#foglalkoztatás

Csizmadia Ervin: Az Orbán-kormány nem akar diktatúrát

A magyar politikai közélet, mint történelmünkben annyiszor, ismét az „alkotmányvédelemről” szól. Ám az alkotmányos konfliktusok sem fedhetik el, hogy a magyar társadalom seregnyi megoldatlan problémával küzd, a foglalkoztatáson át az egészségügyig és az oktatásig. Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója szerint nem értjük problémáink gyökereit és okait. A Orbán-kormánnyal sem az a gond, hogy diktatúrára tör, hanem az, hogy demokráciafelfogása nem liberális.


Kevés cég foglalkoztat megváltozott munkaképességűt

Közel egy év telt el a rehabilitációs hozzájárulás radikális megemelése óta, de még mindig kevés cég tudta kialakítani a megváltozott munkaképességű munkavállalók alkalmazásának gyakorlatát, sok helyen a minimális ismeretek is hiányoznak ehhez – közölte a Work Force személyzeti tanácsadó.

MTI

MKIK: pozitív tendenciák a munkaerőpiacon

Pozitív tendenciák mutatkoznak a munkaerőpiacon, az üzleti szektor túljutott a válságon, amit mutat az is, hogy 2011-ben 15 százalékkal többen terveznek létszámbővítést, mint csökkentést – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.

MTI




Két nő dolgozik majd egy férfi helyett?

Itthon az alkalmazottaknak mindössze öt százaléka dolgozik részmunkaidőben, ami az uniós átlag harmada. A kormány elképzelései szerint az atipikus foglalkoztatásnak e formája segítheti a szülés után a munkaerőpiacra visszatérő nők helyzetét. Kérdés, hogyan és mennyi idő alatt.

hvg.hu

MNB: elszámolta magát a kormány

A szektorális különadók miatt a vártnál lassabban nőnek a beruházások, ezért a kormány által számított 400 ezerrel szemben a jegybank elemzése szerint csak 100 ezerrel nő a foglalkoztatottak száma 2014-ig - mondta Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Napi Gazdaság által kedden rendezett budapesti adókonferencián.

MTI


Középpontban a foglalkoztatás bővítése

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) programjában prioritást kap a foglalkoztatás bővítése - mondta Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke vitaindítójában a szövetség tisztújító és a következő négy évre szóló programelfogadó kongresszusán pénteken.

MTI


MNB: aggodalmak merültek fel a költségvetés kapcsán

Túlzottan optimistának tartja a költségvetés néhány elemét a Magyar Nemzeti Bank, közöttük a középtávú növekedési és a foglalkoztatás bővülési előrejelzést említette Karvalits Ferenc, a jegybank alelnöke az Országgyűlés költségvetési bizottságának szerdai ülésén. Kifogásolta, hogy a következő években a jegybanki cél feletti inflációval számol a kormány.

MTI



Elvégzi az OKJ tanfolyamot – mégsem kap munkát

Nagy feltűnést keltett a sajtóban az OECD most nyilvánosságra hozott, 2007-ben készült kompetencia-felmérése, amely a 16-65 éves korosztály próza-, és dokumentumolvasási -, számolási - és probléma megoldási készségeit vizsgálta 11 országban. Magyarország meglepően jó eredményeket ért el az erős mezőnyben. Köpeczi-Bócz Tamást, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes-államtitkárát kérdeztük, milyen következtetéseket tud a politika levonni a felmérés eredményeiből?

unknown

Foglalkoztatási rekordot hozhat a fellendülés Németországban

Minden korábbinál több embernek lehet munkája Németországban a gazdasági fellendülés hatására; a berlini DIW gazdaságkutató intézet kedden bemutatott elemzése szerint 2011-ben 40,4 millióra emelkedhet a munkaviszonyban állók száma, vagyis csecsemőtől aggastyánig csaknem minden második ember dolgozni fog a 82 milliós országban.

MTI

Az IMF aggódik: tíz éven belül 450 millió munkanélküli

A nyugati világ problémája, hogy a gazdasági szereplők és a kormányok lassú kilábalása a válságból nem jár együtt a foglalkoztatási adatok javulásával. Márpedig a fejlett világ államainak stabilitása mindinkább attól függ, mennyire képesek fenntartható módon fokozni a termelést és közben tisztes megélhetést biztosító munkát adni polgáraiknak és ezzel elegendő belső fogyasztást generálni - állítja több, a hvg.hu-nak nyilatkozó szakértő.

unknown

Vállalkozók is foglalkoztathatnak közcélú munkásokat

A közcélú munkában résztvevőket is foglalkoztathatnak hamarosan azon vállalkozások, amelyek részt vesznek az árvíz sújtotta településeken az újjáépítésben, helyreállításban - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádszentandráson, hétfői sajtótájékoztatóján.

MTI

Munkahelyteremtés: 3 százalékos növekedésre van szükség

Legalább 3 százalékos éves gazdasági növekedésre lenne tartósan szükség a három meghatározó közép-európai EU-gazdaságban - Magyarországon, Lengyelországban és Csehországban - a foglalkoztatás emelkedéséhez, ám a közeljövőben ilyen növekedési ütem nem várható ezekben a gazdaságokban - áll az egyik legnagyobb londoni gazdaságelemző központ legutóbbi helyzetértékelésében.

MTI

Az LMP kombinált csomaggal javítana a foglalkoztatási helyzeten

A vállalkozások számára nyújtott helyi adókedvezményekkel, zöld beruházásokkal és a civil szervezetek önkormányzat által történő támogatásával akár ezres nagyságrendekben növelhető a foglalkoztatottak száma Nyíregyházán a Lehet Más a Politika helyi polgármesterjelöltje szerint.

MTI