Enyhítene az utcán élőkkel kapcsolatos szabálysértési változtatásokon az a kormánypárti módosító javaslat, amelyet csütörtöki ülésén fogadott el az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága.
Az önkormányzat Facebook-oldalán olyan állítások jelentek meg, ami után a legtöbben azzal takaróznának elég átlátszó módon, hogy valaki feltörte a fiókot. De Zalaszentmárton polgármestere beleállt, teljes mértékben egyetért a megjelent vélemény minden szavával, amit ugyan nem ő írt, de gratulált a szerzőnek.
Észérvek helyett erőből nyomta le a kormánypárt a józsefvárosi időközi polgármester-választást megelőző kampányt. Hódmezővásárhely után nem fér bele még egy meglepő vereség, országos ügy lett egy helyi választásból. Győri Péter küzdött és megpróbálta összeterelni az ellenzéki tábort. Helyzetjelentés Józsefvárosból.
Létezik recept arra, hogy valaki Magyarországon is sikeres politikát építsen, de ami tervezőasztalokon működik, nem biztos, hogy a rögvalóság is engedi a megvalósítást. Fontos, hogy tudjuk, egy év alatt nem lehet csodát tenni. Ez a hvg.hu közéleti podcastja.
De ha lenne rá pénze, azt sem fogadásra költeni, sokkal inkább a kampányára. A VIII. kerületben vasárnap tartanak időközi választást, Kocsis Máté székéért a fideszes alpolgármester, Sára Botond, valamint a független, de az ellenzék által támogatott Győri Péter küzd. Utóbbi a HVG Portréjában szerepel a legfrissebb lapszámban. Ajánló.
Győri Péter józsefvárosi független polgármesterjelölt szerint az önkormányzat most még visszatartja a kilakoltatásokat, de a választások után tömegével indulhatnak meg, ha a fideszes Sára Botond nyer. Jelenleg 4200 önkormányzati lakás áll üresen a kerületben, szerinte ezek felét eladná az önkormányzat.
Fölöttébb szokatlan, hogy egy választási kampányban az egyik induló jelentkezik a másiknál, és bevallja: ő csak kamujelölt. Az ellenzék támogatását élvező, Miskolcon függetlenként induló Erdei Sándor azonban állítja, most ez történt, az egyik ellenfele telefonon elmondta neki, hogy ő valójában egy a Fidesz által bedobott névdublőr, de már látja, hogy ez nincs így rendben. Erdei szerint ő ellenőrizte, hogy a "bűnbánó" jelölt tényleg az, akinek mondta magát, utóbbit azonban hiába hívtuk, hogy erősítse ezt meg, nem állt szóba velünk. Sőt, úgy tudjuk, a kampány utolsó két hetére el is utazott külföldre.
Megkezdi az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) 2016-2017. évi gazdálkodásának törvényben előírt, ütemezett ellenőrzését – közölte a szervezet tervezési vezetője az ÁSZ honlapján kedden.
Akkora kormányzati hátszélben építi új pártját a Mi Hazánk, hogy már az is csoda, hogy Dúró Dórának nem kell kontyba raknia a haját. A Jobbik helyzete ennél lényegesen kellemetlenebb: ha bármilyen vitás kérdésben állást foglal, akkor vagy (megmaradt) radikális tagságát taszítja el magától, vagy a néppárti politikája miatt mellé pártolt (vélt) szavazóit veszti el. Ez a hvg.hu heti belpolitikai elemzése.
A mai ellenzék észre sem vette, hogy maga asszisztált legjobban két dologhoz: a nagypárti Fidesz létrejöttéhez és az ellenzéki szétaprózottsághoz. Vélemény.
Emlékeznek még, amikor egy hete lelepleztük, hogy a miskolci időközi választás egyik, függetlenként induló névdublőr jelöltjét a Fidesz küldhette rá a győzelemre esélyes ellenzékire? Most a másik "fura" jelölt baráti köre tűnik erősen árulkodónak. És a háttérben felbukkan Tállai "benzinárcsökkentő" András is.