szerző:
Veréb
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Együtt szívott füvet Jimi Hendrixszel, barátságot kötött Andy Warhollal, mindemellett pedig éveket töltött buddhista kolostorokban, a világ elől elvonulva. Szilágyi Szabolcs, művésznevén SI-LA-GI öt kontinenst bejárva vált nemzetközi hírű festővé és képzőművésszé, akinek legfőbb műve nem más, mint tulajdon élete. Interjú.

hvg.hu: Az utazásoknak, kalandoknak jelentős szerep jutott egész életében, nem is várt velük sokáig. Mi visz rá arra valakit, hogy 16 évesen disszidáljon?

SI-LA-GI: Képzőművészeti gimnáziumba jártam, és egyre erőteljesebben éreztem, hogy számomra itt túl szűk a tér, hogy ha maradok a beszorítottság miatt a személyiségem előbb-utóbb konfrontálódni, sőt torzulni fog. Emellett 16 évesen az ember mérhetetlenül kíváncsi. Igen, így visszagondolva, talán ezt nevezném a legfőbb motivációnak. Négy barátommal egy évig terveztük disszidálásunkat, én voltam a dolog szellemi atyja, de a megvalósításig csak ketten jutottunk el, a többiek lemorzsolódtak.

1966-ot írunk, ekkoriban elég kétesélyes volt, hogy hogyan hagyhatja el az ember az országot. Nekünk mindenesetre roppant kalandosan sikerült. Így utólag elég hihetetlen, mi mindent bevállaltunk, hogy elérjük a célunk: autóstoppal utaztunk, majd 12 órán keresztül úsztunk az Adrián, kimentettek, menekültünk, először rendőrségre, majd kórházba kerültünk. Ezek után menekülttáborok sora következett, de mivel az igazi úti célunk – fiatal művészként  mi más is lehetett volna –, Párizs volt, sajnos szembesülnünk kellett a ténnyel, hogy Franciaország nem fogad be menekülteket. A tengerentúli országokon kívül egyedül Svédországba mehettünk, így, hogy álmaink színterétől ne távolodjunk el nagyon, nem kellett sokat gondolkodnunk a választáson.

©

hvg.hu: Fel sem merült, hogy hazatoloncolják?

SI-LA-GI.: A magyar kormány a Vöröskereszten keresztül haza akart hozatni, de anyám – nyilván átérezve, hogy milyen tragédiát jelentene nekem, ha hazacitálna – úgy nyilatkozott, hogy a történtek után nem akar többet látni. Innentől szabad utat kaptam, és kezdődhetett életem egy új fejezete. Iskolába kerültem, megtanultam svédül, majd Stockholmba a Konstfack festő szakára kerültem, egy évvel később már a Képzőművészeti Akadémián folytattam tanulmányaimat. Hamar szembesültem azzal, hogy Stockholm azért korántsem Párizs. Az akadémia művészeti szempontból elég provinciálisnak számított a 60-70-es években, nem volt élő kapcsolatban a Pontus Hulten vezette Moderna Museettel vagy az európai, illetve az amerikai művészeti tendenciákkal. Persze, nagyon inspiráló maga a miliő, hogy az ember olyan közegben tevékenykedik, ahol folyamatosan mindenki alkot körülötte, de sok mindennel nem értettem egyet. 1968-at írunk, a párizsi-, prágai megmozdulások híre és hatása begyűrűzött ide is, de sajnos ez kimerült a balodali propagandafestészetben. Mondjuk úgy, hogy ez nem egyezett a művészetről alkotott, meglehetősen szabad elképzeléseimmel. Ismét korlátok közt éreztem magam, nem akartam megrekedni ezen a szinten. Nem tehettem mást, újra drasztikus váltásra volt szükség: Amerikába mentem.

Névjegy

Szilágyi Szabolcs SI-LA-GI 1949-ben tokaji arisztokrata családba született. 1966-ban Olaszországon keresztül Svédországba emigrált. Tanulmányait a Stockholmi Képzőművészeti Akadémia festő szakán, majd a Stockholm Egyetem művészettudomány szakán folytatta, később itt tanított is. 1990 óta javarészt Budapesten él.

