Meghalt Sebastiao Salgado francia–brazil fotográfus
Salgado az amazonasi esőerdőről készített munkáiról vált híressé, az UNICEF jószolgálati nagykövete is volt.
Salgado az amazonasi esőerdőről készített munkáiról vált híressé, az UNICEF jószolgálati nagykövete is volt.
New York és Tokió mellett Budapest lett Friedmann Endre, vagy ahogy a világ ismeri, Robert Capa hagyatékának legfontosabb őrzője.
Horváth Katalin Fanni: REVIVAL – Újjászületés a nyugati határnál című fotósorozatának fókuszában a Magyarország „nyugati kapujában” élő nemzetiségi kisebbségek állnak, mégpedig a modernizáció és a hagyományok keresztmetszetében. A sorozat címében szereplő revival néprajzi kifejezés, azt jelöli, hogy a régi hagyományok elemei újjászületnek, és ismét érvényessé válnak, csak más formában. A térség különleges kettős határhelyzetben van: a trianoni elcsatolásokból és a Nyugat közvetlen jelenlétéből adódóan ez a folyamat jóval intenzívebben figyelhető meg, mint az ország belső területein. Ezen a határvidéken a megőrzött hagyományok teremtik és jelenítik meg a hétköznapokban a szabadság illúziójának érzését is.
Sok más mellett a járvány tragédiáit, az élet örömeit és az emberi teljesítőképesség határait kapták el a 40. Magyar Sajtófotó Pályázaton díjazott fotósok. Bemutatjuk a dobogósokat.
A 85 éves René Robert kilenc órán keresztül feküdt a járdán, végül teste kihűlt.
Több ezer fotóból válogatta ki a zsűri a Budapest International Foto Awards (BIFA) idei győzteseit. Az Év fotósa az orosz Valerij Melnyikov lett a Szürke zóna című sorozatáért, amely az ukrajnai Donyec-régióban dokumentálta, milyen pusztítást végez egy konfliktus. Az Építészet kategóriában magyar győzelem született Mogyorósy Márton révén, a Természet kategóriában pedig második helyezést ért el Földi László. Melnyikov, valamint a többi győztes képeit a HybridArt Space kiállításán lehet megtekinteni december 3-áig.
Korniss Péter fotográfus életművének négy szakaszát áttekintő kiállítás nyílik Változás címmel április 10-én a római Museo di Roma in Trasteverében.
Békéscsabáról indult, ma Londonban keresi a kenyerét, főleg divatfotózással. Fényképezte a balett világhírű fenegyerekét, ismerősei hálószobáit és az alternatív zenei közeget. A párizsi terrortámadás után a Bataclan koncerttermében fellépő zenekar énekese azt mondta neki, ha nála lett volna a fegyvere, megakadályozhatta volna a vérengzést. A Junior Prima-díjas Martin Wandával beszélgettünk.
Életének 52. évében kedden elhunyt Burger Barna, aki 23 éven át fotózta a miniszterelnököt. Izomsorvadásban szenvedett.
Nyolcvanöt éves korában november 5-én elhunyt Hemző Károly fotográfus, Érdemes és Kiváló művész, Táncsics Mihály- és Balázs Béla-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének kitüntetettje. A magyar fotográfia mestereként az elmúlt hat évtized alatt a fotó számos műfajában alkotott maradandó műveket.
Választott hazájában a modern vizuális kultúra egyik meghatározó alakjaként tekintenek Besnyő Éva fotográfusra, akinek életművéből a Kassák Múzeum rendezett kiállítást.
A holland fotográfus, Dana Lixenberg 1993-tól egészen 2015-ig fotózta a Los Angeles-i Imperial Courts nevű szociális telep lakóit. Gyanakvóan fogadták, eleinte gyakran kérdezgették tőle, hogy az FBI-nak dolgozik-e. Lixenberg – mivel számos alkalommal tért vissza hozzájuk – közeli kapcsolatot alakított ki a nehéz körülmények között élő közösséggel, ennek köszönhetően pedig nem csak a mindennapjaikba, hanem személyes, intim élethelyzeteikbe is betekintést nyert: sokakat látott megszületni és meghalni. A kiállítás augusztus 16-ig megtekinthető a Mai Manó Házban.
Igazi alkotói csoporttá kovácsolódtak össze az évek alatt a Szellemkép Szabadiskola idén végzett fotográfus hallgatói, akik diplomamunkáikban a gyerekkoruk újra feltérképezéstől a városrekonstrukción át a gyászig sok témát körbejártak. Kiállításuk szerdától látogatható a Fuga Budapesti Építészeti Központban.
Szerdán búcsúztatják a Szalay Zoltán fotográfust, akinek életművéből jó néhány, a maga idejében közölhetetlennek bélyegzett fénykép vált az ábrázolt korszak ikonikus darabjává.
69 éves korában elhunyt Kerekes Gábor Balázs Béla-díjas fotográfus, érdemes művész.
Tarczai Béla rövid betegség után hunyt el. A fotóművész a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének tagjaként is tevékenykedett.
Danis Jánosnak ítélték oda idén az Év Fotográfusa címet, az Év Fotóművészeti Alkotócsoportja pedig a Biatorbányi Fotóklub lett. A kitüntetéseket a Magyar Fotográfia Napja alkalmából vasárnap adták át Cegléden, a Kossuth Múzeum ünnepi rendezvényén.