szerző:
Prieger Zsolt
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A tetoválás divat, képzőművészet és kicsit önmagunk meghaladása is. Sőt, mostanában még azt is megállapították orvosok, hogy az immunrendszernek is jót tesz. Félni és veszélyesen élni is jó – legalábbis Müllner Csaba szerint, aki nemcsak popelőadókhoz hasonló rajongótáborral rendelkező, külföldön is sztárolt tetoválóművész, de fest, merül és repül is. És tele van a teste vasakkal. De nőket például nem szeret tetoválni.

hvg.hu: Sok szerelmed van, de a rajongóid szerint a tetoválás a legnagyobb. Igazuk van?

Müllner Csaba: Nem látnak bele a szívembe igazán, hiszen a festés a legnagyobb mániám, egész életre szóló – amolyan l'art pour l'art – szerelmi ügy. A tetoválás, noha természetesen tisztában vagyok a művészi értékeivel – és a bőrre festés közben is szabadjára engedem kreatív energiáimat –, de sokkal inkább egy alkalmazott művészeti ág számomra. Ettől függetlenül szenvedélyesen szeretem csinálni azt is. A festéssel más a helyzet, nem véletlen, hogy míg a képeimet ingyen ajándékozom el, a tetoválásaimért elkérem az árát.

Müllner Csaba
©

hvg.hu: A tetoválást évtizedeken keresztül csak pejoratív kontextusban emlegették a nyilvánosságban...

M. Cs.: Persze, ez volt ennek a rendje, részben a bűnözői életmód vizuális megjelenítése, a bohém, tengeren élő, számkivetett emberek, vagy éppen ősi, archaikus világok sokszor félelmetes és misztikus kódjai voltak a tetoválások. Ez mára megváltozott, a fiatalabb generációknak ebből a pejoratív töltésből semmi sem maradt. Mert az, hogy vászonra, papírra vagy a bőrre történnek ezek a jelhagyások, őket már nem érdekli, és már ki sem csapja a képzeletbeli biztosítékot, hiszen ez csak médium, közvetítő, mindegy, hogy élő ember vagy halott vászon a felülete. Ami egykor határsértés volt, ma divat lett. Gondolj bele, ami régen az elég zűrös életet élő tengerészek vagy egy spirituális üzenetet továbbvivő törzsfőnök testén volt, az ma egy jól szituált családból származó fiatal srác viseli magán akár már középiskolás korától, köszönhetően a technikának és a mindent elfogadó világnak. Ma már nagyon izgalmas univerzumok nyílnak meg az ember testén is: hiperreális galaxisok, jövőbe mutató ábrázolások. Rögtön hozzá is teszem: a műfaj jövője majdnem kiismerhetetlen és már-már beláthatatlan, hiszen az USA-ban körülbelül 20, Európában meg 10 éve trendi csak a tetoválás műfaja, előtte kizárólag a "megtűrt" státuszban volt. Ez nagyon rövid időintervallumról és óriási fejlődésről beszél.

hvg.hu: Te eléggé otthon vagy a hiperreális, a valóságot minél mélyebb dimenzióiban megragadó tetováló-látásmódnak.

M. Cs.: Sándorfi István-tanítványnak aposztrofálom magam, őrzöm a palettáját, ecsetjét is. Ő itthon egy méltatlanul el nem ismert alkotó, kalandos, krimibe illő élettel, aki sokszor brutális szemléletét hideg racionalizmussal vegyíti. Sokat tanultam tőle szokatlan tárgyválasztásban és aprólékos, részleteket felfedező munkamódszerben is. A saját határaimat feszegetem, ahogy ő is. De a hiperrealizmus határait is, hiszen a művészet nem szólhat pusztán a technikáról. Szívesen töröm meg a rendet, a kép, amin többek között most dolgozom, majdnem valósághű, de a műtermembe vagy a kiállításra érkező emberekkel firkáltatom össze, akár egy vasúti klozetot. Szoros, testközeli kapcsolatban vagyok tehát a kaotikus valósággal is, e kettőből áll össze az a szemlélet, ami irányítja az ecsetemet vagy a tetoválógépemet. Szeretem, ha elszabadul a pokol ezeken a tárlatokon. Legutóbb még a mobilok kameráját is leragasztattam, hogy mindenki a legradikálisabban és szabadabban élje át az együttlét extázisát. Szóval, amit csinálok, az annyira nem beskatulyázható. Leginkább kísérleti hiperrealizmusnak nevezném.