1968-tól experimentális filmezéssel és fotózással is foglalkozik. 1973-tól installációi révén a videó képzőművészetben való alkalmazásának egyik úttörőjévé vált.

Igen aktív alkotó, művészi pályafutásának produktumait ezidáig több mint 80 kiállítás keretében láthatta a közönség világszerte.

Az 1970-es évek végén társalapítója és vezetője lett a stockholmi Video Nu művészeti stúdiónak. Hosszú utazásainak tapasztalatai, valamint japán harcművészeti és buddhista tanulmányainak lenyomatai pontosan nyomon követhetőek konceptuális alapú művészetén.


hvg.hu: Amerika, a 70-es évek elején: minden útkereső művész számára ez jelenthette az álomterepet. Ön hogyan élte meg, egy viszonylagos izoláció után a művészi kísérletezések, a stigmák nélküli, totális önmegvalósítás színterére érkezést?

SI-LA-GI: Valahogy így. Bár Amerika csak utazásaim kezdetét jelentette. Intenzíven éltem, és nem mentem el semmi mellett anélkül, hogy ki ne próbáltam volna. Fantasztikus élmények értek, új impulzusok, valószerűtlen helyzetek, hihetetlen találkozások szabadon élő, gondolkozó, alkotó emberekkel. Hogy csak néhány példát említsek: együtt szívtuk a füvet Jimi Hendrixszel, majd Key Westen hasonló szituációban hozott össze a sors Tennessee Williamsszel is. Később, alkotásaim kapcsán találkoztam számos, akkor már elismert amerikai művésszel, például Andy Warhollal és a Village-ben tevékenykedő zenészekkel, festőkkel, írókkal. Nagyon szabad és még annál is kíváncsibb voltam ebben az időszakban, de utazásaim során folyamatosan töltődtem is. Egy időre egy olyan, a történelem által nem indoktrinált ország lett az életterem, melyben sok más mellett magamba szívhattam az individualitás és a spiritualitás tiszteletét.

Ekkoriban indultam el először India felé, de első nekifutásra csak Libanonig jutottam. Később egy rövidebb időszakot töltöttem egy isztambuli dzsanki hotelben, ahol rászoktam az ópiumra, mert izgatott Rimbaud es Huxley világa. Mindez szinte törvényszerűen alakult így. Kipróbáltam, megtapasztaltam mindazt, amire kíváncsi voltam, és miután már megismertem, és tudtam, hogy miről is van szó, az egyik pillanatról a másikra abbahagytam a tudatmódosító szerek használatát, hiszen volt helyettük más: elsősorban a művészetem, valamint a karate.

©

hvg.hu: Ezzel párhuzamosan vagy csak ezek után fordult a keleti filozófiák felé?

SI-LA-GI: Az indíttatás, hogy elmegyek Indiába már megvolt, de mai fejjel ezt sokkal inkább nevezném romantikus vágyódásnak. Éreztem, hogy keveset tudok az indiai művészetről, zenéről, építészetről, hitvilágról, filozófiáról pedig mindezt fontosnak és érdekesnek találtam, de a valódi fordulatot egy japán karatemester megjelenése jelentette. Ekkor már ismét Stockholmban éltem és művészettudományt tanultam az egyetemen, ide érkezett Hiromi Suzuki mester, akitől az egyik tradicionális karatestílust, az Okinawa goju ryu karate-do útját sajátíthattam el, melyet aztán több mint egy évtizedig gyakoroltam. Ennek szellemisége, mely átitatta a hétköznapjaimat, egyértelműen kijelölte az utat a buddhizmus felé.

