Újra a kormánypártnak lejtett a pálya a kampányban, ráadásul a választás napjára is maradt megannyi kisebb-nagyobb trükk, ami a Fideszt segítheti, így felértékelődik a független szakértők, civil megfigyelők és önkéntes őrszemek szerepe.
Furcsa kettősség érezhető Heves megye 2-es, gyöngyösi központú körzetében: rendszerváltó hangulat nincs, sokan nem akarják, hogy a Tisza győzzön, de elégedettnek sem mondják magukat a helyiek. Van, aki szerint a hatalmon lévők úgy sétálgatnak az elhanyagolt falusi utcákon, mintha a párizsi Champs-Élysées-n lennének. Magyar Péterék egy elismert szakembert, a Tisza-tavi Ökocentrum korábbi vezetőjét indítják. Legfőbb riválisa a térség erős embere, a drogügyi kormánybiztosként is dolgozó fideszes Horváth László. A körzet, amelynek kampányát egyszerre uralja a drog, a kormánypropaganda, a visontai erőmű sorsa, és ahol néhány pohár sör után hamar felkorbácsolódnak az indulatok.
Döntő szerepet játszott az MDF és az SZDSZ a pártállam lebontásában, az 1990-es választáson a semmiből a csúcsra értek, majd fokozatosan elvesztették szavazóbázisukat, és a megszűnésükhöz vezetett, hogy képviselőik 2010-ben már be sem jutottak a parlamentbe.
A miniszterelnök Rónai Egonnak adott interjút, amelyben szóba kerültek a lehallgatott telefonbeszélgetések, a csádi misszió is, de Magyar Péter nevét továbbra sem volt hajlandó kimondani Orbán Viktor.
Bezárt éttermekről, kávézókról, szórakozóhelyekről panaszkodnak a békési fiatalok, akik nem csak a szabadidejük eltöltéséhez nem találnak lehetőségeket, munkahelyek terén is hasonlót tapasztalnak. A tiszás jelölt az elvándorlás megállításával kampányol, a fideszes, egyébként a térségben főispánként ismert jelölt azonban nem lát ebben problémát, szerinte, aki családot alapítana és tanulni akar, annak ez mindenképp sikerülni fog Békéscsabán és környékén. A statisztikák azonban nem erről árulkodnak.
A szociológus szerint meglepő lenne, ha győzne a Fidesz vasárnap. Ha veszít Orbán, akkor vagy erős politikai munkával építi újra magát, vagy nyugdíjba megy.
Vánszorgó vonat, úttalan utak, kiszáradó kutak közt kerestük a rejtőzködő fideszeseket, és találtunk lelkes, hangos ellenzékieket Kecskemét furcsán rajzolt két választókerületében, ahol van Tisza-szavazó, aki a Fideszt sajnálja, és olyan is akad, aki már 2030-ra készül. Körzetriportunk Bács-Kiskun megye 1-es és 2-es választókerületéből.
1988-ban, 38 éve, elsősorban azért alapítottuk meg a Fideszt, hogy senkinek se legyen túl sok hatalma. Az április 12-ei választásokon az eredeti Fidesznek ezt a célját a Tisza Párt képviseli.
A miniszterelnök barátjának cége védi a miniszterelnök pártjának alapítványi épületét – ahogyan Hatvanpusztát vagy a Pancho Arénát is. Úgy megemelkedett a garantált bérminimum, hogy másképpen nem tudták megoldani.
A kis pártok közül csak a Mi Hazánk juthat be, és arra sem számít, hogy a Tisza és a Fidesz jelöltjein kívül bárki labdába rúghat az egyéni körzetekben.
A jólét vagy a biztonság ígéretétől a világnézeti azonosulásig számos tényező befolyásolja, kinek miért szimpatikusabb egyik vagy másik párt. A Medián az ikszelők egyéni motivációit is feltérképezte.