Újra átlépte a forint a 400-as határt, már 406 forint egy euró
Folytatódik a forint hétfő reggel óta tartó gyengülése.
Folytatódik a forint hétfő reggel óta tartó gyengülése.
A hajó Isztambulban esett át egy ellenőrzésen, ami rendben zajlott. Utána azonban nyoma veszett.
Sok szó esett az aszályhelyzet miatt a vízmegtartásról, immár az Agrárminisztérium is erre biztat, sőt, támogatás is lesz hozzá. 2023-tól olyan földre is jár majd területalapú támogatás, amit nem művelnek, hanem inkább meghagynak vizes élőhelynek.
A megkérdezettek többsége nem az interneten keres szakembert, az ismerősök ajánlására hagyatkozik.
Elsősorban árvízi védekezéshez használható eszközöket szereznek be.
A miniszter hadiipari együttműködésről tárgyalt Törökországban.
Bár hosszú hónapok alatt zajló folyamat vezetett ide, sokunkban most realizálódik igazán, hogy milyen nagy mértékben értéktelenedett el a pénzünk. A fizetőeszköz hosszú távon való értékvesztése önmagában nem újdonság, az utóbbi időben viszont olyan fokú visszaesést tapasztalhattunk, ami életszínvonalunkra és megtakarításainkra is súlyos hatással van. Ezért fogják vissza máris sokan a költéseiket, vagy váltják vissza idő előtt állampapírjaikat. Ilyen mértékű inflációt látva a legfontosabb kérdés: hogyan gondoskodhatunk megtakarításaink védelméről? Áttekintjük, hogy milyen lehetőségek közül választhatunk anyagi biztonságunk garantálásához.
Most árazzák be, hogy a pénteki tőzsdezárás után a Standard & Poor’s negatívra változtatta a magyar hitelkilátásokat.
A cég együttműködését és a fogyasztói kompenzációt is figyelembe véve a GVH Versenytanácsa 60 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra és eltiltotta a jogsértőnek bizonyult gyakorlat folytatásától.
Sokszor a világpiaci árak szárnyalásának, néha pedig meglepő üzleti döntéseknek köszönhető, hogy egy-egy vállalat látványosan nagy nyereséggel zárta a tavalyi évet. A legnagyobb ugrások hátterében jellemzően az országhatáron kívüli okok állnak. A HVG Top 50 sorozatának harmadik része.
Mivel a cégautókat a munkavállalók juttatásként használhatják, a statisztikai hivatal súlyozottan bele fogja számolni az inflációba, hogy ezeket a járműveket már csak piaci áron lehet tankolni. A magasabb rezsidíj-sávokat szintén súlyozottan számítják bele az inflációba, a KSH-nál ez először a szeptemberi adatban fog megjelenni, módszertani különbségek miatt az uniós statisztikában már az augusztusiban.
Rekordszámú napelem-telepítés lehet idén a rezsiemelés miatt.
A nyitvatartási idő is rövidebb lesz a fürdőben.
Nem kaptunk olajat az orosz vezetéken, de közbelépett a Mol, és elintézte, hogy mégis kapjunk. Sajnos, az inflációs görbét nem lehet ilyen hamar kikalapálni, pénzromlásunk brutális méreteket öltött, az élelmiszer-vásárlás mellett az iskolakezdéshez is sokkal mélyebben kell most a zsebünkbe nyúlni, mint egy évvel ezelőtt. Egyre jobban hasonlít a helyzetünk a 2008-asra. Új részletek derültek ki a gáz lakossági piaci áráról, harcolnának az erdővédők a bizarr tűzifa-rendelettel. Nyúzzák a Ryanairt, riporterünk sztártehénnel találkozott. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Miért több a külföldi árbevétel, mint az export? Hogy nőtt másfélszeresére az államvasút dolgozóinak száma, ha nem lett több a vasutas? Egyebek mellett ezek is kiderülnek a HVG Top 50 összeállításából. Sorozatunk második része.
Már a háború előtt sem voltak könnyű helyzetben a vendéglátósok, ám idén 30 százalékot drágult a szállodák fenntartása, de csak 20 százalékot tudtak emelni az áraikon, ennél többet ugyanis nem fogadna el a piac,. Nehezíti a dolgukat, hogy a mostani veszteség a jövő januárban esedékes energetikai szerződésújítások miatt szinte biztos, hogy tovább fog növekedni. Ezt tetőzi az oroszok eltűnése a magyar turizmusból. Három kedvenc városuk Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló volt, leginkább a fürdők miatt, ezért megkérdeztük a városokat, mekkora problémát okoz náluk az orosz turisták elmaradása.
A törvénycsomagot hosszú hónapok munkája előzte meg.
Egyre pesszimistábban látják az emberek öregkori anyagi kilátásaikat - derül ki a K&H felméréséből.
A hitelminősítő szerint növekvő kockázatok övezik az ország növekedési kilátásait és szűkítik a kormány mozgásterét.