Nyugtalan, lármás év volt 2019. Tüntetések, lázadások és háborúk követték egymást, vagy folytatódtak változatlanul. Az emberek mellett elégedetlennek látszik a természet is: erdőtüzek, felbolydult élővilág jelzi a zavart, a küzdelem élén pedig egy 16 éves kislány áll. 2020-ba egy megperzselt koalamackó vádló tekintete kísér át minket.

Franciaországban ez az év se múlt el utcai politizálás nélkül. Előbb a sárgamellényes mozgalom jelezte, hogy nem lesz sétagalopp a klímavédelem: az üzemanyagokra környezetvédelmi célból kivetett pluszadó miatt hetekre megbénították Párizs és számos nagyváros közlekedését. A képen pedig a kibogozhatatlan nyugdíjrendszer reformja ellen tiltakozó tüntetők csapnak össze rohamrendőrökkel december elején.
©
Sárgamellényes, kormányellenes tüntetés Párizsban. A 2018-ból áthúzódó tüntetéssorozatnak tíz halálos áldozata is volt, akik főleg balesetekben haltak meg. A demonstrációk márciusban befejeződtek, majd szeptemberben próbálkoztak újra, de már csekély érdeklődés mellett.
©
Chilében a metrójegyek áremelése robbantott ki országos tüntetéshullámot, majd erőszakos összecsapásokat. A képen látható tiltakozó még jól járt a vízágyúval, 22 halálos áldozata volt a rendőri fellépésnek, kétezer sérült mellett.
©
Bajszos urak ritka együttállására került sor november 7-én: Áder János köztársasági elnök is találkozott Recep Tayyip Erdogan török elnökkel, noha a képről úgy tűnik, mintha sok mondanivalójuk nem lenne egymásnak. Erdogan látogatása, illetve az ellene szervezett tüntetés miatt Budapesten súlyos fennakadások voltak a közlekedésben, a biztosításra csak a rendőrség 176 millió forintot költött.
©
Tűzoltók küzdenek a lángokkal Kaliforniában, novemberben. 2019-ben világszerte pusztítottak erdő- és bozóttüzek, többek közt a szárazságnak köszönhetően.
©
Szír kisfiú figyeli a török határon vonuló amerikai katonai konvojt. Az Egyesült Államok októberben megkezdte csapatai kivonását a kurd területekről, mire a török hadsereg azonnal átlépte a határt, és behatolt Szíriába. A török inváziót a kurdok elleni atrocitások követték.
©
Olajjal szennyezett tengerpartot tisztító fiú Brazíliában, az Itapuama parton, Cabo de Santo Agostinhóban. A nyersolaj szeptemberben jelent meg a partoknál, majd 2000 kilométeres szakaszon okozott szennyezést. Az olaj valószínűleg Venezuelából származik, de nem tisztázott, hogyan került a tengerbe. Tankhajó-baleset a közelben nem történt, legalábbis nincs róla hír. A képen látható 13 éves fiú sok száz önkéntessel együtt jelentkezett a partszakasz megtisztítására.
©
Autógumik lángolnak a szíriai kurd település, Rasz al-Ain határában. A füsttel a török bombázók ellen próbálnak védekezni, amelyek a kurd területre bevonuló török hadsereget támogatják.
©
Donald Trump amerikai elnök megérkezik louisanai kampánygyűlésére. Trump ellen december 19-én indult el az alkotmányos vádemelés folyamata, amelyben azzal gyanúsítják, hogy visszaélt hatalmával, hogy demokrata riválisa, Joe Biden ellen bizonyítékokat szerezzen. Trump ismét elindul a jövőre esedékes elnökválasztáson.
©
Simone Biles tornásznő gerendagyakorlatban aranyérmet szerzett a 2019-es torna-világbajnokságon Stuttgartban. A látszat ellenére Biles-nak csak két lába van.
©
A hongkongi Oroszlán-sziklára másztak fel ezek a tüntetők, hogy hazájuk szabadságáért demonstráljanak. A városállam viszonylagos autonómiáját módszeresen szűkíti a kommunista Kína. A törvényjavaslat, amely szerint Kínának is kiadhatnak hongkongi gyanúsítottakat, széles körű, hónapokon át tartó tüntetéseket és blokádokat váltott ki, amelyek nyomán a kínai hadsereg is megjelent az utcákon, noha fegyvereiket nem használták.
©
Brazil farmer kutyát sétáltat az amazonasi őserdő üszkös maradványai között augusztusban. Az erdőtüzek 900 ezer hektáron pusztították el a dzsungelt, egy részüket a szárazság, másokat szándékos erdőirtás okozta. Jair Bolsonaro brazil elnök külföldről finanszírozott civil szervezeteket vádolt azzal, hogy szándékosan gyújtogatnak.
