#fertőzés

Fertőzés a Balatonban: beigazolódott a korábbi feltételezés
 

Fertőzés a Balatonban: beigazolódott a korábbi feltételezés

Részlegesen lezárult a balatoni úszóversenyt követő megbetegedésekkel összefüggő vizsgálat, amely megerősítette, hogy lokális volt a júniusi szennyeződés Balatonfürednél – közölte az Országos Tisztifőorvosi Hivatala. Hozzátették, hogy a vizsgálati eredmények alapján jelenleg kiváló a Balaton vízminősége.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI




Lépfene: ősztől visszatérne a közétkeztetésbe a Nemzeti Étterem
 

Lépfene: ősztől visszatérne a közétkeztetésbe a Nemzeti Étterem

Elismeri felelősségét az a vállalkozó, akinek az étterme megvette a lépfenével fertőzött húst és felhasználta a közétkeztetésben Tiszafüreden. A hatóság múlt héten bezáratta a Nemzeti Éttermet. A tiszafüredi székhelyű Hableány Bt. jogi képviselője kedden újságíróknak azt mondta, hogy a rendőrség két ember ellen folytat közvádas eljárást az ügyben. Ábrahám Tamás, a betéti társaság igazgatója az egyik gyanúsított. Remélik, néhány hét múlva újra megnyithat a vendéglő – tette hozzá.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI

Hónapokig tombolhat még Afrikában az ebolajárvány
 

Hónapokig tombolhat még Afrikában az ebolajárvány

Valószínűleg hónapokig tart még a nyugat-afrikai országokban kitört Ebola-járvány az Egészségügyi Világszervezet szerint. A WHO illetékese csütörtök este a ghánai Accrában beszélt erről, ahol tizenegy nyugat-afrikai ország egészségügyi miniszterével egyeztetett.

MTI MTI


Már otthon lábadozik Risztov Éva
 

Már otthon lábadozik Risztov Éva

Hazaengedték a kórházból Risztov Évát. Továbbra is rejtély, mitől betegedett meg az olimpiai bajnok és az több száz versenyző, akik a hétvégi balatonfüredi úszóversenyeken indultak. Az ÁNTSZ szerint még várni kell a hétfőn vett vízminta eredményére – hangzott el a keddi RTL Híradóban.

hvg.hu hvg.hu



Magyar Úszás Napja: Risztov és Gyurta is megfertőződött
 

Magyar Úszás Napja: Risztov és Gyurta is megfertőződött

Többen is fertőzést kaptak azok közül, akik a Magyar Úszás Napján a Balatonba mentek Balatonfüreden – közölte hétfőn a Magyar Úszó Szövetség. Jelezték, hogy a verseny előtt kétszer vizsgáltatták meg a víz minőségét. Risztov Éva és Gyurta Gergely is kórházba került.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI


Napokig fertőzőképesek a repülőgépek üléseire ragadt baktériumok
 

Napokig fertőzőképesek a repülőgépek üléseire ragadt baktériumok

Napokon át életképesek maradnak a veszélyes baktériumok a repülő belsejében, az üléseken és a karfákon – állapították meg egy amerikai tanulmányban. A legismertebb "szuperbaktérium", az antibiotikumoknak ellenálló Staphylococcus aureus, amelyet angol kifejezéssel MRSA-ként is emlegetnek, egy hétig is életben maradt egy repülőgépülés hátoldali zsebének felszínén a kutatás idején.

MTI MTI

Ebola: még nem múlt el az afrikai járvány, de kevesebb a beteg
 

Ebola: még nem múlt el az afrikai járvány, de kevesebb a beteg

Jelentős eredményeket értek el az egészségügyi dolgozók az Ebola-járvány megfékezésében Nyugat-Afrikában – jelentette be csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet. A jelek szerint a betegség terjedése lassul, de még nem múlt el a járványveszély – mondta Jean-Bosco Ndihokubwayo, a WHO guineai koordinátora.

MTI MTI




Lépfene a debreceni állatkertben: a gondozókat is kezelik
 

Lépfene a debreceni állatkertben: a gondozókat is kezelik

Egy nőstény leopárd is kimúlt a debreceni állatkertben, ahol múlt pénteken lépfene-fertőzésben pusztult el egy hím oroszlán – írja a Dehir.hu. A debreceni hírportál szerint a betegség felbukkanása miatt a tisztiorvosi szolgálat munkatársai elkezdték az érintett dolgozók kezelését is. Az állatkert zárva van, a korábban ott járt látogatókat nem fenyegeti fertőzésveszély.

hvg.hu hvg.hu

Elmeszelték egy új tanulmányban a két fő influenzagyógyszert
 

Elmeszelték egy új tanulmányban a két fő influenzagyógyszert

Kétségbe vonja egy új elemzés a világ két vezető influenzagyógyszerének, a Tamiflunak és a Relenzának a hatásosságát. A kutatás eredményei szerint az antivirális szerek fél nappal csökkentik ugyan az influenza tüneteinek időtartamát, de arra nincs bizonyíték, hogy szedésük mellett kevesebb lenne a szövődmény, illetve megállítanák a járvány terjedését – állapították meg a Cochrane-adatbázis alapján dolgozó kutatók.

MTI MTI