelése határozza meg, a hazai intézmények legfontosabb feladata azonban az oktatás. Ha több pénzük lenne, valószínűleg akkor sem elsősorban az amúgy kiváló marketingértékkel bíró listahelyezések javítására kellene törekedniük.
Elkészült a HVG legújabb rangsorkiadványa, amely az egyetemek és főiskolák toplistáját közli.
A fiatal értelmiség tudásának gyarapítása, gondolkozásának fejlesztése mindannyiunk érdeke. A HVG Könyvek ezért hirdette meg szeptemberben jótékonysági kampányát, amelynek során a nagyközönség és szakértő zsűri segítségével választott ki egyetemeket, vagy felsőoktatási intézményekhez kapcsolódó szervezeteket, amelyek között 10 ezer könyvet oszt szét.
A tanulás szenvedélye nem korkérdés.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerdán benyújtott törvényjavaslata az állami fenntartású egyetemek esetében is megteremti a kétszer 15 százalékos béremelés jogszabályi hátterét. A Debreceni Egyetem bázisán jön létre a Nemzeti Oltóanyaggyár.
Németországban tanuló külföldi diákokat csábítgatnak a helyi cégek, elsősorban a számítástechnikai, a műszaki és matematikai szakok hallgatói után érdeklődnek. Egy állami cég közvetít, hogy egymásra találjanak a külföldi diákok és a kis- és közepes vállalkozások Németországban.
Komolyabban veszik a többi felső légúti megbetegedést is az intézmények, mint a koronavírus-járvány előtt.
Sokan éltek a lehetőséggel, így kapták meg “beragadt” diplomájukat.
A júliusi csúcs után, a nyár utolsó hónapjában mérséklődtek az árak. A bringabarát lakások iránt egyre nagyobb a kereslet.
Leginkább a modellváltás népszerűsítéséről szólt szombaton a Szegedi Tudományegyetem tanévnyitó ünnepsége, ami egyben az Országos Felsőoktatási Tanévnyitó is volt. Díszdoktorrá fogadták Karikó Katalint.