©
Könnygázgránátot lőnek ki rendőrök függetlenségpárti hongkongi tüntetőkre. A kínai befolyás elleni tiltakozások március óta tartanak. Kína nyíltan fenyegetőzik a beavatkozással, de óvatossága is indokolt, Hongkong ugyanis a kommunista állam fontos pénzügyi központja, amely a külföldi tőke bevonásában is kulcsszerepet játszik.
©
Donald Trump amerikai elnök átlépi a határvonalat a két Korea között, Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor társaságában, június 30-án. Észak-Korea egyszerre keresi Amerika elismerését és provokálja a világot nukleáris kísérletekkel és rakétatesztekkel.
©
Felrobbantják a genovai viadukt megmaradt csonkját június 28-án. Az autópályahíd 2018-ban, egy vihar során szakadt le, 43 ember halálát okozva. A vizsgálatok később tervezési hibákra derítettek fényt.
©
Eltévedt jegesmedve kóborol a szibériai Norilszk utcáin. A medvének innen több száz kilométerre lenne a helye. Először úgy hitték, ennyire eltévedt, később azonban felmerült a gyanú, hogy bocsként fogták be, és prémjéért tartották szívtelen gazdái.
©
Palackokkal töltött medencében úszó gyermek Bangkokban. Az eseménnyel az óceánok szennyezettségére kívánták felhívni a figyelmet.
©
Focirajongók köszöntik a Liverpool csapatát városukban június 2-án, miután a Bajnokok Ligája döntőjében megverték a Tottenhamet.
©
Theresa May brit miniszterelnök szomorkodik, miután bejelentette lemondását május 24-én. A posztot Boris Johnson vette át azzal az ígérettel, hogy végrehajtja a brit uniós kilépést. Erre végül csak új választások után, az így megszerzett jelentős parlamenti többség birtokában nyílik lehetősége. A Brexit végleges időpontját jelenleg január 31-re tűzték ki.
©
Palesztin családok falatoznak a ramadánt, a muszlim böjtöt megtörve egy szétlőtt épület tövében, a Gázai övezetben. A területet uraló Hamasz és Izrael között továbbra is rendszeresek az összecsapások.
©
Elizabeth, dél-szudáni menekült egy kongói táborban. Dél-Szudánból több mint négymillióan kényszerültek menekülésre a polgárháborús helyzet miatt.
©
Éppen összeomlik a Notre-Dame katedrális tornya az április 15-i tűzvészben. A faszerkezetű toronyban fellobbant lángokra késve reagált a személyzet, majd a kiérkező 500 tűzoltó sem tudta megakadályozni a pusztulást. Felmerült, hogy a leégett torony helyére modern megoldás kerüljön, de végül az erről rendezett szavazáson a konzervatív álláspont kerekedett felül. Így a Notre-Dame-ot eredeti formájában állítják helyre.
©
Római klímatüntetők Greta Thunberg arcképével. A 16 éves lányt a Time az év emberének választotta, az általa elkezdett "klímasztrájk" világméretű mozgalommá nőtt. Thunbergnek nagy szerepe volt abban, hogy az európai politikában meghatározó témává vált a klímaváltozás elleni küzdelem és a környezetvédelem, ő maga azonban úgy fogalmazott, "nem értünk el semmit".
©
Algériai tüntetők tiltakoznak az ellen, hogy Abdulaziz Bouteflika elnök húsz év elnökösködés után még egy ciklusra bejelentkezett. A demonstrációk meglepő módon célt értek, és Bouteflika lemondott.
©
Tüntetők egy ellenzéki gyűlésen Venezuelában, ahol Juan Guaido parlamenti elnök az ország elnökévé kiáltotta ki magát. A Nicolas Maduro elnök elleni tiltakozáshullám az év végére kifulladt.
©
Koalamackót ápolnak egy ausztrál koalakórházban. Az őszi bozóttüzekben több ezer koala vesztette életét, az állatvédők rengeteg mackót égési sérülésekkel mentettek ki a lángokból.
©
hvg.hu Nagyítás

Mennyit árul el egy nyári kép Rogánék válásáról?

A fotósaink 2019-ben is ott voltak az év legfontosabb eseményeinél. A kortalan Iggy Pop hány éves, ha közelről megnézzük? Mit lehet kiolvasni Escobar özvegyének a szeméből? És mihez kezd Orbán Viktor a magyar zászlóval, ha azt az ellenzék lobogtatja? Ezt árulták el 2019-ről a képek.