Bajban az ötvenesek: közel a nyugdíj, de nem lesz elég pénzük rá
Az amerikai rendszer sokkal inkább az emberekre bízza az öngondoskodást, sokan mégsem teszik ezt.
Az amerikai rendszer sokkal inkább az emberekre bízza az öngondoskodást, sokan mégsem teszik ezt.
Azt már 2021 óta lehet tudni, hogy Jellinek Dániel, az ország tizedik leggazdagabb embere bevásárolná magát a magyarországi Auchanba. Az üzletember érdekeltsége, az Indotek-csoport hivatalosan azonban csak most szerezte meg az Auchan üzlethelyiségeinek 47 százalékát.
Több hónapos eltiltás várhat az illegális fogadási botrányba keveredett olasz focistákra, egyikőjük már meg is egyezett az ügyészséggel.
Az IMF-nek évente kellene 300 milliárd dolláros támogatást nyújtania a szegény országoknak, mert nélkülük nem lehet eredményes a harc a klímaváltozás ellen, de saját erőből ők ezt nem tudják finanszírozni – írja a Nobel-díjas közgazdász.
A magyar kormány tavaly még vétóval fenyegetett a minimumadó miatt, most kiderült, hogy javítja az ország versenyképességét, és plusz 96 milliárd forint bevételt hoz a költségvetésnek. Igaz, épp a vétófenyegetéssel sikerült elérni, hogy az iparűzési adó beleszámítson, így sokkal kisebb hatása lesz.
2021 vége óta nem látott szintre esett az EU inflációja, az pedig több mint két éve nem történt meg, hogy legyen egy ország, ahol csökkentek az árak. A magyar mutató továbbra is a legrosszabb az egész unióban.
A GVH még nem döntött, indítson-e vizsgálatot a számlákon jelzett rezsicsökkentési spórolás miatt, a Népszava pedig úgy számolt, hogy ha extrém magas világpiaci árral is kalkulálnánk, akkor sem jönne ki több számlán az összeg.
Az elmúlt hetekben egyre kisebb hozamok mellett értékesítette az állam a három hónapos diszkont kincstárjegyeket, ezért nagy kamatvágás jöhet a Bónusz Magyar Állampapírnál.
Nobilis Márton elmondta, nemzetbiztonsági kérdés, hogy sok magyar áru legyen a boltokban, és megfejtette: alig csökken a fogyasztás, ha kivesszük a statisztikából 2022-t.
Egy esetleges eszkaláció az izraeli katonai kiadások emelkedésével, infrastrukturális létesítmények megsemmisülésével, valamint a fogyasztói és a befektetői hangulat tartós változásával járna, és így az izraeli adósságmutatók komoly romlását okozná – indokolt a hitelminősítő.
Visszaszólt a miniszterelnök politikai igazgatója az amerikai nagykövetnek.
És szerinte ugyanazt tudja, mint a 350 ezer forintos okosórák.
A pénzügyminiszter szerint szuverenitási kérdés, hogy a kormányok dönthessenek a költségvetésekről. A tét valójában a 3 százalékos uniós hiánylimit visszatérése, amit Magyarország jó eséllyel még jövőre sem tudna teljesíteni.
Egy iráni vendége 2,4 millió forint értékben rendelt italokat, aztán nem akart fizetni.
Európa sok részén már 5 százalék környékére levitték az inflációt, de egyelőre nem mindenütt látszik a megoldás, hogyan vinnék még annál is lejjebb. Főleg az aggasztó, hogy bármilyen energiaválságra még mindig elég rosszul reagálna a kontinens, és az élelmiszerek ára is magas. Persze minden szebbnek tűnik az EU-ban, ha azzal hasonlítják össze, milyen a helyzet Magyarországon.
A 20 ezer forintos bankjegyen szereplő Deák Ferenc 15 ezer forintos és 3 ezer forintos érmékre kerül.
Budapesten a szigeteléssel rendelkező házak 26 százalékkal magasabb átlagos négyzetméteráron szerepelnek a kínálatban, mint a szigeteletlen ingatlanok. A lakásoknál pedig 17 százalékos a különbség. Az országos adatokból kiderül, hogy a hőszivattyús és mennyezeti fűtéssel rendelkező lakóingatlanok érik a legtöbbet a piacon.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 12 millió forint bírságot szabott ki a Dreher Sörgyárak Zrt.-re. A sörgyártó cég a törvényi tilalom ellenére olyan szerződési feltételekkel kötött megállapodást egy budapesti vendéglátóhellyel, amely szinte kizárólagosságot eredményezett annak sörválasztékában.
Ígéret nincs, a miniszter bízik.
Az inflációs cél felemeléséről vitát nyitni is káros.