Meghalt Csák Máté festőművész
Csák Máté szakíróként is dolgozott, több mint ezer lakást tervezett, és részt vett több műemléki palota felújításában Sopronban.
Csák Máté szakíróként is dolgozott, több mint ezer lakást tervezett, és részt vett több műemléki palota felújításában Sopronban.
Egy új könyv szerint egy provence-i gazdálkodó lányának, Gabrielle Berlatier-nek adta levágott fülét 1888-ban Van Gogh.
Deim Pál, aki Szentendrén élt és alkotott, 84 éves volt, súlyos betegség vitte el. 2014-ben tüntették ki a Nemzet Művésze díjjal.
A szocializmusban nőtt fel, majd a vasfüggönyön túli szabad bécsi művészvilágból Teheránba költözött, hogy ott találja meg saját hangját és valódi magyar identitását. Gyakran jár haza, és frusztráló az, amit lát. Aktuális vándorkiállítása „Útleírás” címmel a Várkert Bazárban látható. Varga Sinai Gizella 50 éve Iránban élő magyar festőművésszel beszélgettünk.
A tetoválás divat, képzőművészet és kicsit önmagunk meghaladása is. Sőt, mostanában még azt is megállapították orvosok, hogy az immunrendszernek is jót tesz. Félni és veszélyesen élni is jó – legalábbis Müllner Csaba szerint, aki nemcsak popelőadókhoz hasonló rajongótáborral rendelkező, külföldön is sztárolt tetoválóművész, de fest, merül és repül is. És tele van a teste vasakkal. De nőket például nem szeret tetoválni.
Szabó Ábel festőművész kapta az idei Tornyai-plakettet, a 61. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, az elismerést a kiállítás vasárnapi megnyitóján adták át.
Életének 85. évében meghalt Angyalföldi Szabó Zoltán Munkácsy Mihály-díjas festőművész, a XIII. kerület díszpolgára – közölte a kerület önkormányzata hétfőn.
Szilárd Klára festőművész legújabb munkáit mutatja be Budapesten, a Magyarországi Zsidó Múzeumban. A mintegy nyolcvan képet felvonultató tárlat vasárnap nyílik meg.
Megnyúzva maszturbáló alakok, öncsonkítás, fajtalankodó törpék – az egyik legsötétebb kortárs magyar festőként tartja számon a nemzetközi szakma Kis Róka Csabát, aki vallja: barokk stílusú, mellesleg igen kelendő festményei túlmutatnak a homoszexualitás–vallás–nacionalizmus-háromszög társadalmi tabuinak módszeres döntögetésén. Kiből lesz szomorú festő? Miért jobb Budapest, mint London? Hány freskó fér el egy vécében? Interjú.
Grandpierre Károly pszichedelikus festményeiből nyílik kiállítás szerdán, melynek budaörsi megnyitóján még a VHK is képviselteti magát.
Együtt szívott füvet Jimi Hendrixszel, barátságot kötött Andy Warhollal, mindemellett pedig éveket töltött buddhista kolostorokban, a világ elől elvonulva. Szilágyi Szabolcs, művésznevén SI-LA-GI öt kontinenst bejárva vált nemzetközi hírű festővé és képzőművésszé, akinek legfőbb műve nem más, mint tulajdon élete. Interjú.
Nagyváradon elhunyt Jakobovits Miklós Munkácsy-díjas festőművész - közölte a művész özvegye.
A párizsi festőakadémiát megjárt magyar festők mesterek később elkallódott alkotásai után művészettörténészek nyomoztak száz év távlatából. De milyen sikerrel kecsegtet a kutatás?
Életének 69. évében elhunyt Szikora Tamás Munkácsy Mihály-díjas festőművész; az alkotót május 10-én, csütörtökön búcsúztatják a nyíregyházi Északi temetőben.
Elhunyt Mezey István festő- és grafikus, Kazincbarcika díszpolgára, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetetett művész. 66 éves volt.
Elhunyt 88 éves korában Antoni Tápies világhírű katalán szobrász és festő, a kortárs európai művészet egyik legismertebb alakja.
Életének 69. évében, hosszú betegség után elhunyt Vilhelm Károly festőművész - tudatta a család pénteken.
Elhunyt Lucian Freud brit festőművész, aki sajátosan valósághű ábrázolási technikájával mintegy fél évszázadon át a világ művészetének egyik megkerülhetetlen figurája volt.