#gázár


Szeretettel Brüsszelből: A belga kormány rezsit csökkent

Belgiumban is elszálltak az energiaárak, noha több más országtól eltérően kevésbé van kitéve az orosz–ukrán konfliktus okozta gázszállítási bizonytalanságnak. Az árrobbanással leginkább érintett háztartások és vállalkozások állami segítségre számíthatnak.






Hirtelen bezuhant a gáz ára Európában

Miután kedden rekordszintre emelkedett az európai gázár, szerdán a kereskedés első két órájában meredeken csökkent a jegyzése, 10 óra körül 12 százalékos mínuszt jelzett előző napi záróértékéhez képest.



Szépen rárakódik majd az inflációra a dráguló energia

Egy biztos: idővel mindenki megérzi az energiaárrobbanást. Aki csak teheti, hatóság áras körbe menekül, de ezzel csak az állam terhei nőnek. Azok a gazdasági szereplők, akik nem ugorhatnak be a rezsiernyő alá, abban reménykedhetnek, hogy valahogy kihúzzák korábbi nyereségtartalékukból a drága időszakot. Még az sem kizárt, hogy közülük is lesz, akinek segít majd az állam. A többség arra számít, hogy mindenképp magasabb árszinten stabilizálódnak az energiaárak, amit végül kénytelenek lesznek beépíteni termékeik árába. Ez pedig megint hozzáadódik az inflációhoz.


Putyin bankára megfejtette, hogy miért drága a gáz Európában

Az Európai Unió jelenlegi gázhiánya azzal magyarázható, hogy a tagállamok többsége áttért a piaci beszerzésre, és így lemondott a hosszú távú földgázegyezmények biztonságáról – fejtegeti Herman Gref, aki jelenleg a Szberbank elnöke, de korábban Oroszország gazdasági minisztere volt.




Bárhogy nézzük, túlzásnak tűnnek Orbán pénteki számai a rezsicsökkentésről

Félrevezető számokkal érvelt péntek reggeli interjújában Orbán Viktor a szabályozott rezsiárak mellett, az pedig, hogy enélkül éves szinten 380-400 ezer forinttal kevesebbet fizetnének a magyar családok a rezsiért, nyilvánvaló túlzásnak tűnik. Nemcsak azért, mert volt, amikor a piaci ár alacsonyabb volt a rezsicsökkentett hazai áraknál, de azért is, mert a gyakran a szolgáltatókra terhelt rezsicsökkentés veszteségeit máshonnan, más adókkal kell pótolni. Az elmúlt időszak jelentős gázáremelkedése viszont még bekavarhat.




A dráguló gázból juthat lélegzethez a Mátrai Erőmű

Akár még nyereségesbe is fordulhat az évek óta masszívan deficites Mátrai Erőmű azzal, hogy a dráguló gáz magával húzta az áram árát. Az idén nyárra datált fordulat a kormánynak is segít, hogy kozmetikázza azt a veszteséget, amit magára vállalt, amikor megvette a céget, az annak pénztárát is megcsapoló Mészáros Lőrinctől.