A másik meghatározó élményt a Karmapával, Tibet egyik megvilágosult mesterével való találkozás jelentette. Erre először 1974-ben került sor. A találkozás abszolút irányadó volt az életemben. Egyszerűen azt éreztem, hogy ez az út és metódus, amely elvezet a lényeghez. Később aztán '78-ban Indiából – ahol ezidőben Darjeeling közelében különböző kolostorokban éltem –, pusztán a megérzéseimre hagyatkozva, három nap alatt gyalogoltam el a Himaláján keresztül Sikkimbe, hogy újra láthassam Őszentségét. Sikkim akkor még önálló királyság volt, ahova nem igazán volt lehetséges legálisan eljutni, hiszen ez katonailag különösen szenzitív területnek számított.

hvg.hu: Egész életútja olyan események sorozatán keresztül vezet egyik állomástól a másikig, melyek kimenetele, finoman szólva is kétséges. Soha nem félt?


SI-LA-GI: Nem, egy percig sem. Egyfelől él bennem egy állandó motiváció, a kiolthatatlan kíváncsiság a dolgok – nem könyvek általi – valós természetének megismerése iránt, másfelől pedig tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy amiről szó van, az az én életem, mely ugyan elég rövid, viszont lehetőségekkel teli. Egyszerűen úgy érzékelem, hogy ha valóban elég erős az indíttatás, akkor van mód a megismerésre, felismerésre és ezáltal lényegi megvalósításra is. Adott egy szituáció: kíváncsi vagyok, hogy nekem ebben mi a szerepem? Milyen reakciókat vált ki belőlem? Hogyan tudok ehhez a helyzethez adekvátan viszonyulni, jó vagy rossz kimenetelétől függetlenül milyen konklúzióra, felismerésekre teszek szert?  Azonosulok a történéssel, vagy kívülállóként szemlélem azt? Mikor és miért választom az egyiket vagy a másikat?  Egyáltalán választom-e?

©

hvg.hu: Mindezen konkrét és szellemi kalandozások során, hogyan fért bele az életébe az alkotás? Mennyire beszélhetünk folyamatról, illetve mennyiben hektikus ez a tevékenység?

SI-LA-GI: Változó, nincsenek kialakult sablonok, melyeket konzekvensen követnék. Indiai útjaim során például többször még fényképezőgépet sem vittem magammal, nem akartam beleesni abba a hibába, hogy dokumentáljam az életet, fontosabbnak tartottam érzékelni, megélni azt. Máskor viszont már eleve az alkotás szándékával vágtam neki az útnak. Thaiföldre például azzal a céllal érkeztem, hogy együtt dolgozzak thai és kínai művészekkel, ezen elhatározás gyümölcse számos, közösen készített kép.
Egyébként sem gondolom, hogy a művészet célja kimásolni valamit a fejünkből.  Az alkotás egy leheletfinom folyamat, egyfajta esszencia, melynek ugyanúgy összetevője a külső, belső, tudatos és véletlen pillanatnyi változások sora, mint az éberség és a pátosz nélküli abszolút jelenlét. Az érdembeli alkotáshoz bátorságra, szabadságra és erőre van szükség. Mikor szükségesnek érzem, hogy vizuálisan fejezzem ki magam, mindig megtalálom a módját, hogy ezt megtegyem.

hvg.hu: Fontos, hogy milyen hatást vált ki másokból a műveivel? Mennyire tudatos maga az alkotási folyamat?

SI-LA-GI: A legtöbb művész elsajátítja a technikákat, aztán kikristályosodik az identitás és formavilág is, majd ezt ismétli évtizedeken keresztül. Azt mondjuk, hogy kialakultak a stílusjegyei, alkotói személyisége. Én ezt abszolút másképp gondolom. A művészet számomra reakció és kísérlet. Létrejöttéhez szükséges egy kiváltó inger, melyre késztetést érzek vizuálisan reagálni. Ezek lehetnek személyes indíttatású gondolatok vagy filozófiai, politikai, társadalmi kiváltó okok is. A művészet eszköz és lehetőség személyesnek, provokatívnak, gondolkozónak, kísérletezőnek, függetlennek, szabadnak lenni. Magamat a felszínre hozni és ugyanakkor magamat is megkérdőjelezni.

hvg.hu: Mennyire egyeztethető össze énjének mozgalmas része a buddhizmus végtelen nyugalmával?

