France Football: Messi volt tavaly a legtöbbet kereső focista
Negyvenegy millió euróval Lionel Messi jövedelme volt tavaly a legmagasabb a labdarúgók között a France Football szerint.
Negyvenegy millió euróval Lionel Messi jövedelme volt tavaly a legmagasabb a labdarúgók között a France Football szerint.
A lakosság közel 80 százaléka a mai napig postai csekkel fizeti számláit, pedig ma már sokkal olcsóbb és kényelmesebb megoldások is léteznek. Ráadásul még pénzvisszatérítést is kaphatunk, ha hitelkártyánkról csoportos beszedési megbízással rendezzük például közüzemi vagy egyéb számláinkat – írja a Pénzcentrum.hu.
A Blikk a vagyonnyilatkozatok alapján összesítette a pénzügyi vagyonukat, és kiderült: a képviselők 4,7 milliárd forintot tartanak számláikon, míg tartozásuk csak 2 milliárd forint.
Mennyivel emelkedik a pedagógusok bére 2015-ben? Milyen fizetésekre számíthatnak a pedagógus I., valamint a januárban pedagógus II. fokozatba lépő tanárok és tanítók? Az Eduline összesítéséből kiderül.
Az elmúlt két évben alig növekedett, több területen pedig stagnált vagy csökkent a diplomás magyarok fizetési igénye – derült ki a HVG Állásbörze felméréséből. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők által elvárt bér 2013-ban alig 2 százalékos növekedést mutat az egy évvel korábbihoz képest. Az egyes területeket tekintve továbbra is az informatikusok fizetési igénye a legmagasabb. Noha sokaknak van konkrét elképzelése az elvárt munkabérről, a HVG Állásbörze tapasztalatai szerint sok fiatal, jellemzően pályakezdő álláskereső nem tudja felmérni, hogy elvárásai mennyiben csengenek egybe a munkaerő-piaci kereslettel.
Németországban az Európai Unióhoz 2004 óta csatlakozott közép- és kelet-európai államokból érkező munkavállalók többsége a legalacsonyabb fizetésű rétegbe kerül egy szerdán ismertetett felmérés szerint.
Míg 1965-ben az 500 legnagyobb amerikai cég vezérigazgatója átlagban 20-szor keresett többet, mint egy tipikus munkavállaló, addig ma ez az arány 200-szoros. Azért keresnek ilyen sokat az amerikai vezérigazgatók, mert értékesebbek, mint régebben, vagy egyszerűen csak többet fizetnek nekik?
Németországban csaknem ezer euróval emelik a törvényhozás alsóháza, a Bundestag tagjainak fizetését, a parlamenti képviselők így pontosan annyit keresnek majd, mind a szövetségi bíróságok bírái.
Felzúdulást keltett Olaszországban a Scala távozóban lévő intendánsának javadalmazása, amelyről a világhírű milánói operaház jóval kisebb összeget közölt, mint amennyiről a kulturális minisztérium honlapja tett közzé információkat. Ez utóbbi szerint Stéphane Lissner fizettsége elérte a 817 ezer eurót (251,36 millió forintot).
Jelentősen csökkentené a fővárosi gazdasági társaságok vezetőinek prémiumát a Fővárosi Közgyűlés.
Az egyik leggyakoribb kérdés startup vállalkozók részéről és egyben a legfrankóbb befektető-vállalkozó összebalhézási téma egy startup alapítóinak fizetése a befektetés után. A Startupdate megmutatja a kiutat ebből a csapdahelyzetből.
Minden munkanélküliséggel töltött hónap 0,8 százalékkal csökkenti a majdani első fizetés várható összegét, vagyis a munkaerő-piaci értékét.
A nők átlagosan 16,2 százalékkal keresnek kevesebbet férfi társaiknál az Európai Unióban – írja a narancsjuice.hu az Európai Bizottság legfrissebb, témában végzett felmérése alapján.
A jövőben az Elmű-Émász ügyfelei nem tudják majd számláikat a Díjnet, illetve a Távszámla felületén kiegyenlíteni; a közműszolgáltató ugyanis szakított a szolgáltatókkal. Ehelyett fel kell keresni a társaság saját online ügyfélszolgálati felületét, amennyiben látni akarjuk számlájánkat, illetve be is akarjuk fizetni azt. A változtatás több tízezer ügyfelet érint, a Díjnet forgalma tizedének mondhat búcsút.
A Harvard Business School professzora, Rosabeth Moss Kanter arról írt, mivel lehet motiválni a dolgozókat a pénzen felül – írja a Business Insider.
Matematika, tech, tudomány - a Business Insider szerint az ezeken a területeken gyakornokoskodó fiatalokat tényleg megfizetik.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel pénteken aláírta a jövő évi bérekről szóló megállapodást.
A képviselőknek választaniuk kell a parlamenti és az önkormányzati tisztségek között. A Blikk végignézte a pozícióhalmozó kormánypárti jelöltek listáját, s megbecsülték: milyen fizetésre számíthatnak a 2014-es választások után.
Átutalták a magán- és alapítványi iskoláknak is a pedagógusok novemberi bérét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkársága pénteken.
Csaknem hét hónapot kell dolgoznia a McDonald’s egy amerikai alkalmazottjának, hogy annyit keressen, mint a cég vezérigazgatója egy óra alatt – írja a 444.hu az AtlanticCities összeállítása alapján.