Évek óta a legjobb eredmény született a középiskolai felvételiken
Nyilvánosságra hozta az idei központi középiskolai felvételi előzetes eredményeit az Oktatási Hivatal. A nyolcadikosok eredménye jobb, mint hét éve bármikor – írja az Eduline.
Nyilvánosságra hozta az idei központi középiskolai felvételi előzetes eredményeit az Oktatási Hivatal. A nyolcadikosok eredménye jobb, mint hét éve bármikor – írja az Eduline.
Elismerte a Kürt Alapítványi Gimnázium vezetője, hogy az ő hibájukból maradt el a központi felvételi. 9 óra 30 perckor bonthatták volna csak fel a vizsgakérdéseket tartalmazó borítékot, ehelyett 9 óra 10 perc körül nyitották ki.
Szombat délelőtt 73 ezer diák ír magyarból és matematikából középiskolai felvételit.
Több, mint négymillió forintot lopott el az a két férfi még november végén, akiket a rendőrség a közzétett felvétel alapján keres.
A hazai egyetemeknek a hollandiai, írországi, dániai, német, osztrák és brit felsőoktatási intézményekkel is versenyezniük kell a legtehetségesebb diákokért.
Erről beszélt néhány napja Benkő Tibor honvédelmi miniszter.
A pluszpontok „hierarchiáját” megbontó extra kedvezményeket ad a kormány azoknak a felvételizőknek, akik egyetem előtt beállnak a seregbe.
A féléves szolgálatért cserébe 32, egy év után 64 pluszpont szerezhető ezzel a felvételikor.
Aznap éjfél a határidő, egy intézmény egyetlen képzésére jelentkezhetnek azok, akik eddig nem tették vagy a rendes felvételijük nem sikerült.
Nagy lehallgatási botrány tört ki, komoly magyar szállal; addig nem hagyja jóvá az Európai Bizottság a magyar helyreállítási tervet, amíg nincs igazságügyi reform; a kormány népszavazást kezdeményezett. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Körbenéztünk a nagy egyetemi városok választékában.
Este az Eduline-on a ponthatárok mellett friss statisztikák és elemzések is készülnek amikből megtudhatják, hol voltak a legmagasabb vagy éppen a legalacsonyabb ponthatárok.
Két hét múlva este nyolckor derül ki, kit, hova vettek fel.
A 24.hu megkeresése után visszaállították az eredeti állapotot.
Az összes, azonos szakra felvételiző e-mail-címét elküldte a Színház- és Filmművészeti Egyetem a jelentkezőknek, majd kétszer is hibás információk körbeküldése miatt kényszerültek magyarázkodásra.
Közel hétezerrel több nyolcadik osztályos diák van idén, mint a 2019/2020-as tanévben.
Alig több mint feleannyian akarnak a kaposvári egyetemen színésznek tanulni, mint az előző években.
Bár a Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetői találtak egy ellenőrizhetetlen számot, amiből matematikailag ki lehet hozni, hogy idén többen jelentkeztek, mint tavaly, minden valóban fontos adat szerint történelmi a visszaesés a jelentkezők számában.
Összevetették a mostani jelentkezések számát a korábbi évek adataival.
Csak három népszerűbb szak volt a jogászképzésnél.