©

hvg.hu: A honlapod és az oktató website-od kvázi egy "tetkóegyetem". Tele tanácsokkal, ötletekkel, támogató gondolatokkal.

M. Cs.: A konkurencia sosem érdekelt, és nagyon szeretek tanácsokat is adni. Bárki keresett meg, sosem mondtam még nemet technikai kérdésekre. Nagyon lelkes voltam, amikor én kezdtem, és szeretném, ha a mai fiatalok sem hakniznának: igenis vessék bele magukat őrült szenvedéllyel. Naná, hogy szenvedéllyel, mondhatnám, hiszen oroszirodalom-mániás vagyok, Tolsztoj és Dosztojevszkij a mindenem, szóval energiában ez a mércém. És legyen bennük alázat. Vannak tanítványaim, igaz, nem sok, akikre büszke is vagyok. És nagyon jó tetoválók vannak a világban, sok nő is, és én ennek örülök, szeretem és tisztelem a tehetséget mindenben. A 24/24 órás, állandó kalandban, változásban élő embereket tisztelem. Ezért nincs családom, pedig a gyerekeket nagyon szeretem. Meg kéne tanulnom vágyakozni arra, amim már megvan, ahogy azt a bölcsek mondják, de sajnos az nem én lennék már. Képtelen vagyok rá.

hvg.hu: Határsértő vagy művészként is, és az élet egyéb területein is imádod a kívülállást. A sebesség, a magasság, mélység – minden vonz, és ez áll össze egyfajta hedonista Müllner-univerzummá.

M. Cs.: Mielőtt hőssé avatsz, elmondom, hogy félek a haláltól, sosem halnék meg, ha birtokában lennék az élet vizének. Szóval nem a halált kísértem a külvilág által őrültségeknek mondott kísérleteimben, hanem inkább az élet teljességét élem át a mélység és magasság segítségével. Sosem tudatosan, mert inkább megtalálnak ezek a dolgok. És félek is, persze. De félni jó, mert az részben tisztelet is. És félve kevesebb esélyed lesz arra is, hogy hamar megdögölj. Bár azért minden ilyen kísérletem olyan, mintha picit meghalnék. Viszont a feltámadást is ezerszer jobban élem így meg. Most leginkább szenvedélyes siklóernyős vagyok, meg hajóskapitány, de nagy kedvvel vettem részt barlangi mélymerülésekben is.  Anno olyan barlangokat fedeztünk fel a majdnem 8 km hosszú járatszelvényekkel rendelkező Molnár János barlangrendszerben, ahol élő ember nem járt korábban.

©

hvg.hu: Milyen időközönként vagy veszélyes szitukban?

M. Cs.: Hetente. A barlangi búvárkodást abba kellett ugyan hagynom 3 éve, mert lezuhantam ejtőernyőzés közben, és maradandó sérüléseim lettek, amik nem engedik a technikai mélymerülést. Tele vagyok vasakkal, de nagyon durván. Foltoztak, toldoztak, éppen most a térdemet, de korábban új ínszalagokat is csináltak már, érproblémáim is voltak, a combomban is van egy negyvenvalahány centis vas. Állandó fájdalommal élek, de ez is arra figyelmeztet, hogy "vagyok". Minden szempontból. Ennek persze megvan a maga könnyed oldala is, amit szintén komolyan veszek: mert a hajóskapitányt és a pilótát szeretik a lányok nagyon. És ez is fontos nekem.

hvg.hu: Nem is szereted annyira tetoválni a hölgyeket, úgy hallottam. Vigyázol rájuk.

M. Cs.: Valóban, lebeszélem őket a tetoválásról. Bármelyik barátnőm, aki tanácsot kér, azt is. Még akkor is ezt képviselem, ha közben tudom, hogy mennyivel kellemesebb lenne egy nő bőrét tetoválni, mint egy férfiét. Nem kell magyaráznom. De jobban szeretem, ha egy nőn nincsen semmi. És összefirkálni sem szeretném őket soha.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Új otthona felé tart „a világ legmagányosabb elefántja”

Új otthona felé tart „a világ legmagányosabb elefántja”

Egy kis őssejttapasz, némi biotinta, és máris kész a minivese

Egy kis őssejttapasz, némi biotinta, és máris kész a minivese

Elhatárolódnak a Petőfi Irodalmi Múzeum beosztottjai Demeter Szilárd írásától

Elhatárolódnak a Petőfi Irodalmi Múzeum beosztottjai Demeter Szilárd írásától