Tarlósék prémiumplafont vezetnek be Vitézynek is

Jelentősen csökkentené a fővárosi gazdasági társaságok vezetőinek prémiumát a Fővárosi Közgyűlés.

  • MTI
Tarlósék prémiumplafont vezetnek be Vitézynek is

A Tarlós István főpolgármester, két helyettese, Bagdy Gábor és György István, valamint Németh Zoltán, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője által jegyzett javaslatról szerdán döntenek a képviselők.

A cégvezetők többsége - például a BVK, a BKK, a BKV, valamint más közszolgáltató cégek vezérigazgatói, helyettesei - korábban az éves alapbérük 40 százalékára voltak jogosultak teljesítménybérként, a döntés után ez a mérték 15 százalékra csökkenhet. A kisebb cégek, színházak vezetői az éves bérük 20 és 40 százalék közötti mértékét kaphatták prémiumként, a 15 százalékos plafon rájuk is vonatkozna.

A legmagasabb vezetői kategóriába sorolt vezérigazgatók havi alapbére egyébként bruttó 1,6 millió forint, míg a legrosszabbul kereső igazgatók havi 500-800 ezer forint közötti alapbért kapnak.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.