Stiller Ákos - képszerkesztés Nagyítás

A HVG idei legjobb fotói: Erre az évre sokáig fogunk emlékezni

Putyin budapesti látogatása megadta az alaphangot, 2015 a diplomáciai botrányok éve volt. Mint ahogy a menekültválságé is, és ezzel együtt még sok mindennek az éve is volt 2015. A HVG fotóriportereinek legjobb képei közül válogattunk, akik el is mesélik, hogyan készült a kép, vagy miről maradtak le.

Neuberger Eszter - Stiller Ákos Nagyítás

Kárpátalja: háború a mindennapokért

Csütörtökön sikerült tető alá hozni a fegyverszünetet Ukrajna és az oroszok által támogatott szakadárok között, kérdés, hogy az egyezmény pontjait mennyire sikerül betartatni a felekkel. Miközben a nemzetközi tárgyalások zajlottak, a hvg.hu munkatársai a Magyar Református Szeretetszolgálat segélyszállítmányát kísérve Kárpátalján jártak, ahol azt tapasztalták, hogy a lakosság értelmetlen háborúként éli meg a kelet-ukrajnai harcokat, a gazdaság csődközelben, a közigazgatás pedig romokban.

Stiller Ákos Nagyítás

Ez volt 2014: Az év képekben – Nagyítás-fotógaléria

Ukrajnai polgárháború, dél-koreai komptragédia, lelőtt maláj utasszállító, ebolajárvány: az év legfontosabb eseményei közül sokban semmi szívet melengető nincsen, de talán reményt ad, hogy az év Nobel-békedíját megosztva egy 17 éves pakisztáni diáklány kapta. A hvg.hu képösszefoglalója 2014 legmeghatározóbb eseményeiről.

hvg.hu Itthon

Simicska Lajos és a nadrágtartó

Simicska Lajos a hétvégén a Vadkert Major átadásán nyilvánosan fényképeztette magát hívei társaságában, és ezzel nemcsak ő jött ki a napra, hanem egy elfeledett ruhadarab is újra rivaldafénybe került. Bár ha jobban végiggondoljuk, nem ez az első, hogy a közéletet és a populáris kultúrát a hózentróger köti össze. Ha nem hiszi, nézze meg a képgalériánkat – Tarlós Istvántól Surdán át Gordon Gekkóig!

Stiller Ákos - képszerkesztés Nagyítás

Homokzsák és trafikmutyi: Nagyítás az év képeiből

Földbe áll a Sólyom Airways, igazoltatják a hajléktalanokat, Horthy-szobrot avatnak, repülnek a homokzsákok és falra kerül a trafikmutyi: 2013 képekben, ahogy azt a hvg.hu fotóriporterei látták.

Stiller Ákos - képszerkesztés Nagyítás

Mi rejtőzik Irán csadorja mögött? – Nagyítás-fotógaléria

Halál Amerikára! – hirdeti a propaganda-falfestmény Teherán központjában. Az iráni közvélekedés azonban nagyban különbözik a hivatalos állásponttól: a nagy többség békét szeretne, és nyugati árukat. Glódi Balázs képriportja egy ellentmondásos ország mindennapjairól.

Stiller Ákos - képszerkesztés Nagyítás

Fotó: a republikánusok veresége két képben

A választások estéje rendkívül izgalmas volt Ohio államban, a republikánus jelöltet sokan támogatták, így különösen nagy csalódás volt a fontos elektori szavazatok elvesztése. Barack Obama az előrejelzések szerint több mint 270 elektori helyet szerzett az 538-ból, ezzel megnyerte a 2012-es amerikai elnökválasztást. Mitt Romney elismerte vereségét, gratulált demokrata ellenfelének.

1 2 3 4 5 6 7
A nyílt színi szex és a turisták miatt szűnt meg a péntek délutáni meztelen férfifürdőzés a Rudasban

A nyílt színi szex és a turisták miatt szűnt meg a péntek délutáni meztelen férfifürdőzés a Rudasban

Több mint 33 millió forintból készült el egy másfél kilométeres poros út Zalában

Több mint 33 millió forintból készült el egy másfél kilométeres poros út Zalában

A felére csökkent a szaúdi olajtermelés a dróntámadások miatt

A felére csökkent a szaúdi olajtermelés a dróntámadások miatt

Videó: Neten írt dal lett a hongkongi tüntetések új himnusza

Videó: Neten írt dal lett a hongkongi tüntetések új himnusza

Legkésőbb csütörtökig döntenek a szavazólapokról a választási bizottságok

Legkésőbb csütörtökig döntenek a szavazólapokról a választási bizottságok

„Kihallgatáson” a Facebook a libra kriptovaluta miatt

„Kihallgatáson” a Facebook a libra kriptovaluta miatt

Netanjahu emelte a tétet, Ciszjordánia összes zsidó telepének bekebelezését tervezi

Netanjahu emelte a tétet, Ciszjordánia összes zsidó telepének bekebelezését tervezi

A felére csökkent a szaúdi olajtermelés a dróntámadások miatt

A felére csökkent a szaúdi olajtermelés a dróntámadások miatt

Őrült árával is kitűnik ez a fehérorosz közúti Batmobile

Őrült árával is kitűnik ez a fehérorosz közúti Batmobile

Videó: Neten írt dal lett a hongkongi tüntetések új himnusza

Videó: Neten írt dal lett a hongkongi tüntetések új himnusza

Jó hír, hogy hosszú idő után kisebb lesz az ózonlyuk

Jó hír, hogy hosszú idő után kisebb lesz az ózonlyuk

A címlapról ajánljuk