Az MSZP szerint a Fidesz "narancssárga cédulás választásokat" akar megvalósítani a választási feliratkozás bevezetésével, amivel a demokratikus jogaik gyakorlásától akarják távol tartani az embereket.
A Századvég július végén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a politikai erőtérben csak hibahatáron belüli mozgások tapasztalhatók, a kormánypártok őrzik vezető pozíciójukat. A Fidesz előnye a legnagyobb ellenzéki párthoz képest továbbra is jelentős mind a teljes népesség, mind pedig a biztos szavazó pártválasztók körében – derül ki a közvélemény-kutató keddi, MTI-hez eljuttatott közleményéből.
Lasztovicza az Indexnek azt mondta: a diplomaügyről múlt kedden levélben tájékoztatta Rogán Antalt, a Fidesz frakcióvezetőjét. Szerinte több kormánypárti politikus, köztük a Fidesz felső vezetésének tagjai is felhívták telefonon, és támogatásukról biztosították.
Bár az előzetes regisztráció helyett feliratkozást tervez a Fidesz a következő országgyűlési választásokra, a most nyilvánosságra került elképzelések szerint jelentős mértékben megnehezítené a kormánypárt az utolsó pillanatig habozó szavazók dolgát 2014-ben. A Fidesz 2002-ben és 2006-ban is a bizonytalanok miatt veszítette el a választásokat. A koncepciónak vannak ellenzői a kormánypárti oldalon is, szerintük a regisztráció bevezetésének komoly kockázatai vannak.
Az MSZP kifogásolja, hogy a Fidesz "szokásos kormányzati taktikájának megfelelően" pénteken a sajtón keresztül közölte az előzetes választási feliratkozás tervezett bevezetését, és határozottan ellenzi a kezdeményezést. A szocialisták szerint a Fidesz véget vetne a demokráciának; a döntés célja, hogy leszűkítsék a választáson részt vevők körét a lehető legkisebbre, a leginkább a Fidesz támogatói körére.
Bevezetik az előzetes választási feliratkozást az országgyűlési választásoknál – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A Magyar Nemzet pénteki számában már arról írt, hogy elvi döntést hozott a Fidesz elnöksége arról, hogy az országgyűlési választásokon csak az vehessen részt, aki előtte hivatalosan jelzi ez irányú szándékát.
Ősz végére megszülethet a megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal - mondta csütörtökön a Fidesz frakcióvezetője az MTI-nek, miután részt vett a Magyarország nemzetközi megítéléséről rendezett pódiumbeszélgetésen a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban.
Kevesebb mint egy évet adott az első Orbán-kormány az 1980-as, 1990-es években becsapott ózdiaknak, hogy düledező házaik felújítására kártérítést kérhessenek az államtól. A martinsalakos házak tulajdonosainak egy jelentős része így elesett a támogatástól, pedig lakásaik, házaik repedeznek, az idő múlásával életveszélyessé válhatnak. A kárvallottak panaszai idén az Alkotmánybíróságról is visszapattantak.
A Fidesz hódmezővásárhelyi elnöke szerint az MSZP-központból "pártkatonákat" vezényeltek a városba, hogy a szeptemberi időközi polgármester-választásra saját jelöltjüknek gyűjtsenek ajánlószelvényeket. Havasi Katalin keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: információik szerint a több tucat pártaktivista "agresszív" módon képviseli az MSZP érdekeit, és "zaklatja az embereket".
A miniszterelnök arra számít, hogy öt-hat év múlva nagy tömegben jönnek majd vissza Magyarországra azok a fiatalok, akik külföldre mentek például pénzt keresni vagy pusztán kalandvágyból.
A választóknak csupán a 34 százaléka menne el szavazni az Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatása szerint. A két legnagyobb párt, a Fidesz és az MSZP támogatottsága is 1-1 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest.
Meglepetésként hatott a miniszterelnöki biztos csütörtöki felmentése a Miniszterelnökségen, mert Nyitrai Zsoltról azt tartották a kormányban, hogy nemcsak a miniszterelnök, de a Fidesz gazdasági holdudvarának bizalmát is élvezi. Nyitraival egy újabb fidelitasos kerül el Orbán Viktor közvetlen környezetéből, ami a Századvég-csoport további erősödésével járhat. Információink szerint a változtatások mögött Lázár János áll, aki a Miniszterelnökségre való belépése után csökkenteni akarja a különféle titulusok számát.
Közös nyilatkozatot írt alá Orbán Viktor miniszterelnök és Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke pénteken Budapesten: megállapították, hogy "a szövetségi szerződés pontjai beépítésre kerültek a kormányprogramba, az Alaptörvénybe, és a javaslatok többsége megvalósult".
Különbözőbb már nem is lehetne Magyarország és Románia helyzete - írta Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője a European Voice című brüsszeli hetilap pénteken utcára került legfrissebb számában, olvasói levélben.
A Fidesz szerint a szocialisták "a kettős mérce alkalmazásával" megpróbálják megakasztani a tárgyalási folyamatot az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
A Fidesz helyi szervezete szerint elfogadhatatlan, hogy az országos politika bele kíván szólni a hódmezővásárhelyiek döntésébe a szeptember 2-ai időközi választásokon – ezt mondta a párt helyi elnöke. Havasi Katalin sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a vásárhelyiek nem kérnek abból, hogy olyanok osztogassanak tanácsokat arról, mit kellene tenni a városért, akik talán soha nem is jártak a településen.