szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Napokon át életképesek maradnak a veszélyes baktériumok a repülő belsejében, az üléseken és a karfákon – állapították meg egy amerikai tanulmányban. A legismertebb "szuperbaktérium", az antibiotikumoknak ellenálló Staphylococcus aureus, amelyet angol kifejezéssel MRSA-ként is emlegetnek, egy hétig is életben maradt egy repülőgépülés hátoldali zsebének felszínén a kutatás idején.

Az E. coli bélbaktériumot négy napig is ki lehetett mutatni egy ülés karfáján – mondták a kutatók az Amerikai Mikrobiológiai Társaság bostoni éves konferenciáján.

A vizsgálatok alapján ezek a baktériumok bizonyos felületeken több napon át is életben maradnak, ami fertőzésveszélyt jelenthet – mondta Kiril Waglenow, a tanulmány vezető szerzője, az Auburni Egyetem biológusa.

A kórházi baktériumként is ismert MRSA súlyos vagy halálos fertőzéseket okozhat, és a forgalomban lévő antibiotikumok többségének egyelőre ellenáll.

A kutatáshoz a baktériumokat a laboratóriumban karfákra, lehajtható tálcákra vagy a repülők mellékhelyiségében használatos fémgombokra vitték fel, és "repülőgépre jellemző" viszonyoknak tették ki őket.

További vizsgálatokkal most más kórokozók viselkedését derítik fel. A jövőben ezen kívül a repülők belső berendezésének hatékonyabb tisztítási módszereit is kutatni szeretnék, illetve antibakteriális anyagokat tesztelnének.

Előfizetett a Spotifyra, mégis reklámokkal találkozik? A hiba nem az ön készülékében van

Előfizetett a Spotifyra, mégis reklámokkal találkozik? A hiba nem az ön készülékében van

Leszállt a Holdon az Intuitive Machines holdszondája, egy magyar műszer is van a fedélzetén

Leszállt a Holdon az Intuitive Machines holdszondája, egy magyar műszer is van a fedélzetén

73 millió forint közpénzből tartották meg a Hunyadi díszbemutatóját

73 millió forint közpénzből tartották meg a Hunyadi díszbemutatóját

Törölték Várkonyi Andrea régebbi cégét

Törölték Várkonyi Andrea régebbi cégét