Divinyi Réka: Mostanában érzem először azt, hogy nem vagyok anyagilag biztonságban
A Futni mentem forgatókönyvírója korábban olyan filmekben dolgozott, mint a Pappa pia, a Valami Amerika 2. és 3. része, vagy a Csak szex és más semmi.
A Futni mentem forgatókönyvírója korábban olyan filmekben dolgozott, mint a Pappa pia, a Valami Amerika 2. és 3. része, vagy a Csak szex és más semmi.
Árverésre bocsátották a Star Wars negyedik forgatókönyv-vázlatát, amit Harrison Ford felejtett még 1976-ban egy bérelt londoni lakásban.
Pénteken kalapács alá kerülnek a Jóbarátok ikonikus részeinek forgatókönyvei.
Megbéníthatja az amerikai tévéműsor- és filmgyártást a forgatókönyvírók és színészek sztrájkja. A vita a pénzről folyik a stúdiókkal és a tartalomszolgáltatókkal.
A Filmintézet szerint így hatékonyabb lesz a feladatellátás. Az önálló igazgatóság még Andy Vajna szívügye volt.
Bár Fidesz-győzelem esetén azt hihetnénk, ott folytatódik minden április 4-én, ahol egy nappal azelőtt abbamaradt, a valóságban egészen más világ jöhet. Összeszedtük a lehetséges forgatókönyveket, amelyek meghatározzák, 168 óra múlva milyen hely lesz Magyarország.
A várt 25-35 ezer euró helyett 2,66 millió euróért (985 millió forint) kelt el árverésen hétfőn Párizsban a legendás forgatókönyv. A soha meg nem valósult filmben Salvador Dali, Alain Delon és a Pink Floyd is szerepelt volna.
A Politico birtokába jutott a királynő halála esetére készített forgatókönyv.
Óvatlan mozdulat a vakcinakísérletnél a szer tesztelését nem kiváró felettesek kedvéért, és máris terjedt a pestis Moszkvában, 1939-ben. A Magyarországon jól ismert szerző nem pusztán fikciót írt, pályáját genetikusként kezdte, kutatóként kollégájától hallotta a hátborzongató történetet.
A brit EU-tagság megállapodás nélküli megszűnésének lehetővé tételétől az újabb népszavazáson át a Brexit törléséig terjed azoknak az alternatív Brexit-forgatókönyveknek a sora, amelyekről a londoni alsóház elnökének döntése alapján a ház vitázhat és szavazhat szerda este. Ma este nagyjából bármi megtörténhet.
Egy forgatókönyv és a gyerekei orvosi papírjai voltak az autóban.
Eddig is nagyon ügyelt az HBO arra, hogy ne szivárogjanak ki idő előtt az új Trónok harca-részek. A most alkalmazott megoldás azonban a korábbiaknál is sokkal komolyabbnak, szinte már őrültségnek tűnik.
A férfi a hackelés szakértőjének nevezte magát és dolgozott az iráni hadseregnek is.
Előzőleg jócskán alábecsülték az értékét.
Annyira átírta az egészet, hogy még a főszereplő Leonardo DiCaprio is új szerepet kapott, mert a korábbi karaktere az új verzióban már csak mellékszereplő lett.
A dráma- és forgatókönyvírónak a laptopját és a külső adathordozóját lopták el, mialatt ő egy céges karácsonyi rendezvényen volt.
Hatvan év után került elő a Burning Secret címet viselő szkript, amelynek a rendező társ-forgatókönyvírója volt.
Egyelőre a forgatókönyv-fejlesztésnél tart a dolog.
A hétfőn debütáló, Mozaik nevű újítás legfontosabb jellemzője, hogy a sorozat nézője maga választhatja ki, melyik szereplő szemszögéből szeretné átélni az eseményeket, egészen újfajta perspektívából megtapasztalva a történetmesélést.