Ezekre a változásokra készüljön szombaton, ha a fővárosban közlekedik
Az I Bike Budapest miatt egyes tömegközlekedési járatok is módosított menetrend szerint közlekednek majd délután.
Az I Bike Budapest miatt egyes tömegközlekedési járatok is módosított menetrend szerint közlekednek majd délután.
MTI
Számos kiállítás, program várja az érdeklődőket, az idei felvonulás lezárás nélkül valósulhat meg.
hvg.hu
Kijevben fertőtlenítővel öntötték le a nőkkel szembeni erőszak ellen demonstrálókat, Ungváron "csak" félbeszakították a felvonulásukat.
MTI
Erősen ittas állapotban volt az a férfi, aki szombat este New Orleansban teherautójával belerohant egy felvonulást néző tömegbe, és elgázolt 28 embert – közölte vasárnap a helyi rendőrség szóvivője.
MTI
Matteo Renzi volt olasz kormányfőt ábrázoló, de Paolo Gentiloni jelenlegi miniszterelnök arcát viselő, egy méter magas kartonfigura sebesített meg hét embert, köztük öt nézőt, amikor lezuhant a toszkánai Follonica fürdőváros karneváli felvonulásának egy díszes kocsijáról.
MTI
A Republikánus Párt és Donald Trump határozottan elhatárolódott a fajgyűlölő Ku Klux Klan észak-karolinai felvonulásától, amellyel Trump elnökválasztási győzelmét akarja megünnepelni a szélsőséges szervezet.
MTI
Moszkva vezetése ezúttal biztosra megy. 87 millió rubelt, átszámítva 375 millió forintot különített el a felhők szétkergetésére a Város Napjának szeptemberben esedékes megünneplésére.
hvg.hu
Békésen felvonuló krisnásoknak szóltak be többen is múlt héten Nyugati pályaudvarnál. Volt, aki „mohamedán csürhének” nevezte őket, más valaki pedig „mocskos migráns bandát” emlegetett – írja a Nyugat.hu egy Facebook-bejegyzés alapján.
hvg.hu
Helyi idő szerint délben indult a menet.
hvg.hu
Jelentős forgalomkorlátozásokra kell ma számítani.
MTI
Péntek este a budapesti Amerikai Nagykövetség épülete is szivárványba borul, majd a fesztivál első hétvégéjén a sport és a szivárványcsaládok kapják a főszerepet, de lesz vitafórum, beszélgetések és kiállítás is. Az Andrássy úti nagy felvonulást és a Rainbow Party-t július 2-án tartják.
hvg.hu
Az észak-koreai állampárt kongresszusának lezárásaként hatalmas felvonulást tartottak Phenjanban, ahol Kim Dzsong Un egy erkélyről integetve üdvözölte a sorokba rendeződött, megkoreografált felvonulókat.
MTI
MTI
hvg.hu
Szombat délután rendezik az I Bike Budapest kerékpáros felvonulást a fővárosban. Több utat lezárnak egy időre a forgalom elől, egyebek mellett az Andrássy utat, de hidakat is érint a korlátozás. Változik több busz, villamos és troli útvonala is – hívta fel a figyelmet csütörtökön a BKK.
hvg.hu
Vasárnap tartják az Élet menetét Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező menet a Dohány utcai zsinagóga elől indul, és a Károly körút - Deák tér - József Attila utca - Széchenyi tér - Zrínyi utca útvonalon keresztül a Szent István-bazilika előtti térre érkezik meg. Először szólnak az emlékezőkhöz közösen a történelmi egyházak képviselői.
MTI
Egy iszlamisták elleni demonstrációt biztonsági okokra hivatkozva betiltottak a belga hatóságok a brüsszeli terrortámadások miatt.
MTI
A német nagyvárosban szélsőjobboldali felvonulás és ellentüntetés is volt, a zavargásokat a főpolgármester nyílt utcai terrornak nevezte.
MTI
Fáklyás felvonulást tartottak szélsőjobboldaliak a németországi Wittstock városában, nem sejtve, hogy minden egyes lépéssel a menekülteket fogják támogatni.
hvg.hu
Több ezren már jóval azelőtt megérkeztek, hogy a menet elindult volna. Tömegek vonultak a kordonon belül, és bár Budaházy egy maroknyi homofóbbal itt-ott felbukkant, nem tudtak megzavarni senkit és semmit. Nála sokkal feltűnőbb volt, hogy a szervezők által számolt 16 ezres tömeget nagyon sok rendőr kísérte. Soha ennyien, soha ilyen hatékony biztosítás mellett nem vonultak még Budapesten. Az idei Pride 16 órakor a Nagymező utca - Andrássy út kereszteződéséből indult, és 18 óra után ért a Tabánba.
hvg.hu
Szombat délután rendezik meg a fővárosban a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség Budapest Pride fesztiváljának felvonulását. A demonstráció miatt ma ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest I., V. és VI. kerületében: számos helyen tilos parkolni, délután pedig időszakosan több forgalmas utat és teret lezárnak. A közösségi közlekedésben kora délutántól számos változás lesz.
MTI
Szombaton délután 4 után elindult a Bakáts térről az I bike Budapest elnevezésű biciklis felvonulás. Nagyon sokan voltak és nehezen lehetett haladni. A menet este 7-re ért a margitszigeti Nagyrétre.
hvg.hu