SI-LA-GI: Minden mindennel összeegyeztethető és össze is tartozik, ha felismerjük az összekötő szálakat és okokat. A buddhizmus célja nem a nyugalom elérése, hanem a dolgok valós természetének felismerése és az érdembeli viszonyulás. Munkáimban indirekt módon és különböző formákban jelenik meg a (világi) jelenségekre reflektáló és reagáló buddhista nézőpont. Természetesen nem tradicionális buddhista formanyelvet, hanem kortárs eszköztárat használok, hasonlóan Duchamp-hoz vagy Cage-hez – akiről köztudott, hogy buddhista volt. Osztozom szemléletmódjukban gondolkodásukban.

Műveim gyökerei a nyugati és keleti kultúrákból, személyiségemből, életemből és a buddhista filozófiából összekevert elegyből táplálkoznak, melyek szimbiózisban élnek együtt. Ezért a befogadók részéről egy másfajta, mindenképp nagyobb nyitottságra is szükség lenne megértésükhöz. Fontos, hogy ne elégedjünk meg a látvány adta lehetőséggel, hiszen csupán művészettörténeti tudás és szempontok alapján nem jutunk közelebb a lényeghez. Egyébként úgy hiszem, ha valaki lényegtelen dolgokkal foglalkozik, annak az alkotása csak lényegtelen lehet. A konklúzió tehát adott, úgy kell élni, hogy minden pillanatot újnak és megismételhetetlennek éljük meg, kreatívan tudjunk reagálni a folyamatokra, ehhez viszont folyamatosan kondicionálni kell tudatunkat.

©

hvg.hu: Hogyan lett buddhista?

SI-LA-GI: Számtalan kérdésem volt a léttel, nemléttel kapcsolatban, amelyekre semmilyen filozófiai és vallási tanításban, elméletben nem kaptam kielégítő választ. A mai napig örömmel kötözködöm lámákkal, rabbikkal, papokkal, vallásokban elmélyült emberekkel, de logikus elfogadható válaszokat szőrszálhasogató kérdéseimre a tibeti mesterektől kaptam. A buddhizmus nem egy vallás, hanem a tudat megismeréséhez ad eszközöket, metódusokat. Ezt gyakorlom.

hvg.hu: A határoknak, pontosabban azok átlépésének – fizikálisan és mentálisan is – kiemelkedő szerep jutott az életében? Mi ennek az oka?

SI-LA-GI: Valóban, soha semmilyen formában nem tudtam elfogadni a határokat. Mikor összeszámoltam, kiderült, hogy több mint 15 alkalommal léptem át illegálisan országok közötti határokat. Átvitt értelembe vett határátlépőként pedig már iszonyatosan nagy "priuszom" van. Hogy pontosan mi ennek az oka? Talán a kíváncsiság. Úgy érzem, tudnom kell, hogy mi van a túloldalon, ezek a tapasztalások, ha úgy tetszik izgalmas próbák tettek azzá, ami vagyok. A legnagyobb határátlépés, a halál még előttem áll. A buddhizmus szerint, mikor a lélek elhagyja a testet – a köztes lét állapotában, amit Bardónak neveznek  – sokkal, egész pontosan nyolcszor erősebbekké válnak a megjelenő és valóságosnak tűnő emocionális élmények. Igyekszem úgy élni, hogy ennél a határátlépésnél érdemben tudjak jelen lenni, és ne tévedjek el.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ez a kamarakoncert kuriózum idehaza

Ez a kamarakoncert kuriózum idehaza

Ennyi volt az elektromos autók állami támogatásának, de nem végleg

Ennyi volt az elektromos autók állami támogatásának, de nem végleg

Komoly jogi hatása is lehet a koronavírusnak a hazai cégekre nézve

Komoly jogi hatása is lehet a koronavírusnak a hazai cégekre nézve